Döntöttek: nem legalizálják az abortuszt Argentínában

Hatalmas várakozás előzte meg az argentín szenátus döntését az abortusz legalizálásáról.

Argentínában döntött a szenátus 38-31 arányban, 15 órai vita után: nem fogadták el azt a törvényt, amely legalizálta volna a terhesség 14. hetéig az abortuszt.

Mindezt annak ellenére tették, hogy a társadalom erősen támogatta a művi terhességmegszakítás törvényessé tételét, azaz 60 százalék mellette volt. Az ügyet támogatja Margaret Atwood író is, akinek a The Handmaid's Tale (A szolgálólány meséje) című regénye alapján népszerű sorozat is fut – a sorozat vizuális elemeit egyébként az abortusz joga mellett tüntetők is használták.

A legalizálását a katolikus egyház ellenezte, és kifejezetten Ferenc pápa is, aki maga is Argentínából származik – miközben az argentínok 71 százaléka nem szeretné, hogy az egyház beleszóljon a politikába. Ana Correa, a #NiUnaMenos (Egyetlen nővel sem kevesebb) mozgalom tagja elmondta: az egyház nyomást gyakorolt a szenátorokra, hogy szavazzanak a törvény ellen.

Az alsóház korábban elfogadta a törvényt és Mauricio Macri elnök is azt nyilatkozna, hogy aláírná azt. A szenátus döntését megelőzően több százezer ember, többségében nő vonult ki a helyszínre, sokan bizakodóak voltak abban, hogy az ország vezetése nekik kedvez majd. A döntést követően volt, aki továbbra is optimista maradt: "Nem szavazták meg ma, de megszavazzák holnap, átmegy a törvény a következő napon. Ennek itt nincs vége" – fogalmazott egy 23 éves nő.

A törvény visszautasítása azt jelenti, hogy csak nemi erőszak és veszély esetén lehet abortuszt végezni. Az elmúlt 25 évben 3 ezer nő halt bele abba, hogy a törvények nem biztosítottak számára biztonságos művi terhességmegszakítást.

Kapcsolódók

Kimaradt?