Megteltek a hullaházak egy nyugat-mexikói településen

Nincs több hely a hullaházban a nyugat-mexikói Tlajomulco településen, emiatt a hastóságok kénytelenek hűtőkocsikban tárolni a fennmaradó holttesteket - mondta a sajtónak Octavio Cotero Bernal, a jaliscói orvosszakértői intézet minap menesztett vezetője.

Bernal szerint csaknem 300 holttest lehet az autókban, mivel az utóbbi időben egyre több gyilkosság történik, amelyek nagy része a helyi drogkartellek számlájára írható.

Hétfőn a tagállami ügyészség megerősítette, hogy egy hűtőberendezéssel felszerelt járművön 157 holttestet tárolnak a településen, mert nincs hely a halottasházban. Cotero szerint viszont jelenleg már két olyan teherautó van, amelyet hullaházként használnak, egyiket az ügyészség bérelte ki. Ezek az utóbbi napokban több helyen is parkoltak a városban, a lakók szerint iszonyatos bűzt árasztva magukból.

Coterót azért menesztették, mert a volt intézetvezető munkatársai állítólag otthagyták a 157 tetemet tároló első teherautót Tlajomulcóban. Az ügyészség ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a teherautót nem hagyták magára, a benne tárolt holttesteket pedig hűtik. A hűtőkocsi először egy raktárépületben állt, de azt bezárták, mert kiderült, hogy engedély nélkül épült. Cotero akkor még az intézet vezetőjeként a Mural című napilapnak elmondta: az ügyészség felelős azért, hogy a tetemek hullaházba kerüljenek, de az új, 800 holttest befogadására méretezett épületet még építik.

Az elmúlt 12 évben Mexikóban 200 ezer gyilkosság történt, és a hivatalos statisztikák szerint 35 ezer ember eltűnt. Csak tavaly több mint 29 ezer embert gyilkoltak meg az országban. A halottasházak megteltek, ráadásul az orvosszakértők sem tudnak megbirkózni ennyi tetemmel. A halottak hűtőkocsikban való tárolása ezért nem ismeretlen jelenség az erőszakhullám sújtotta tagállamokban, köztük Jaliscóban sem.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?