Árvíz: megdőlt a budapesti Duna-rekord

A szombat délutáni 3 órás órás adatok szerint meghaladta a Duna vízszintje Budapesten a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket; a folyó vízszintje jelenleg 861 centiméter a fővárosban a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: 895 centiméter körül várják a Duna tetőzését hétfőn, jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost.

Komoly bajra nem kell számítani Budapesten a dunai árhullám miatt, de a katasztrófavédelem minden eshetőségre felkészült - jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szombaton, amikor bemutatta a kőbányai Hungexpo területén létesített, csaknem 15 ezer ember befogadására képes fogadópontot.

Mint elmondta: úgy tűnik, hogy a Dunát a mederben és az ártéren belül tudják tartani, ám jelezni kívánták, hogy az új típusú katasztrófavédelem felkészült mindenre. A kőbányai Hungexpo 6 ezer négyzetméteres D pavilonja 800, míg a 20 ezer négyzetméteres A pavilonja akár 4000 ember befogadására alkalmas.

A területen - szükség esetén - csaknem 15 ezer embert is el tudnak helyezni - tette hozzá Pesti Imre. Az otthonukat elhagyni kényszerülőket önkéntesek várják, de gyereksarkot és külön társalgókat is kialakítottak. A pavilonokban orvosi ellátás, fekvőhelyek, légkondicionálás és az étkezés is biztosított.

Pesti Imre hangsúlyozta: eddig mindössze 150 embernek kellet elhagynia otthonát a III., IV., XIII. és a XI. kerületből, de további kiköltözésekre nem számít. Ha mégis baj lenne, akkor 800 ember mozgósításával, 50 busszal, több 10 ezer embert is pillanatok el tudnának helyezni sportcsarnokokban, iskolákban, művelődési központokban - tette hozzá.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?