Elfogadta az EP a mentolos cigarettát megtiltó irányelvet

Elsöprő többséggel, 620 igen szavazattal, 43 ellenében, 14 tartózkodással elfogadta kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése a dohánytermékekről szóló új irányelvet, ami csak akkor lesz hatályos, ha a tagállamok minisztereit tömörítő tanács is elfogadja. Az új szabályozás célja, hogy a dohányzás kevésbé legyen vonzó, elsősorban a fiatalok számára.

65 százalék figyelmeztetés

A parlament által elfogadott irányelv szerint a dobozok 65 százalékát figyelmeztetéseknek kell borítaniuk, az EP emellett betiltja a kis kiszerelésben kapható dohánytermékeket és az ízesített cigarettákat, az elektromos cigarettákat viszont csak akkor kell gyógyszerként engedélyeztetni, ha gyógyhatást vagy könnyebb leszokást ígérnek.

"Kanadában 2011-ben vezették be a fényképes figyelmeztetéseket, a fiatal dohányosok száma azóta a felére csökkent" - érvelt a korlátozások szigorítása mellett a javaslat témafelelőse, jelentéstevője, a brit munkáspárti Linda McAvan.

Jelenleg az EU-ban a cigarettásdobozok felületét elöl 30, hátul pedig 40 százalékig figyelmeztetésnek kell fednie. Ezt növeli az új irányelv mindkét oldalon 65 százalékra, emellett azt is előírja, hogy a márkanévnek alul kell lennie.

Minimum 20 szál, a slim maradhat

Jelentős változást hozhat a kiszerelésben a rendelkezésnek az a pontja is, amely megtiltja a 20 szálnál kevesebbet tartalmazó csomagok forgalmazását. Az EP eredetileg a vékony, slim cigarettákat is be akarta tiltani, ám ez végül kikerült a végleges, elfogadott szövegből.

A füst nélküli, elektronikus cigaretták esetében az irányelv arról rendelkezik, hogy nem kell ugyan minden ilyen terméket gyógyszerként engedélyeztetni, az e nélkül forgalomba hozható e-cigaretták viszont nem tartalmazhatnak majd 30 milligrammnál több nikotint milliliterenként, csomagolásukon egészségügyi figyelmeztetést kell elhelyezni, 18 éven aluliak számára pedig ugyanúgy tilos lesz eladni, akárcsak a valódi dohánytermékeket, és a reklámozásukra is ugyanazok a szigorú szabályok, tilalmak vonatkoznak.

Eltüntetik a mentolos cigarettát

Az irányelv-tervezet a szavazást követően a tagállamok minisztereit tömörítő tanács elé kerül, elfogadásához ugyanis mindkét uniós intézmény beleegyezése kell. A tanács rábólinthat vagy kiegészítésekkel újra az EP elé utalhatja a tervezetet. Ha az EP és a tanács is elfogadja az irányelvet, akkor a tagállamoknak azt követően másfél évük lesz, hogy átültessék a rendelkezéseket belső jogrendjükbe. Az ízesítők, adalékanyagok területén 36 hónapjuk lesz, hogy rendelkezzenek a tilalomról, a mentolos cigarettákat pedig további öt éven belül kell eltüntetniük a polcokról.

A dohányzással összefüggésbe hozható, amúgy elkerülhető megbetegedések továbbra is 700 ezer ember halálát okozzák évente az Európai Unióban, bár 2002 és 2012 között 40 százalékról 28 százalékra csökkent a dohányosok aránya az EU-ban.

Kimaradt?