Miért nem jön több turista Romániába?

Románia öt hellyel esett vissza az idegenforgalom világranglistáján, és a 140 elemzett ország közül a 63. helyről a 68-ra került. Az országot több közép- és kelet-európai állam is megelőzi ezen a téren.

Gyenge osztályzat vendégszeretetből

A Világgazdasági Fórum által készített felmérés tanúsága szerint a Romániával szemben felmerült kifogások között van a turistákhoz való viszony, a hiányos piackutatás, a szolgáltatások alacsony színvonala és a külföldiek biztonsága.

A lista élvonalában elsősorban európai országok szerepelnek, de több tekintetben a harmadik világ államai is felülmúlják Romániát. A vendégszeretet tekintetében például Románia a 122. helyre került, így még a 120. és a 121. helyet elfoglaló Lesotho és Malawi is megelőzi, Magyarország és Lengyelország pedig a 116. és a 118. helyen áll. Az európai országok közül csak Ukrajna, Bulgária, Szlovákia, Lettország és Oroszország került Románia mögé.marc11foto-1-turizmus

A természeti környezet tekintetében Románia a 107. helyen áll, nyomban Paraguay és Pakisztán után, de megelőzve Hong Kongot és Mexikót. Az országot jócskán lekörözi azonban a 47. helyen álló Zimbabwe, az 51. helyre került Zambia, az 53. helyre sorolt Tadzsikisztán vagy a 62. helyet megszerző Uganda. Európában csak a 123. helyen álló Málta, a 120. helyen álló Oroszország, a 121. helyen álló Bulgária és a 125. helyet elfoglaló Szerbia került Románia mögé.

Sztrádák: hátulról a harmadik hely

Az infrastruktúra – konkrétan az autópályák – esetében Románia a 138. helyen áll, a listazáró Haiti és a politikusok által előszeretettel a „második Romániának" nevezett Moldovai Köztársaság.

A piackutatás, illetve a még Elena Udrea idegenforgalmi minisztersége alatt elfogadott brandet illetően Románia a 123. helyre került, közvetlenül előtte Bolívia és Benin áll, nyomban utána Mauritánia és Kazahsztán következik. A piackutatás tekintetében olyan országok előzik meg, mind a 12. helyre került Kenya, a 31. helyet elfoglaló Mali, a 36. helyre rangsorolt Namíbia, illetve az 52. helyen álló Botswana. Az európai államok közül csupán a 126. helyen álló Oroszország, a 136. helyet elfoglaló Szlovákia és a 123. helyre sorolt Moldovai Köztársaság áll Románia mögött.marc11foto-2-brand

Románia igencsak gyenge helyen áll a turisták biztonsága tekintetében is: a rendfenntartó szervek tevékenységét illetően a 107. helyre került – Európában csak a 108. helyet elfoglaló Bulgáriát, a 115. helyen álló Moldovai Köztársaságot és a 129. helyre rangsorolt Oroszországot körözi le, viszont olyan országok mögött áll, mint Mali, Sierra Leone, Kambodzsa, Egyiptom, Libanon, Nepál és Lesotho.

A dobogó: Svájc, Németország, Ausztria

Az idegenforgalmi versenyképességet illetően a ranglista élén Svájc áll, a dobogó második és harmadik fokát Németország és Ausztria foglalja el. A sorrendben Spanyolország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Svédország és Szingapúr következik, a rangsor végén pedig Burundi, Csád és Haiti áll.marc11foto-3-Svajc

A közép- és kelet-európai országok lajstromát a 30. helyen álló Észtország vezeti, egy hellyel mögötte marad le Csehország, majd Görögország következik a 32. helyen. Szlovákia a 35., Szlovénia a 36., Magyarország a 39. helyen áll – egy ponttal megelőzve Montenegrót. A 42. helyre Lengyelország került, Törökország a 46., Lettország és Litvánia a 48. illetve a 49. helyen áll, Bulgária az 50. A további sorrend a következő: az 54. helyen áll Szlovákia, a 63-on Oroszország, Románia a 68., Macedónia a 75., Ukrajna a 76., Albánia a 77., Szerbia a 89., a Moldovai Köztársaság pedig a 102.

Hátrányok, előnyök

Románia 68. helyét az magyarázza, hogy a 14, szempontnak tekintett kritérium közül nyolc esetében az átlagos szint mögött marad. Közéjük tartozik az idegenforgalmi politika és rendszabályok, a légi- és szárazföldi utasforgalom, az árak versenyképessége, a turizmus fontossága, az idegenforgalomban dolgozó emberi erőforrások hatékonysága.

De Románia igen gyengén szerepel a külföldi beruházások illetve a hatóságok által hozott döntések áttekinthetősége esetében is, ezeknél a 104. és a 132. helyet foglalja el, de a higiénia – nevezetesen az ivóvízhez való hozzáférhetőség és a csatornázás – tekintetében is csupán a 92. és a 93. helyre rangsorolták, a turizmusra fordított hatósági erőfeszítéseknél pedig a 129. helyen áll, a szárazföldi utak minőségét illetően a 138., a kikötők idegenforgalmi tevékenységét tekintve pedig a 134. helyre került.marc11agathon

A rangsornak megfelelően Romániában a lakosság körében kevésbé népszerű az idegenforgalom, a lakosság nem viszonyul barátságosan a turistákhoz – Romániát ilyen tekintetben a 122. helyre rangsorolták. Románia jobban áll viszont a turisztikai infrastruktúra tekintetében, itt a 34., a számítógépes hozzáférhetőség és a kultúra estében.

A hazai szakember véleménye

Dan Matei Agathon, az Idegenforgalmi és Szolgáltatási Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke szerint az nem különösebb baj, hogy az ország öt helyet veszített, a nagyobbik gond az, hogy valahol a táblázat közepén helyezkedik el. Azzal viszont már nem ért egyet, hogy Romániában a lakosság nem viszonyul civilizáltan és barátságosan, európai módon a turistákhoz. A piackutatás hiányosságait elismeri, szerinte ilyen vonatkozásban mind az államnak, mind az idegenforgalmi magánszektornak többet kell majd tennie a jövőben.

Az ország például igen kevés európai pénzt hívott le ökológiai területen, ami károsan jelentkezik a természeti környezet esetében, és nem vitatja az infrastruktúra komoly hiányosságait sem.

Kimaradt?