• 2017. december 15., péntek
    Valér
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -3°
      Kovászna
    • -2°
      Kézdivásárhely
    • Barót
    • -5°
      Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • -5°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6332 LEI
    • 1 USD = 3.9185 LEI
    • 1 GBP = 5.2671 LEI
    • 100 HUF = 1.4746 LEI

KISEBBSÉGBEN: Induló a Beretvásban és a Royalban…


-A A+



A Kecskeméti Lapok intimitásai és históriái

A kecskeméti kávéházakban reggelig fennmaradtak

s várták a híreket. A Beretvásban és a Royalban

a Rákóczi-indulót húzatták s éltették a háborút

(Kecskeméti Lapok, 1914. július 26.)

Persze…, sodró eseménytörténetek, nagy-nagy monográfiák és korszakos összefoglaló alapmunkák könnyen hoznak könnyű elismerést. Tudjuk ezt. S midőn a „nagyság kötelezettséggel jár” elve már nem egyetlen csúcsmászást jelent, vagy sok-sok évtizednyi fölhalmozott ismeretanyagot, hanem épp azt, hogy kutatási alprogramok szorgos részmunkák, eseti elemzések egybefüggő vagy összefonódó tömegei kulcsolódhatnak össze, s válnak kiesebb jelentésterű üzenetté, nem ritkán csupán akkor, ha a kutató ráhangolódik ez izmos munkára, s váltig tolja, erősíti a teljesedés lehetőségét. A korszakosnak értékelhető üzenetek mögött ezért is állnak sokszor olyan részmunkák, melyek önálló mivolta, egyedi eredményei a már megalkotott töredékek, beszállított építkező anyag összhangos megmunkálására épülnek majdan.

Ilyesfajta részmunka, ám önálló mivoltában is értéket hordozó alapkutatás jelent meg a Bálint Sándor Szellemi Örökség Alapítvány kiadásában A Kecskeméti Lapok története (1868–1956) címen, Miklós Péter tollából.[1] Azaz inkább szorgalmából…, ha pontosak akarunk lenni – hisz a történeti munkák, minél nagyobb időközt fognak át, minél tágasabb vagy mélyebb nyomvonalon követik az eseménytörténetet és folytonos átalakulást, annál esélyesebb, hogy hiányzó űrt töltenek be, sokféle más munkához adnak kiegészítést vagy alapozást, így hát saját mércéjük szerint is anyag- és forrásismeret melletti szorgosságot, kitartást, rendszerező kedvet, és a helytörténeti kutatások fontos feladattudatát is magukon viselő művelődéshistóriai elköteleződést feltételeznek.

Szerzőnk szegedi szakember, teológus, főiskolai tanár, történész, hittudományi és politikatörténeti írásaiból, immár nyolc kötetéből és több száz más publikációjából ismert kutató, kinek a 16–20. századi magyar eszmetörténeti vizsgálódásai is megannyi forrásközleményben, ismeretterjesztő vagy publicisztikai műben, egyetemi előadásokon és konferenciákon jelentek meg. E kutatási területe, mely az 1868 októbere óta megjelenő sajtótermék rangjának, művelődéstörténeti és helytörténeti jelentőségének, továbbá ideológiai, köztörténeti és várospolitikai hatásainak, meg az újságírás, a támogatók, meg a befogadó olvasók szempontjából is fontos folyamatok áttekintésére vállalkozik, valójában nemcsak rövid vázlatot kínál egy hetilap néhány mutatvány-számából, hanem igen alapos, helyenként szinte túltengően is okadatolt (318 lábjegyzettel pontosított), kismonografikus igénnyel a vállalt korszak szinte teljes kultúratörténeti rajzától sem távol álló munkájában olyan izgalmas lokális térbe vezet bennünket, ahol az olvasói, lapfenntartói, szerkesztői, tudományos és közéleti piaci cécók szinte burjánzanak. A szerkesztői portrék, az előfizetők, a hirdetések, a közéleti felületen megjelenő hírek szereplői, a hétköznapi események, a nyomdai és szerkesztési történések, egyszóval lapindítók és lapolvasók, újságírók és akadémikusok, tollnokok és skriblerek, támogatók és terjesztők roppant széles körei vonulnak itt fel – s még korántsem biztos, hogy e kiadványra fókuszált érdeklődés nem lesz-e más rokon folyamatokkal párhuzamba állítható, közös hatás-együttes megfigyelésére alkalmas törekvés. Nehéz a részunkák részfeladatai és részeredményei fölött messziről „rátekintő” értékelést adni, midőn még ezek teljes jelentés-tere nem lehet világos… Emlékezhet az Olvasó, hogy a máig roppant tekintélyes rangú Fernand Braudel (Párizs „magasából”) az egész Mediterráneum históriáját fogta össze egyetlen (háromkötetes) műbe, de abban a tuniszi régészeti lelet, kairói okmány, dubrovniki levéltári anyag részlet-információi éppúgy helyet kapnak, mint levantei hajójáratok lajstromai, a nápolyi hajóépítők faigényének jegyzéke, a líbiai kalózok vagy szárazföldi fűszer-úton a tengert elkerülő kereskedelmi hálózatok helyrajzai és eseménytörténetei. Valami ilyesféle igény és remény állhat hátterében (no meg a „cédulázós” történetkövető szakmai szorgalom), hogy a szimplán sajtótörténetinek tetsző cím alatt Miklós Péter kirajzolja a helyi, térségi és nagypolitikai változások, a kis piaci eseményektől a trónörökös látogatásáig és nyelvhasználatáig, vagy a szerbiai frontok dörrenéseiig minden aprócska jel nagyobb egységbe illesztésének lehetőségeit, s ezzel nemcsak helytörténeti forrásmunkát alkot, hanem a nyilvánosságtörténet hazai időszakainak polgári trendjeit, a helyi pártpolitikák és „média”-tevékenységek érdekháttereinek, a döntéshozók és közölni kívánók városhistória-építési szerepkörét is megjelenítő összképet formáz.

E kötet a kisvárosi-megyeszékhelyi orgánum több mint nyolc évtizedes históriája ürügyén kitér a cikkek és fontosabb időszakok (pl. háborúk, válságok, vészek, teremtések és építkezések) történeteire, a jeles évfordulók, választások, politikai küzdelmek, népszámlálások, rendőrségi ügyek, színházi előadások adat-gazdag tárházára, s végül az 1956-ban megjelent néhány szám anyagára is. Összegző adataival (s a mellékletben közölt hivatalos dokumentumok, nyomdai—kiadói levelezés, igazgatótanácsi névsor, lapszerződések, kiadói mérleg-adatok, szerkesztők és szakírók portréi, előfizetési adatok és sajtótörténeti szakirodalom, stb.) és a gazdasági-piaci jelentőségével egyre rangosabb státuszra érkező kertes—tanyás polgárváros kulturális fogyasztásának, közgondolkodásának, nyilvánossági eseményeinek ismeret-igényét tükröző befogadói kör érzékletes felvillantásával, a „Hírös Város” nyilvánossági, egyben gazdaság-, művelődés- és nyilvánosságtörténeti korrajz megformálásával Miklós Péter egy fontos, eddig hiányzó tudásterületen tett asztalunkra alapozó, áttekintő, elemző munkát.

 


[1] Szeged, 2016., 132 oldal.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X


popup