Külügyminiszériumok figyelmeztetnek: nem tanácsos Egyiptomba utazni

Már Egyiptom üdülőhelyeire sem javasolja az utazást sem a román, sem a magyar külügyminisztérium.

A magyar  külügyminisztérium szombati közleményében kifejti: az augusztus 16-án, Egyiptom több tartományában folytatódó tömegtüntetésekre és erőszakos cselekményekre, valamint az országban uralkodó biztonsági környezet és a belpolitikai helyzet kiszámíthatatlanságára tekintettel döntöttek arról, hogy egész Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok közé sorolják, figyelemmel az európai uniós partnerek álláspontjára is.  

A tárca kifejti: a Vörös-tengeri védett üdülőkomplexumokban viszonylagos nyugalom van, de az egyiptomi rendőrség azt tanácsolja a turistáknak mind Hurghadában, mind Sharm-El-Sheik-ben, hogy maradjanak az üdülőközpontok területén; a Külügyminisztérium is erre kéri a magyar turistákat.

Szintén szombaton a román külügyminisztérium is közleményt adott ki, amelyben arra kéri a Vörös-tengeri nyaralásra készülő román állampolgárokat: ütemezzék át egy későbbi időpontra pihenőszabadságukat. Az idegenforgalmi cégeket ugyanakkor felszólította: ne sodorják veszélybe ügyfeleik életét.  

Egyiptom számos tartományában 30 napra szóló szükségállapotot hirdettek ki, este 7 és reggel 6 között kijárási tilalom van érvényben. Azokat a turistákat, akiket Hurghada vagy Sharm el Sheikh üdülőtelepeken ért a válsághelyzet, arra szólítják fel: ne hagyják el a szállodák területét. A múzeumok és a máskor látogatható régészeti lelőhelyek most meghatározatlan időre zárva vannak – áll a román külügyi tárca közleményében.  

Minden Egyiptomban tartózkodó román állampolgárnak tanácsos felvennie a kapcsolatot az ország egyiptomi külképviseletével, hogy a helyzet súlyosbodása esetén azonnal tudják értesíteni őket a teendőkről, olvasható a felhívásban.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?