• 2018. február 23., péntek
    Alfréd, Jávorka
  • Kolozsvár
    • -2°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -4°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -2°
      Kovászna
    • -3°
      Kézdivásárhely
    • -2°
      Barót
    • -2°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -2°
      Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • -2°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6539 LEI
    • 1 USD = 3.7867 LEI
    • 1 GBP = 5.2607 LEI
    • 100 HUF = 1.4903 LEI

KISEBBSÉGBEN: Pokolijáték. – Emberek vagyunk?


-A A+

A Kollokvium szombati előadásai láttán kézenfekvő a párhuzam: pokoli játékok.

Pokoli az, ami Csernobilhoz vezetett, és pokoli az, ami ott történt – és történik azóta is, és nemcsak Csernobilban, hanem az atomkorban, szerte a világon. A kolozsvári Váróterem Projekt előadása – a REACTING CHERNOBYL – hívja fel rá a figyelmet. Három lány és három fiú – közöttük, hozzájuk fiatalodva, Hatházi András is – mértani alakzatokat követve mozognak, a lányok szemmel verik a fiúkat, a fiúk fogdossák őket, aztán szóba kerül Csernobil, és groteszkké válik minden.

A csernobili katasztrófa nemcsak halált, életre szóló radioaktív fertőzést hoz, hanem szabadságot is a sugárzó nyomorba. A hatóságok ugyanis, s velük a Párt, a KGST stb. eltűnnek egy időre a környékről. Hát bizony jó árat kell fizetni ezért… S a baj enyhül, ha kibeszélik. De nem nyugodhatunk bele. A világ teli van Csernobilokkal. És nemcsak az atomerőművek, hanem az emberi mentalitás miatt, amin jó lenne változtatni – amíg nem késő.  

Az esti előadás is pokoli játék volt. Ezt előlegezte a műsorfüzet – és meg is valósult. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásán azt próbáltuk kideríteni, hogy “mi a valódi értelme a sok tévedésnek”. Mert a TÉVEDÉSEK VíGJÁTÉKA előadás láttán egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szereplők – és mi is! – többnyire szándékosan tévedünk. Különben hogyan lehet összetéveszteni a két Antipholuoszt? – jelen esetben Diószegi Attilát és Nagy Csongor Zsoltot, hiszen szemmel láthatóan mások.

Bocsárdi László filmes technikára emlékeztető rendezése éles jelenet-vágásokat használ lépten-nyomon, így zár ki az előadásból minden fölösleges mozzanatot, és így tesz szokatlanul élessé minden jelenetet, minden képet – hogy maradandóvá váljék. És ugyanakkor tragikomikussá, ami elképeszt, és meglehet, hogy gondolkodásra késztet. Ugyanakkor rendkívüli ritmust ad az előadásnak: a jelenetek gyorsan és megállíthatatlanul következnek egymásra, miközben a színpad jobb felső sarkában ketyeg az óra – életünk órája. És jó lenne, ha nem ketyegne hiába. Jó lenne, ha végre már nem tekintenénk idegennek egymást, mint a két szolga a záró jelenetben, pedig ikertestvérek…

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup