Amnesty International: egyre kevesebb a halálbüntetés

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, az Amnesty International hosszú évek óta küzd a halálbüntetés teljes eltörléséért. 68 oldalas összefoglalót készített idén. Eszerint 2012-ben már csak 21 országban hajtottak végre ténylegesen halálos ítéleteket. Bírósági ítéletek alapján tavaly legalább 682 embert végeztek ki, míg 2011-ben ez a szám valamivel kevesebb, 680 volt. Ugyanakkor 2012-ben kevesebb embert ítéltek halálra, mint egy évvel korábban, 1923 helyett 1722-t. 63-ról 58-ra csökkent azoknak az országoknak a száma, amelyekben a bíróságok új halálos ítéleteket hoztak.

A dokumentált kivégzések háromnegyedét mindössze három országban, Iránban, Irakban és Szaúd-Arábiában hajtották végre. Az Egyesült Államok továbbra is az amerikai földrész egyetlen országa, amelyben még mindig alkalmazzák a halálbüntetést, tavaly viszont már csak 9 szövetségi állam élt ezzel a büntetési formával az egy évvel korábbi 11 helyett. Connecticut lett a 17. olyan szövetségi állam, amelyben hivatalosan el is törölték a halálbüntetést.halal

Texasban épp kedd este is kivégeztek egy férfit méreginjekcióval. Rickey Lynn Lewist azért ítélték halálra 1994-ben, mert négy évvel korábban két társával betört egy középkorú házaspár házába, a férfit lelőtték, és Lewis megerőszakolta az asszonyt. Az 50 éves halálraítélt az utolsó szó jogán is tagadta a gyilkosság elkövetését. Azt mondta, a 45 éves férjet két tettestársa lőtte le, de nem fedte fel a kilétüket. A nemi erőszak bűntettét elismerte. A törvényszéki orvos 14 perccel a méreginjekció beadása után megállapította a halál beálltát.

Az Amnesty International szakértői visszalépésként értékelték, hogy Japán, India és Pakisztán hosszú szünet után ismét halálos ítéleteket hajtott végre tavaly. A halálos ítéletek AI által dokumentált száma nem tartalmazza a Kínában kivégzettekét, pedig ők a szervezet szerint több ezren lehettek. 2009 óta nem közölnek erről számot, mivel a kínai hatóságok ezt az adatot államtitokként kezelik. Az emberi jogi szervezet ismét felszólította a kínai hatóságokat a meghozott és végrehajtott halálos ítéletek számának feltárására, mert így lehetne igazolni azt a kínai állítást, hogy 2007 óta jelentősen csökkentek ezek a sámok.

A kivégzettek számát tekintve a második helyen Irán állt, ahol az Amnesty International adatai szerint 2012-ben legalább 314 halálos ítéletet hajtottak végre. Ezután Irak (legalább 129), Szaúd-Arábia (legalább 79) és az Egyesült Államok (43) következik.

Európában egyedül Fehéroroszország alkalmazta még tavaly is a halálbüntetést; a szervezet úgy tudja, hogy ebben az országban legalább 3 elítéltet végeztek ki 2012-ben. Az AI jelentése szerint Fehéroroszországban az a gyakorlat, hogy a halálraítélteket alig néhány órával, vagy akár néhány perccel azután kivégzik, hogy közölték velük fellebbezésük elutasítását. Az elítélteket rendszerint letérdepeltetik és tarkón lövik. Előre sem őket, sem hozzátartozóikat nem értesítik a halálos ítélet közelgő végrehajtásáról.

Kimaradt?