Vádat emeltek Adrian Severin osztrák cinkostársa ellen

Vádat emelt az osztrák ügyészség Ernst Strasser volt európai parlamenti képviselő ellen megvesztegethetőség gyanújával - jelentették be csütörtökön Bécsben.terrible-three teaser

Az egykori belügyminiszter Strasser ellen a The Sunday Times mintegy másfél évvel ezelőtti cikke nyomán indult nyomozás. A brit lap riportja szerint EP-képviselők - köztük Strasser - magukat lobbistáknak kiadó újságírók megkeresésére vállalták kereskedelmi érdekeket szolgáló törvénymódosítások benyújtását.

Az osztrák gazdasági és korrupcióellenes ügyészség közlése szerint öt országban folytattak nyomozást Strasser ellen. Tíz helyszínen tartottak házkutatásokat és kilencven kihallgatást folytattak le.

A brit lap annak idején közzétett a honlapján egy videofelvételt, amelyen Strasser a lap magukat érdekkijáróknak kiadó újságíróinak megígérte, hogy százezer euróért közbenjár egy uniós jogszabály módosítása érdekében. A hamis lobbisták azt mondták, hogy a befektetők kártalanításáról szóló irányelv módosítását akarják elérni.

A botrány nyomán Strasser lemondott képviselői mandátumáról, ugyanakkor ártatlannak mondta magát. Állítása szerint kezdettől fogva sejtette, hogy nem lobbistákról van szó, s azért tartotta fenn velük a kapcsolatot, hogy rájöjjön, ki áll a háttérben.

Strasser ügye az elsők között volt az osztrák politikai életet tavaly óta megrázó korrupciós botrányok sorában. A különféle korrupciógyanús esetek szinte valamennyi pártot érintik, de felmérések szerint a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) népszerűségének ártottak a legnagyobb mértékben. A kormány az elmúlt másfél évben szigorúbb korrupcióellenes intézkedésekkel, az ÖVP többek között saját etikai kódexszel próbálta helyreállítani a választók politikába vetett bizalmát.

A The Sunday Times által kirobbantott botrányban Strasser mellett két másik EP-képviselő, Adrian Severin volt román külügyminiszter és Zoran Thaler egykori szlovén külügyminiszter is érintett volt. Strasser a néppárti, Severin és Thaler a szociáldemokrata EP-képviselőcsoport tagja volt. Strasser és Thaler - ártatlanságuk hangoztatása mellett - lemondott mandátumáról. Severint - aki ellen a román ügyészség vizsgálódik - a frakció kizárta soraiból, de képviselői megbízatásáról nem mondott le.

A vezető konzervatív brit lap beszámolója szerint a riporterek "hatvannál is több" EP-képviselővel vették fel a kapcsolatot. Tizennégy képviselő érdeklődést mutatott, és találkozott a riporterekkel. Végül ők hárman álltak rá arra, hogy a módosítások benyújtásával segítik a "lobbisták cégét".

Kimaradt?