Orosz hackereket tiltottak ki Hollandiából

Kiutasítottak négy orosz hírszerzőt áprilisban Hollandiából, miután megpróbáltak betörni a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe - jelentette be a holland védelmi miniszter csütörtökön.

Ank Bijleveld arról számolt be, hogy a négy gyanúsított április 10-én érkezett Hollandiába. Három nappal később fogták el őket egy szállodában az OPCW központja mellett, és különböző, hálózatok meghackelésére használható felszereléseket találtak náluk, amelyek közül többet megpróbálták megsemmisíteni, miután tetten érték őket. Leszögezte: a hírszerzőknek nem sikerült betörniük a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet rendszerébe.

Az OPCW szakemberei ekkoriban dolgoztak a Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök elleni angliai gyilkossági kísérletben használt idegméreg azonosításán, illetve a szíriai Dúma városban végrehajtott vegyi támadás vizsgálatán.

A kémek a 2014 nyarán Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító ügyében folyó nemzetközi vizsgálatról is megpróbáltak értesülésekhez jutni, valamint a gyanú szerint a svájci Spiez városába terveztek utazni, ugyanis egy ottani laboratóriumban elemezte az OPCW a Szíriában begyűjtött klórgáz-mintákat - közölte Bijleveld. "Ehelyett fel lettek rakva egy moszkvai gépre" - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium a holland szervek művelete során megszerzett információk alapján vádat emel a feltételezett orosz kémek ellen. A tárcavezető végezetül felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a nyugati demokráciák aláásását célzó kibertevékenységével.

A sajtóértekezleten Onno Eichelsheim holland vezérőrnagy is részt vett. Figyelmeztetett, hogy nem szabad naivnak lenni és biztonságosnak tekinteni Hollandiát ebből a szempontból, az orosz katonai hírszerzés ugyanis rendkívül aktív a számos nemzetközi szervezetnek otthon adó országban.

A holland katonai titkosszolgálat ezzel párhuzamosan közzétette az áprilisban megkísérelt műveletet végrehajtó négy orosz kém nevét és fényképét.

Az orosz külügyminisztérium a kémmánia megnyilvánulásának minősítette, hogy Hollandia csütörtökön kiutasított négy orosz hírszerzőt azért, mert kibertámadást kíséreltek meg a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ellen. "A nyugati kémmánia felpörgőben van" - nyilatkozott névtelenül orosz hírügynökségeknek egy külügyi illetékes. A forrás szerint Moszkva hamarosan hivatalos választ ad a holland lépésre.

Kapcsolódók

Kimaradt?