Nemet mondott a brit parlament a szíriai csapásra

Nem adta támogatását a brit parlament csütörtök este egy Szíria elleni esetleges beavatkozáshoz. Amerikai sajtóbeszámolók szerint az amerikai elnök a brit parlament elutasító döntése ellenére is kész elrendelni a Szíria elleni korlátozott katonai csapást.

A brit képviselők órákig tartó vitát követően 285-272 arányban szavaztak a katonai műveletet támogató javaslat ellen. A parlament véleményét ebben a témában nem kötelező figyelembe venni, ugyanakkor David Cameron miniszterelnök a szavazás után azt mondta, hogy tiszteletben tartja a képviselők döntését.

A kormányfő világosnak nevezte, hogy a parlament és a nép "nem akar brit katonai műveletet látni Szíriában". "Ennek megfelelően fogok cselekedni" - tette hozzá. A javaslat vitájában leszögezte, az esetleges katonai akció csak és kizárólag vegyi fegyverek újbóli bevetésének megakadályozására irányulhat. Azt is kijelentette, elképzelhetetlen, hogy Nagy-Britannia katonai csapást mérjen Szíriára, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában erős ellenállásba ütközik a terv.

Addig nem indulhat támadás, ameddig az ENSZ helyszínen tartózkodó ellenőrei nem fejezték be munkájukat, és a brit parlament nem szavazta meg a beavatkozást - mondta a miniszterelnök. Sajtókommentárok meglepőnek nevezték a parlamenti voksolás eredményét olyan időszakban, amikor úgy tűnt, a kormány legfeljebb napokra van attól, hogy bekapcsolódjon egy Szíria ellen várható amerikai katonai műveletbe.

Washington: a szíriai nép érdeke számít

Barack Obama amerikai elnök a brit parlament elutasító döntése és az amerikai kongresszus fokozódó nyugtalansága ellenére, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása híján is kész elrendelni a Szíria elleni korlátozott katonai csapást - állította egybehangzóan helyi idő szerint csütörtök este több amerikai sajtóorgánum.

A New York Times, a CNN és a Dow Jones kormányzati forrásokra hivatkozó híradásai szerint noha az elnök még mindig nem hozta meg végleges döntését, a katonai akciót vélhetően azután fogják elindítani, hogy az ENSZ ellenőrei - akik a Damaszkusz környékén augusztus 21-én történt állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínét vizsgálják - elhagyják Szíriát. A világszervezet szakemberei a tervek szerint szombaton távoznak a szíriai fővárosból.

Caitlin Hayden, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője csütörtök este közleményt adott, amely szerint Washington értesült a brit parlament döntéséről, továbbra is konzultálni kíván Londonnal, de Obama elnök az amerikai nép érdeke alapján kíván döntést hozni a vegyi fegyverek szíriai alkalmazásával kapcsolatban.

Kapcsolódók

Kimaradt?