Észt EP-képviselői mandátummal mentené irháját Silvio Berlusconi

Észtországban próbálkozna európai parlamenti mandátumhoz jutni Silvio Berlusconi – írja az EurActiv.com. Az olasz törvények alapján a két évnél hosszabb börtönbüntetésre ítéltek automatikusan elvesztik a jogot, hogy választásokon indulhassanak, ráadásul egy Mario Monti kormánya által tavaly hozott törvény szerint Berlusconi - mentelmi jogával együtt - jelenlegi szenátusbeli helyét is elvesztheti.

A volt miniszterelnököt augusztus elsején ítélték négy év börtönre adócsalásért, majd az ítéletet egy évre rövidítették le. Berlusconi szerint ez egy politikailag részrehajló ítélet volt, ezért fellebbezett, ettől függ most a helye a parlamentben.

A politikusnak viszont pont akad egy befolyásos, gazdag olasz barátja Észtországban, aki ráadásul már politikai kapcsolatokkal is rendelkezik. Olasz blogok és újságírók szerint az üzletembernek nem kerülne túl nagy erőfeszítésbe egy EP-lista felállítása, amin Berlusconi is indulhatna. Ráadásul az olasz törvények az európai parlamenti választásokra nem vonatkoznak és az európai jog sem tiltja, hogy egy európai polgár más tagállamban induljon.

Nem ez lenne az első eset, hogy egy befolyásos ember hasonló módon nyerje el a parlamenti képviselőséggel együtt járó mentelmi jogot: az ukrán üzletember, egyben volt gazdasági miniszter Viktor Uszpaszkics 2009-ben például így menekült meg az adócsalás következményei elől.

Giulietto Chiesa, egy olasz újságíró pedig Lettországban indult az orosz kisebbséget képviselő EP-listán, sikertelenül.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?