Emelkedett Emmanuel Macron tetszési mutatója

Öt százalékponttal emelkedett januárban Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója, miután a múlt év végén példátlan mélységbe zuhant – derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet kedden tett közzé a Paris Match című magazin honlapja.

A január 3-4-én 1014 francia választópolgár megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek 28 százaléka volt pozitív véleménnyel a francia elnök politikájáról, ami öt százalékpontos emelkedést jelent decemberhez képest, amikor a franciák alig 23 százaléka támogatta az elnöki politikát.

Macron tevékenysége a franciák valamivel kevesebb mint háromnegyedének (72 százalék) továbbra se tetszik, de a francia elnök tetszési mutatója jelenős mértékben, mintegy nyolc százalékkal nőtt a 65 év felettiek és ugyanennyivel a munkások körében. Az első kategóriában jelenleg 34, a második esetében 20 százalékos az elnök támogatottsága.

A Paris Match kommentárja szerint mindez arra utal, hogy Macron tetszési mutatójának javulása a jobb életkörülményeket követelő sárgamellényesek nyomására bejelentett szociális intézkedéseknek köszönhető, s az elnök népszerűsége visszatért a folytatódó tüntetések előtti szintre.

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők november 17-én vonultak először utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén jogosnak nevezve a társadalmi elégedetlenséget több olyan intézkedést is bejelentett mintegy 10 milliárd eurós összegben, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.

Kapcsolódók

Kimaradt?