Felmérés: mélyponton a politikusok népszerűsége Romániában

A legnépszerűbb személyiség Romániában a SMURD rohammentő-szolgálat létrehozója, Raed Arafat, aki messze megelőzi a politikusokat. Az ország lakóit nem érdekli a politika, ha most lennének a választások, a megkérdezettek nem egészen egyharmada járulna az urnákhoz. Ez derül ki a Sociopol közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérésből, amely június 22-26. között készült, 917 fős mintacsoporton, 3,3 százalékos hibaküszöbbel.

A romániai politikusok egyikének népszerűsége sem éri el az ötven százalékot. A legkedveltebb politikus, a fővárosi főpolgármester, Gabriela Vrânceanu Firea is csupán 25 százalékot összesít, és mindössze egy százalékkal előzi meg Klaus Johannis államfőt. Az országos népszerűségi listát Raed Arafat vezeti, aki 50 százalékkal magasan megelőzi a hazai politikai osztály képviselőit.

A dobogóról öt százalékponttal lemaradt a negyedik helyre került Laura Codruța Kövesi, az a korrupcióellenes ügyészség főügyésze, akiben a megkérdezettek 19 százaléka bízik, népszerűsége tehát nem változott a korábbi felméréshez képest. A kisebbik kormánykoalíciós párt, az ALDE vezetője, egyben pedig a szenátus elnökeként az ország második embere, Călin Popescu Tăriceanu csak 17 százalékot ért el, amivel az ötödik helyre került a népszerűségi listán.

Az ALDE elnökét a nagyobbik kormánypárt, a szociáldemokraták vezetője és a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea követi 15 százalékkal, aki nyilván szociális ígéretei miatt kerülhetett a lajstrom hatodik helyére. Népszerűsége némileg emelkedett az előző felméréshez képest. 

Futottak még…

A kormánykoalíció ismételt támadásai ellenére a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu 14 százalékkal még mindig a románok egy hatodának bizalmát élvezi – igaz népszerűsége sokat romlott a korábbiakhoz képest. A következő helyre Dacian Cioloș került; ha Klaus Johannis államfő harmadik helyezését nem számítjuk, akkor az ellenzéki pártok népszerűsége igen alacsony, hiszen a technokrata kormány volt miniszterelnöke 13 százalékával mindössze a nyolcadik helyet foglalja el a listán.

Az viszont érdekes, hogy a jelenlegi kormányt hevesen támadó Victor Ponta, valamint a mostani kormányfő, Vasilica Viorica Dăncilă a ranglista kilencedik helyén osztozik, egyaránt 12-12 százalékkal. A legnagyobb ellenzi alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban alig nyolc százalékot összesítve ily módon a tízedik helyet foglalja el. Népszerűsége kissé megnövekedett az előző felmérés óta, és egy ponttal előzi meg a Népi Mozgalom Pártjának vezetőjét, az egykori államfőt, Traian Basescut, aki 7 százalékával kénytelen volt beérni a listazáró helyezéssel.

Többségben a kormánypárti hívek

Jóllehet egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormánykoalíció képtelen betartani meggondolatlan választási ígéreteit, a megkérdezettek 61 százaléka nem akarja bizalmatlansági indítvánnyal leváltani a jelenlegi kormányt. Sőt a megkérdezettek 53 százaléka egyetért a kormánykoalíció kormányzási programjával.

A választókat nem érdekli az ellenzéki pártok tevékenysége: a megkérdezettek csupán 45 százalékának volt tudomása a PNL bizalmatlansági indítványáról, és alig 21 százaléka mutatott érdeklődést a lépés iránt.

Igaz, a lakosságot általában hidegen hagyja a politika. A felmérés szerint ha most kerülne sor a választásokra, csupán a lakosság 30 százaléka járulna az urnákhoz – 41 százalék pedig a Szociáldemokrata Pártra (PSD) szavazna. A vezető kormánypárt ezzel tartja korábbi, ugyancsak 41 százalékos népszerűségét.

Lemaradtak az ellenzéki pártok

A szociáldemokratáknak továbbra sem kell tartania az ellenzéktől, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt, a PNL mindössze 20 százalékot összesít. Călin Popescu Tăriceanu pártja, az ALDE a Sociopol felmérése szerint az ország harmadik legerősebb politikai erejévé lett, és a 10 százalékot átlépve immár 12 százaléknyi szavazatra számíthat.  

A kisebbik kormánypárttól 5 százalékkal lemaradva a pártok népszerűségi listájának negyedik helyén osztozik Dacian Cioloș Románia Együtt Mozgalom nevű pártja, valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR). Az előző politikai alakulat népszerűsége növekedett, utóbbié pedig enyhén csökkenő tendenciát mutat.

Victor Ponta volt kormányfő Pró Románia pártja először érte el az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt, az RMDSZ 4 százalékával elmarad a küszöb mögött. A romániai magyarság érdekvédelmi szervét 2 százalékkal a Román Ökológiai Párt követi, 1 százalékot ért el a Traian Băsescu által alapított Népi Mozgalom Pártja (PMP), valamint Cătălin Beciu újonnan alapított politikai tömörülése, a Neoliberális Párt. A Nagy-Románia Párt és az Egységes Románia Párt nem éri el az 1 százalékot.

Kapcsolódók

Kimaradt?