Amikor atlétának lenni életfilozófia volt – száztíz éve szerzett olimpiai ezüstöt a kolozsvári Somodi István
  • 2018. szeptember 23., vasárnap
    Tekla
  • 18°
    Kolozsvár
    • 17°
      Csíkszereda
    • 18°
      Székelyudvarhely
    • 16°
      Gyergyószentmiklós
    • 18°
      Székelykeresztúr
    • 19°
      Kovászna
    • 19°
      Kézdivásárhely
    • 17°
      Barót
    • 19°
      Sepsiszentgyörgy
    • 20°
      Arad
    • 17°
      Gyulafehérvár
    • 20°
      Nagyvárad
    • 14°
      Beszterce
    • 19°
      Déva
    • 19°
      Nagybánya
    • 17°
      Marosvásárhely
    • 19°
      Zilah
    • 19°
      Szatmár
    • 17°
      Nagyszeben
    • 20°
      Temesvár
    • 19°
      Brassó
    • 24°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6559 LEI
    • 1 USD = 3.9517 LEI
    • 1 GBP = 5.2123 LEI
    • 100 HUF = 1.4386 LEI

Amikor atlétának lenni életfilozófia volt – száztíz éve szerzett olimpiai ezüstöt a kolozsvári Somodi István


-A A+

Sportos, szellemes, szolgálatkész – ilyen volt az ideális férfi az 1900-as évek Kolozsvárján. A címre jó eséllyel pályázott Somodi István magas- és távolugró, aki 1908. június 21-én, éppen száztíz évvel ezelőtt ezüstérmet szerzett a londoni olimpián.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része, a fényképek Killyéni András magángyűjteményéből származnak.
Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrizendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait.

A modern kolozsvári sportélet az 1867-es kiegyezést követően, néhány lelkes sportvezető, egyletalapító hatására alakult ki és fejlődött fővárosi színvonalra. A vívó-, torna-, atlétika-, kerékpár- vagy céllövő-egyesületekben magas színvonalú munka folyt, ennek hatására a kolozsvári versenyek országos szinten ismertek lettek, az ország neves sportolói pedig rendszeresen látogattak Kolozsvárra.

1900 körül így a sport igen fontos helyet foglalt el az amúgy is rendkívül élénk kolozsvári egyesületi életben. Az irodalmi, közművelődési, művészeti, gazdasági, ifjúsági, női, jótékonysági, egyházi, illetve sportklubok tagjainak száma 10 ezer ember körül mozgott. A sportegyesületek központjában pedig az atléta állt – ez akkor még a sportolót (és nem csak az atlétika valamely ágát űzőt) jelentette.

A kolozsvári atlétákat a kor férfi ideáljaként tartották számon a városban. Nemcsak erejük, edzett testük, hanem kitartásuk és intelligenciájuk is imponált. All-round sportolókként számos sportágat űztek. Karakterüket és sportolói magatartásukat jellemezte, hogy a bajnoki cím elhódítása, egy-egy jeles sportteljesítmény elérése után sem vonultak vissza, hanem folyamatosan edzettek és tovább versenyeztek, növelve egy-egy rendezvény nívóját, tanítva a fiatalokat.

Volt is egy nem hivatalos atléta viselkedési-kódex (korabeli feljegyzés szerint):

  • Legyen az atléta erős, de a szép nemmel szemben mindig gyenge.
  • Legyen bátor, de mindig félénk az adósságcsinálásban.
  • Legyen büszke, de ezt csak termete hirdesse.
  • Legyen szolgálatkész, de nem minden női személlyel szemben.
  • Legyen alázatos, de ezt csak szolgálatkészsége bizonyítsa.
  • Legyen víg, de ne a kocsmában.
  • Legyen szellemes, de csak szellemi erejéhez mérten.
  • Legyen szálas természetű, de ne legyen karó.
  • Legyen ember és szeresse az atléta tagtársait.

Kolozsvári vívók csoportja az 1880-as években. Idősebbek és fiatalok egyaránt megtalálták helyüket a sportegyesületekben, az arisztokrácia és a polgári középosztály képviselői is egyaránt büszkén hordták a mellükön a megnyert érmeket – ez nem hiányozhatott egy közös fényképről.

Kerékpárosok országúti versenyre indulnak a Feleki-tetőről. A kép az 1890-es évek elején készült, fontos kiemelni az öltözetet, amelyből a kabát nem hiányozhatott, még akkor is, ha az inget ekkorra felváltotta az egyesületi trikó.

Borbély György, a Kolozsvári Atlétikai Club (KAC) első bajnoka. Az első, országos szinten is elismert kolozsvári sportoló, aki a középtávfutás mellett kerékpározott, de hosszú távú gyalogló-versenyeken is remek eredményeket ért el. 1889-ben magaskerekű kerékpáron elbiciklizett a párizsi világkiállításra, hogy megnézze az Eiffel tornyot. Június 25-én indult Tordáról, és 4271 kilométer megtétele után, augusztus 4-én visszatért Kolozsvárra.

Kolozsvári rúdugró az 1880-as években. Többször is szerepelt az atlétika-viadalok programján, holott az atlétika ezen ága később lett igazán népszerű. Feljegyezték az első győztes nevét is: Ináncsy Jenő (1887).

Az első kerékpár 1881 körül jelent meg Kolozsvár utcáin, ám ezt a közhatóság és a közönség ellenszenvvel fogadta. Hamarosan viszont elterjedt szélesebb körben, 1887-től pedig a kerékpárversenyek nem hiányozhattak az atlétika versenyszámok közül. 1890-ben szakadás történt, a kerékpárosok kiléptek az atlétika egyesületből és saját klubot alapítottak. Felháborodásukat az váltotta ki, hogy a KAC nem tekintette egyenjogúnak a kerékpáros számokat, ezért a legvehemensebben tiltakoztak: polgári öltözetben, kerékpár nélkül jelentek meg a versenypályán – nézőnek.

A korcsolyázásnak igen hosszú és sikeres története van Kolozsváron. Az első egyletet 1872-ben alapították, a Sétatér pedig hosszú időn keresztül a korcsolyázás első számú központja volt. Rendszeresen versenyeztek itt a fiatalok, 1905-ben még szigorú szabályok szerint – öltönyben.

1896-ban az egyetem torna- és vívómesteri állást hirdetett, amelyre a kor bohém sportembere, Vermes Lajos pályázott sikeresen. Nevéhez fűződik a vívóélet újjászervezésé, a labdarúgás meghonosítása, valamint az egyetemi atlétikai egyesület alapítása. A képen barátjával, Chappon Samuval (jobbra) vívnak az egyetemi vívóteremben (1904 körül).

1902-ben megalakult a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC), amely Magyarország harmadik egyetemi sportklubja volt. Kiváló eredményeket értek el a klub atlétái. Somodi István hozta meg az egylet számára a nemzetközi hírnevet, ő kiváló magas- és távolugró volt. Jobbra: A sportoló a kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, és gyakran tért vissza az alma mater udvarára, ahol kedve szerint edzhetett (1905).

„Meglepetést keltett egy kolozsvári atlétának, Somodynak a távolugrásban elért kitűnő eredménye. Versenyen kívül a 660 m is megugrotta” – jegyezte fel a Sport-világ tudósítója egy 1904-es verseny után. Ez pedig akkoriban kiváló eredménynek számított.

Somodi korcsolyában is szinte hihetetlen, 492 centiméteres ugrásra volt képes. Egyik téli távolugrását fénykép is megörökítette.

Remek távolugró eredményei mellett Somodi gyakran versenyzett magasugrásban is. Ennek oka a kor legjobb magyar magasugrójához, Gönczy Lajoshoz fűződő barátsága volt (Gönczy az 1900-as olimpián harmadik, az 1904-esen pedig negyedik volt). 1905 áprilisában közös edzést tartottak Kolozsváron a Református Kollégium udvarán.

Kiváló eredményeinek köszönhetően Somodit beválogatták az 1908-as olimpiára kiutazó magyar csapatba. Bár nem számított esélyesnek a magasugrásban, titokban jó szereplést vártak tőle. A képen Somodi, magyar címeres mezben, a londoni stadionban.

Az 1908-as olimpián a magasugrás próbáját július 21-én rendezték az olimpiai stadionban. A verseny érdekessége az volt, hogy a délelőtti selejtező során két versenyző, a francia Georges André, valamint az ír Con Leahy egyaránt 188 cm-t értek el, viszont a délutáni döntőben ezt az eredményt nem tudták megismételni, ekkor viszont Somodinak sikerült 188 cm-t ugrani. Mivel ekkor még nem létezett a többszöri kísérlet szabálya, valamint a két forduló eredményeit összesítették, így a három sportolót egyaránt ezüstéremmel jutalmazták. A versenyt az amerikai Porter nyerte 190,5 cm-es ugrásával.

A Magyar Atlétikai Szövetség szabályai szerint országos rekordnak csak az az eredmény számított, melyet az ország területén értek el. A szakértők sejtették, hogy csak idő kérdése a londoni eredmény megismétlése. Ez meg is történt 1910-ben, amikor Somodinak sikerült ismét 188 cm-t ugrania, ezúttal Budapesten.

Somodi István kiemelkedő sportolói karrierjét az első világháború – melyet, mint katona végigharcolt – végképp lezárta. 1918 után Kolozsváron maradt, körülötte szerveződött újra a magyar sportélet. Miután a Kolozsvári Korcsolyázó Egylettől megvonta az új román városvezetés a sétatéri tó használati jogát, Somodi István közbenjárására kaphattak a korcsolyázók egy telket a kétágú református templom mögött, ahol évtizedekig kedvükre siklottak a jégen fiatalok és idősek egyaránt.

Somodit Románia első atlétika-szakedzőjeként tartja számon a szakirodalom. A húszas években atlétái számos országos és nemzetközi sikert értek el. Kiemelkedett Péter László sprinter, Dávid János súlylökő, Vajna János és Bíró Lajos rúdugrók. A 4x100 és 4x200 m rekorder staféta 1923-ban. Balról: Donogán Gerő, Bíró Ferenc, Péter László, Somodi István, Welser Tibor és Kormos László.

Nehéz helyzetben dolgozott Somodi az 1920-as évek végétől. Kevés magyar egyetemista állt rendelkezésére, emellett a gazdasági válság miatt is sokan távoztak pénzesebb állást keresve. Nehéz évek után a harmincas évek közepén a klub ismét lábra állt. Az 1934-es országos bajnokságon alig három versenyzővel indulva elnyerték az ország legjobb sportegyesületének járó serleget, amelyet Somodi II. Károly királytól vehetett át.











24H