Franco újratemetése miatt keveredett ellentmondásba a spanyol kormány és a Vatikán

Ellentmondásba keveredett a spanyol kormány és a Vatikán az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco (1892-1975) tervezett exhumálása és újratemetése miatt kedden.

Carmen Calvo spanyol miniszterelnök-helyettes ugyanis a madridi parlamentben újságíróknak azt mondta: a szentszékkel megállapodtak és közösen keresnek megoldást arra, hogy Franco földi maradványait ne a madridi Almudena katedrálisban helyezzék örök nyugalomra, hanem más helyszínen.Greg Burke vatikáni szóvivő közleményben cáfolta a spanyol kormányfőhelyettes nyilatkozatát, kifejtve, hogy a politikus hétfőn valóban találkozott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral, aki azonban nem nyilvánított véleményt az újratemetés helyszínével kapcsolatban. Ugyanakkor „célszerűnek tartotta” azt a felvetést, hogy a kormány a Franco családdal párbeszéd útján tárjon fel egyéb alternatívákat - írta a szóvivő.

A spanyol parlament szeptember közepén szavazta meg a szocialista kormány előterjesztését, hogy Franco tábornok földi maradványait eltávolítsák a Madrid melletti Elesettek Völgyében található mauzóleumból.

A család számára felkínálták a lehetőséget, hogy megnevezze: hol kívánja újratemetni a diktátort. A hozzátartozók pedig a Madrid belvárosában, a királyi palota mellett található, impozáns Almudena katedrálist választották, noha kifejezték ellenvetésüket az exhumálással kapcsolatban.

A Franco család tulajdonában van egy kripta a katedrálisban. Oda temették el a diktátor tavaly elhunyt lányát is.

A spanyol kormány attól tart, hogy a katedrális zarándokhellyé válhat a francoizmus dicsőítői és az európai fasiszták számára.

Spanyolországban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Francisco Franco diktatúrája.

Uralma, a monarchista-nacionalista jobboldali és a köztársaságpárti baloldali erők között zajló polgárháborút követően kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, legalább 30 ezer embert kivégeztek.

A Madridtól mintegy 50 kilométerre található, gigantikus kőkeresztjéről már messziről észrevehető Elesettek Völgye a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként épült több ezer fogoly rabszolgamunkájával.

Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco odaszállíttatta a köztársaságiak oldalán elesettek holttesteit is, a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. Hivatalos becslések szerint 30 ezer embert temettek el ott, egyes történészek azonban ezt a számot 60 ezerre teszik.

A spanyol állam az elmúlt több mint egy évtizedben többször tett kísérletet arra, hogy megfeleljen a múlttal való szembenézés társadalmi igényének, azonban ennek eddig kevés kézzelfogható eredménye volt. Ugyanis sem a polgárháború, sem a Franco-diktatúra megítélése nem egységes, az áldozatok rehabilitálásának ügye még mindig viharokat kavar.

A diktátor exhumálása felélesztette a közéleti vitát arról, hogy vajon ez a lépés valóban a megbékélést szolgálja-e vagy csupán a sebeket tépi fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?