Külföldre menekült a Pussy Riot két börtönre ítélt tagja

A rendőrségi körözés elől külföldre menekült a Pussy Riot orosz punkegyüttes két szabadon lévő tagja – írta meg vasárnap a Vedomosztyi. Az állítólag külföldre távozott két fiatal lány ellen a Vedomosztyi szerint körözést adtak ki.pussy

Az újság egy a Twitteren közölt bejegyzésre hivatkozott. Ebben azt írták, hogy „két résztvevőnk a körözés miatt sikerrel az ország határain kívülre távozott. Külföldi feministákat verbuválnak, hogy új akciókat készítsenek elő.”

Az Eho Moszkvi rádió szerint nem sikerült hitelt érdemlően azonosítani a bejegyzés közlőjét.

„Vallási gyűlölet által motivált garázdaság”

Az együttes három tagját márciusban vették őrizetbe. Marija Aljohinát, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Jekatyerina Szamucevicset több hónapig tartó bűnügyi eljárást követően a múlt pénteken nem jogerősen két-két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélte egy moszkvai kerületi bíróság „vallási gyűlölet által motivált garázdaság” címén.

A punkegyüttes elítélt tagjai több társukkal együtt február 21-én a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyházban színes maszkot és feltűnő öltözéket viselve, néhányan gitáron játszva imádkoztak a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint.

A rendőrség hétfőn közölte, hogy azonosítani kívánja a Pussy Riot további azon tagjait és tartózkodási helyüket, akikről feltételezik, hogy részt vettek az orosz közvéleményt erősen megosztó akcióban.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetése szerint a büntetés aránytalan, és emberi jogi szervezetek, köztük az Amnesty International is felszólaltak az ítélet ellen. Az amerikai külügyminisztérium az ügy szólásszabadságra gyakorolt negatív hatásai miatt is aggódik, Angela Merkel német kancellár pedig mérhetetlenül keménynek nevezte az ítéletet.

Az orosz államfő mellet működő emberjogi tanács pénteki közleményében túlságosan keménynek minősítette a punkegyüttes három tagja elleni ítéletet, és kétségbe vonta annak igazságosságát és emberiességét. {loadposition OTP}

Kisebb csoportok tüntettek Belgrádban, Kijevben, Berlinben, Szófiában, Londonban, Dublinban és Barcelonában, New Yorkban pedig őrizetbe vettek a Pussy Riot jellegzetes maszkját viselő hat tüntetőt.

A brit lapok közül a Guardian úgy vélte, hogy a bírósági eljárás lett Vlagyimir Putyin egyik fegyvere az elégedetlenkedők ellen, míg az Independent is Putyin rabjainak nevezi a három nőt. A Times pedig erősödő nemzetközi bírálatokról írt. Az Oroszországban készített közvélemény-kutatások szerint ugyanakkor a lakosság többsége nem támogatta a Pussy Riot akcióját, a többség inkább elítélte azt.

Kimaradt?