A magyarországi árvíz képekben (FOTÓGALÉRIA)

Megérkezett a megáradt Duna Magyarországra, Nagybajcsnál már rekordot is döntött a vízhozam. A körülbelül kétezer fős Győrújfalut teljesen kitelepítik, Budapesten lezárják a Batthyhány téri metrómegállót is. A magyarországi árvíz képekben.

Győrújbarátra telepítik ki a győrújfaluiakat

A győrújbaráti ifjúsági táborban helyezik el a dunai árvíz által veszélyeztetett szigetközi Győrújfalu lakosságát - közölte újságírókkal péntek este Győrújfalun az országos katasztrófavédelmi főigazgató. Bakondi György elmondta: este tíz órakor indulnak el a buszok azokkal, akiket el kell helyezni.

"Gátat soha nem adunk fel, ezt sem fogjuk feladni" - hangsúlyozta Bakondi György, aki a valósághoz közel állónak nevezte Nagy Imre Attila polgármester azon kijelentését, hogy nagyjából ugyanakkora az esélye a töltés átszakadásának, mint megmaradásának.

Nagy Imre Attila közölte, hogy csak azok maradhatnak a településen, akik a gáton dolgoznak. A településvezető hangsúlyozta, hogy az életerős férfiak tovább folytathatják az árvíz elleni védekezést.

Közlése szerint azokat, akik a hatósági felszólítás ellenére sem kívánnak elmenni, a rendőrség "határozottan fogja megkérni", hogy költözzenek ki a faluból.

A polgármester kiemelte, hogy a kitelepítés megelőző beavatkozás, "nem ömlik a víz, nem szakadt át a gát".

Előzőleg Orbán Viktor miniszterelnök az MTI-vel közölte, hogy óvintézkedésként elrendelték Győrújfalu kitelepítését, és az intézkedés mintegy kétezer embert érint.

Esztergomnál is elérte az eddigi legmagasabb vízszintet a Duna

Péntek este Esztergomnál is elérte az eddigi legmagasabb vízszintet a Duna. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint péntek este 8 órakor már 771 centiméteres volt a folyó vízszintje. Esztergomban mostanáig 2002-ben volt a legmagasabb a vízszint, akkor szintén 771 centimétert mértek.

Nagybajcsnál hajnali 3 órakor dőlt meg a dunai vízállás rekordja, amely - szintén 2002-ben - 875 centiméter volt. Komáromnál délelőtt 10 órakor haladta meg a dunai vízállás az eddigi rekordértéket. Itt az eddigi legnagyobb vízszint 802 centiméter volt, amelyet 2002-ben mértek.

A péntek este 8 órás adatok szerint Nagybajcsnál már 6 centiméterrel a várt tetőzési szint felett, 906 centiméteren állt a folyó. Komáromnál 825 centiméteres vízszintet mértek, amely 5 centivel marad el a várt tetőzési szinttől. Nagymarosnál 692, Budapestnél 819 centiméteres a Duna vízmagassága.

A jelenlegi előrejelzés szerint Nagybajcsnál szombat hajnalra 910 centiméter körüli vízállásnál várják a tetőzést, Komáromnál várhatóan szombaton vagy vasárnap 840 centiméter körül, Esztergomnál pedig vasárnap reggel 805 centiméteren tetőzhet a folyó. Nagymarosnál vasárnap este 740, míg Budapestnél hétfő hajnalban 885 centiméter vízállással számítják a tetőzést.

Budapestnél az eddigi legnagyobb vízállást 2006-ban rögzítették, akkor 860 centiméter volt a Duna vízállása. Nagymarosnál szintén 2006-ban volt a legmagasabb a folyó szintje, 714 centiméter. Nagybajcsnál, Komáromnál és Esztergomnál a 2002-es árvíz idején volt a legmagasabb a vízszint. Akkor Nagybajcsnál 875, Komáromnál 802, Esztergomnál pedig 771 centiméteren tetőzött a Duna.

Az Országos Műszaki Törzs (OMIT) közleménye szerint az országban továbbra is mintegy 760 kilométeres töltésszakaszon van érvényben árvízvédelmi készültség. Kitértek továbbá arra, hogy biztonsági okokból a vízügyi szakemberek bezárják a győri körtöltést. Mint kiemelték: teljes biztonság megteremtéséért a szakemberek felkészültek arra is, ha a Mosoni-Duna bal partján esetleg töltésszakadás történne, ezért rendelték el Győrújfalu kitelepítését.

Az OMIT azt írta: a feltételezett helyen történő szakadás esetén 4-5 óra áll rendelkezésre arra, hogy a Győrt védő körtöltés nyitott szakaszait, az úgynevezett kulisszanyílásokat is bezárják.

Gátépítés a dunai árvízveszély miatt Tát és Esztergom között pénteken A Duna által elöntött terület Esztergomtól északra A Duna által elöntött 11-es főút Esztergom határában A megáradt Duna elöntötte a Lánchíd pesti oldalán lévő aluljárót pénteken A 2-es villamos halad el a megáradt Duna mellett a Lánchíd közelében Egy férfi kapaszkodott fel a Szentendre belvárosát az áradó Dunától megvédő mobil árvízvédelmi falra Kenuval közlekednek az áradó Duna által elöntött Római-parton Egy fekete gólya az áradó Duna által elöntött legelőn Esztergom határában A Duna által elöntött terület Komáromnál A Duna által elöntött terület a Komárom-Esztergom megyei Véneknél Az áradó Duna által elöntött terület Győrben pénteken Nyúlgáttal védett ház Győr belvárosában Dolmányos varjú száll fel egy uszadékokról a Margit-híd budai hídfőjénél A Batthyány téri HÉV-megálló homokzsákokkal védett aluljárója pénteken. A szentendrei (5-ös) HÉV-ek a Duna magas vízállása miatt csak a Margit híd budai hídfőjéig közlekednek, a Batthyány téri végállomásra pótlóbuszokkal lehet eljutni Budapest belvárosa a Parlamenttel az áradó Dunával <span id=Rendőrök érkeznek Győrújfaluba, hogy segítsék a lakosok biztonságos helyre költöztetését " src="https://maszol.ro/uploads/foto/gallery75/DKRCS20130607040.jpg"> A Duna áradása miatt elöntött terület a Komárom-Esztergom megyei Táton Homokzsákokkal megerősített gát a Komárom-Esztergom megyei Táton Levegővel, majd vízzel feltöltött tömlőkből kialakított gátrendszer a Margitszigeten A A megáradt Duna a Margitsziget déli csúcsánál Rendőrök állnak a homokzsákfal mellett a Margitszigeten Légpárnás hajóval járőrözik a Pilis Mentőcsoport egyik tagja és egy rendőr a vízzel elöntött szentendrei Papszigeten Légpárnás hajóval járőrözik a Pilis Mentőcsoport egyik tagja és egy rendőr a vízzel elöntött szentendrei Papszigeten Özv. Takács Ferencnét rendőr kíséri a buszhoz, miután óvintézkedésként elrendelték Győrújfalu kitelepítését Buszok szállítják el a lakókat, miután óvintézkedésként elrendelték Győrújfalu kitelepítését

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?