Ide tartozunk! – felvonulás a romák jogaiért Budapesten

A romák emberi méltóságáért és állampolgári jogaiért tartottak felvonulást mintegy 800 ember részvételével szombat délután Budapesten. A Roma büszkeség napját azért szervezték, mert az elmúlt években negatív közhangulat alakult ki a cigányokkal szemben, és ez a bélyeg "kordonok közé" szorította őket - mondta Setét Jenő, az Ide tartozunk! roma közösségi hálózat aktivistája, a rendezvény főszervezője.

Az Ide Tartozunk! roma közösségi hálózat által szervezett, Roma büszkeség napja elnevezésű rendezvény keretében tartott felvonulás a VIII. kerületi Mátyás térről indult. A felvonulás, a Roma March résztvevői érintették a II. János Pál pápa teret, majd rendőri felvezetéssel a Rákóczi úton a Blaha Lujza térre mentek. A felvonulók közül többen cigány, magyar és uniós zászlót tartottak a kezükben.

A tömeg többször a nemzetközi cigányság jelmondatát skandálta: "Opre Roma!" (Fel cigányok!) A felvonulást követően a felszólalók a roma összefogás szükségességét hangsúlyozták. Setét Jenő, az Ide Tartozunk! roma közösségi hálózat aktivistája, a rendezvény főszervezője arról beszélt, hogy többi között azért szervezték meg a Roma büszkeség napját, mert az elmúlt években negatív közhangulat alakult ki a cigányokkal szemben, és ez - mint mondta - megbélyegezte a cigány embereket, és "kordonok közé szorította" őket. 

Kimaradt?