Titkos helyen temetik el a náci háborús bűnöst

Sikerült megállapodni a hatóságokkal, és egy titkos helyen temetik el Erich Priebkét, a múlt héten meghalt náci háborús bűnöst, jelentette be Priebke ügyvédje.

A hét elején nem sikerült megtartani Erich Priebke gyászszertartását a Rómától délre fekvő Albano Laziale településen. Néhány száz tüntető ugyanis megzavarta a magánszervezésű eseményt, s a rendőrség nem engedte be a helyszínre a barátokat és családtagokat. A holttestet ezután egy katonai támaszpontra szállították, és napokig bizonytalan volt, mi lesz a sorsa.

Paolo Giachini ügyvéd az ANSA olasz hírügynökségnek így nyilatkozott: "a temetés valahol Németország és Olaszország között lesz, vagy éppen e két ország egyikében. Természetesen nem Rómában vagy környékén, hiszen ezt a prefektus megtiltotta". Hozzátette, olyan megállapodás született, amely elfogadható a családnak és megfelel az erkölcsi előírásoknak is. "Az utóbbi napok felfordulása után csak egy rövid szertartás lesz a közeli hozzátartozók számára" - mondta az ügyvéd.

Korábban Olaszországban és külföldön is több helyszínen megtagadták a tömeggyilkosságért elítélt náci bűnös végső nyugalomra helyezését, attól tartva, hogy sírhelye neonácik zarándokhelyévé válhat. Felmerült az a lehetőség is, hogy a tetemet elvinnék Olaszországból, és Németországban temetnék el. Priebke maga azt akarta, hogy felesége mellett, az argentínai Bariloche városában temessék el, ahol 1994-ig, az olasz hatóságoknak való kiadatásáig élt, de ezt az argentin külügyminisztérium elutasította. Hasonlóan elzárkózott Priebke befogadásától szülőfaluja, a németországi Hennigsdorf is.

A százéves korában, október 11-én elhunyt egykori SS-tiszt a legutóbbi időkig római házőrizetben töltötte életfogytiglani börtönbüntetését. Ezt 1998-ban szabták ki rá 335 olasz civilnek az 1944-ben Róma mellett végrehajtott kivégzésében, a II. világháborús Olaszország egyik legsúlyosabb tömegmészárlásában játszott szerepéért. A halála után nyilvánosságra hozott videoüzenetben is tagadta a nácik által elkövetett borzalmakat.

Kapcsolódók

Kimaradt?