Az Egyesült Államokban bukkant fel egy volt SS-parancsnok

Az Egyesült Államokban él egy egykori SS irányítású ukrán egység parancsnoka, az SS Galícia hadosztály volt tisztje – derítette ki az AP amerikai hírügynökség.

A most 94 éves férfi, Michael Karkoc röviddel a második világháború után költözött Minnesota szövetségi államba. Az információs szabadságról szóló amerikai törvény (FOIA) révén az AP birtokába került adatok szerint Karkoc hazudott az amerikai hatóságoknak, hogy az Egyesült Államok területére léphessen. A férfi 1949-ben azt mondta, nem teljesített katonai szolgálatot a háború alatt, eltitkolta, hogy az SS vezetésű ukrán önvédelmi légió alapítója és az SS Galícia hadosztályának tisztje volt.

Szemtanúk elmondása megerősíti, hogy a Karkoc által vezetett ukrán század nőkkel és gyermekekkel teli falvakat gyújtott fel, és állításuk szerint Karkoc is jelen volt mint századparancsnok. Annak bizonyítására nincsenek adatok, hogy közvetlenül is részese volt a kegyetlenkedéseknek. Náci SS-akták szerint Karkoc és az egysége részt vett az 1944-es varsói felkelés leverésében is.

Az amerikai igazságügy-minisztérium már tucatnyi feltételezett náci háborús bűnös kiutasítását rendelte el a bevándorlási hatóságoknak tett hazug állítások miatt. Karkoc minneapolisi otthonában nem volt hajlandó háborús múltjáról beszélni az AP-nek.

Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője közölte: több évtizedes nácivadász tapasztalatai alapján azt várja: az a tény, hogy Karkoc hazudott az amerikai hatóságoknak, és az, hogy az egysége kegyetlenkedéseket követett el, elegendő lesz a kiutasításához és a háborús bűnök miatti bűnügyi eljárás megindításához Németországban vagy Lengyelországban.

Karkoc jelenleg egy egyszerű házban lakik Minneapolis északkeleti részében, ahol jelentős ukrán diaszpóra él.

Kimaradt?