Erős földrengés rázta meg Görögországot

Erős, legfrissebb adatok szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zákinthosz szigetének térségében péntekre virradó éjszaka, sérültekről egyelőre nincsenek információk - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).

Beszámolók szerint a földmozgást, amely sokakat álmukból vert fel, Görögország-szerte érezni lehetett. "Erős földrengés volt a Jón-tengeren" - mondta egy szeizmológus a görög közszolgálati rádió műsorában. A rengés fészke 44 kilométerre nyugatra és tíz kilométer mélységben volt az ismert turistaparadicsomtól. "Több utórengés is volt, vannak károk is" - tette hozzá a szakértő.

Az USGS adatai szerint ugyanakkor az epicentrum mintegy 36 kilométerre délnyugatra, 16,6 kilométeres mélységben volt. Zákinthosz szigetén több helyről is áramkimaradásról jelentettek.

"A gyermekeinkkel jelenleg a kocsikban ülünk. Az emberek félnek. Látok károkat az itteni házak falain" - mondta egy helybéli férfi a görög 90,1 hírrádiónak.

A Jón-szigetektől nyugatra mély szakadék húzódik a tengerfenéken, az európai és az afrikai kontinentális talapzat találkozásánál. A két talapzat közötti súrlódások miatt a Jón-tenger térségében gyakorinak számítanak a földrengések.

Kapcsolódók

Kimaradt?