Băsescu színeváltozásai: ezt üzente korábban a magyaroknak március 15-én

Traian Băsescu ellenzéki politikusként Budapestre küldené a magyarokat március 15-én ünnepelni. Emlékezete kihagy, mert államfőként korábban azt üzente az erdélyi magyaroknak, hogy joggal büszkék erre az ünnepre, amely ugyanúgy minden magyar ünnepe, mint a románoknak december elseje. Kelemen Hunor szövetségi elnök a magyarellenes kirohanását elfogadhatatlannak nevezte egy volt államfő részéről, aki legalább kétszer "koldult" szavazatokat az erdélyi magyaroktól. 

Traian Băsescu 2006-os üzenete inkább csak az öndicséret nevében fogalmazódott meg, hiszen abból az derül ki, hogy Románia „elismeri, védelmezi és szavatolja” a „nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait”.

2009-es március 15-i üzenetében azonban már tovább megy és elismeri, hogy az 1848-as magyar forradalom része volt az egész Európát átfogó forradalmi lendületnek, és azt sem tagadja, hogy akkor a magyarok, a románok és más európai nemzetek a korszerűsítés és a nemzeti felszabadítás eszméit vallották magukénak.

Băsescu üzenetében arról is szól, hogy a forradalom jelmondatát a szabadság, az egyenlőség és a testvériség képezte, a célokat pedig a jobbágyság eltörlése, a sajtószabadság, a cenzúra megszüntetése, a közterhek egyenlő elviselése jelentette.

Az 1848. március 15-én elkezdődött forradalmat a korabeli társadalom széles egyetértéssel köszöntötte, az eseményeket a korszak legfelvilágosultabb személyei támogatták, életüket áldozták érte, mint például Petőfi Sándor – hangzik az üzenet.

„Kedves magyar honfitársaim, megértem a büszkeségeteket, amelyet ezen a napon átéreztek és önökkel vagyok ezekben az ünnepi percekben (…) Megértem büszkeségüket, hogy magyarok és úgy érzem, hogy ez az érzése teljesen megalapozott” – olvasható Traian Băsescu államfő 2009-es üzenetében

Hasonló hangnemben fogalmazódott meg 2010-es március 15-i üzenete is, amelyben a magyarokat szabadságszerető népnek nevezte. Erről a szabadságszeretetről a magyarok szerinte 1956-ban is tanúbizonyságot tettek, a kommunista diktatúra ellen lázadva, ezzel mintegy utat mutatva Közép- és Kelet-Európa népeinek; de mindezt 1989 decemberében is bebizonyították, amikor részt vettek a romániai kommunista diktatúra megdöntésében.

Traian Băsescu szerint március 15 ugyanúgy minden magyar ünnepe, mint december elseje, amelyet a világ valamennyi románja megünnepel – olvasható az akkor még államfő politikus romániai magyarokhoz intézett üzenetében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?