Újabb erős földrengés volt Indonéziában

Újabb erős földrengés rázta meg az indonéziai Lombok szigetét, a 6,2-es erősségű földmozgásban több épület összeomlott közölték szemtanúk, valamint a Délkelet-ázsiai Meteorológiai és Földtani Intézet. Szemtanúk a Reutersnek elmondták, hogy az utórengés miatt az emberek pánikszerűen menekültek az utcára, és épületek dőltek romba. A földrengés áldozatainak száma 227-re emelkedett.

Vasárnap egy 6,9-es erősségű földrengés történt a szigeten, amelyben legalább 131-en – más források szerint 164-en haltak meg és több ezer ház megrongálódott.  

A vasárnapi katasztrófa a mentőszolgálatok szerint rendkívül pusztító volt, a mintegy 4700 négyzetkilométer területű szigeten egész falvak néptelenedtek el. Egyes helyekre a mentők négy napja nem jutottak el, házak tízezrei dőltek romba, és egyre kisebb az esély, hogy túlélőket találjanak.

Az országos katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint csütörtökre legalább 1400-ra nőtt a súlyos sérültek száma, és 156 ezren voltak kénytelenek elhagyni otthonukat.

A helyi hatóságok, a központi kormány és civil szervezetek szervezik a bajbajutottak megsegítését, de bizonyos körzetekben – a sziget északi és keleti részeiben, amelyek közel estek a rengés epicentrumához, de távol a turisták látogatta területektől – a megrongálódott utak miatt nehéz elérni a katasztrófa sújtotta térségeket.

A világ legnépesebb muzulmán többségű országában két mecset is összeomlott Lombok északi részén. A mintegy 17 ezer szigetből és szigetecskéből álló Indonézia a csendes-óceáni Tűzgyűrűn helyezkedik el, ahol gyakoriak a földmozgások.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?