Trump folytatja a vámháborút Kínával

Az Egyesült Államok újabb büntetővámokat vetett ki 16 milliárd dollár értékű kínai termékre csütörtökön. Peking ezzel megegyező ellenlépésről döntött.

Washingtoni bejelentés szerint a 25 százalékra növelt vámmal sújtott kínai áruk köre a műanyag termékektől - például csatornacsövektől - az agrártermékeken át a vasúti kocsikig terjed. Az intézkedés 279 termékfajtát érint.

A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy Peking továbbra is harcol az amerikai intézkedések ellen, és bepanaszolja Washingtont a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO).

Két hónap alatt már másodszor került sor hasonló lépésre, illetve ellenlépésre: Washington július elején is büntetővámokat vetett ki 34 milliárd dollár értékű kínai termékre. Az amerikai intézkedés ugyanekkora mértékű választ vont maga után.

Eközben az amerikai kormány további 200 milliárd dollár értékű (nagyjából 55 800 milliárd forintos) kínai termék büntetővámjának bevezetését fontolgatja Kínával szemben, erről szeptemberben születhet döntés.

Az Egyesült Államok és Kína között kereskedelmi háború dúl. Washington azzal vádolja Pekinget, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat. Egy kínai kereskedelmi küldöttség jelenleg az amerikai fővárosban tárgyal a feszültség csökkentése érdekében.

Donald Trump amerikai elnök azt követeli Kínától, hogy nyissa meg jobban piacait az amerikai vállalatok előtt, és vessen véget az amerikai szellemi vívmányok eltulajdonításának. Trump azt is kifogásolja, hogy Kínának hatalmas kereskedelmimérleg-többlete van az Egyesült Államokkal szemben. Az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint a Kínával szembeni deficit tavaly elérte a 375,23 milliárd dollárt, ami az Egyesült Államok globális deficitjének csaknem fele.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?