Új pólus a magyarországi politika mezején?

Az LMP (Lehet Más a Politika), a 4K! (Negyedik Köztársaságot!), a Szolidaritás, az EMS (Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért) és további szervezetek képezhetik a magyar politika új pólusát, amely demokratikus, rendszerkritikus és európai értékek köré szerveződve elnyerheti 2014-ben a most még bizonytalan tömegek támogatását – mondták el a szervezetek képviselői – a rendezvény közleménye szerint – a bodajki 5. Ökopolitikai Nyári Egyetem zárónapján.

demokrcit

Az Ökopolitikai Nyári Egyetem zárószemináriumának előadói Csigó Péter cikksorozata nyomán azt vizsgálták, valóban kialakult-e egy új pólus a magyar politikai palettán. Csigó egy kutatás adatai nyomán a bevezetésben elmondta: a választók értékrendjét vizsgálva azt látni, hogy a Fidesz-Jobbik és az MSZP-DK tömbök mellett van egy nagy, legalább 25%-os választói csoport, amely – bár jelentős részben bizonytalan – leginkább az LMP-t, a 4K!-t és az EMS-t érzi közel magához.

A radikális demokratikus megújulás pólusához sorolt választók egyaránt elutasítják az Orbán-rendszert, az erőszakos jobboldali politikát, de a csalódást keltő, lejáratódott, hiteltelen korábbi kormánypártokat is. Juhász Péter, az EMS szervezője ehhez hozzátette, hogy a kiábrándultak megszólításához színes és széles összefogás szükséges, amely számos kisebbségi csoportot is magába foglal, sőt, a zöld, baloldali és liberális pártokon és szervezeteken kívül nyit az orbáni kormányzást elutasító, demokrata konzervatívok felé is. {loadposition OTP}

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője arra figyelmeztetett, hogy egy új pólusnak közös vízióval kell rendelkeznie, és a megegyezés nem merülhet ki az Orbán-kormány leváltásának igényében. Ezért olyan programot kell alkotni, amely alapot teremthet az új politikai erők megegyezéséhez, és adott esetben egy kormányprogram vázát is képezheti. Jávor úgy látja, hogy a rendszerkritika három szinten kell megjelenjen: egyrészt az Orbán-rendszerrel, másrészt az elmúlt 22 évvel, harmadrészt a globális pénzügyi-gazdasági rendszerrel kapcsolatban is meg kell fogalmazni a társadalmi igazságosság, a fenntartható fejlődés és a demokratikus működés szempontjait képviselő kritikát.

Szőllőssy Kristóf, a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom Országos Bizottságának tagja arra emlékeztetett, hogy az LMP és a 4K! már nyilvánosan is egyeztetett a Köztársasági minimum programjáról, tehát az új pólus építése már a gyakorlatban is megkezdődött. A Szolidaritás társelnöke, Székely Sándor a dühös vidéki szavazók és a digitális szakadék túloldalán élők elérését nevezte kulcstényezőnek, és a résztvevők egyetértettek abban, hogy a Szolidaritás támogatói e tekintetben jól kiegészítik például az LMP társadalmi bázisát.

Kimaradt?