Történelmi kisokost írt Junckernek az Erdélyről szóló angol nyelvű portál

Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnöknek címezi egy írását a Transylvania Now portál. Egy "történelmi kisokossal" segítik az EU döntéshozóját megérteni, hogy miről szól a román centenárium.

A nemrég indult portál célja Erdély angol nyelvű népszerűsítése. Írásában Juncker korábbi kijelentéseire reagált Segíthetünk neked elkerülni a nyilvános megszégyenülést címmel. Az EB elnöke ugyanis a centenárium kapcsán úgy fogalmazott, "minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot". Ezt követően több politikus kritizálta a szavait, még magyar történelemkönyvet is ajándékoztak neki.

A portál arra emlékeztet: egy évszázada, december elsején az erdélyi románok gyűlésén kiáltották ki a románlakta területek egyesülését, a történelmi eseményt pedig később a trianoni békszerződésben is elismertek.

A TransylvaniaNOW cikkében felidézik: Magyarország területének 72, lakosságának 64 százalékát veszítette el, akik közül a legtöbben román és cseh fennhatóság, illetve a Jugoszlávia királyság uralma alá kerültek. "Abban az évszázadban, a amely meglehetősen sötét napokat látott, ez az esemény marad a legsúlyosabb történelmi trauma, amelyet Magyarország elszenvedett 1000 éves államisága alatt" – fogalmaznak.

Junckert arra figyelmeztetik: míg Romániának érthető oka van az ünneplésre, Magyarország, különösen a romániai magyarok számára "inkább kevésbé örömteli alkalom" a centenárium. Így aztán – folytatják – ha Juncker el akarja kerülni a szégyent, tanuljon, legyen diplomatikusabb és "kerülje az ilyen botlásokat".

Kapcsolódók

Kimaradt?