„Vakációs vonatok”: árkedvezményeket, nagyobb kényelmet ígér a CFR

Megérkezett végre a nyár – a sokat bírált román vasúti társaság (CFR) most igyekszik kedveskedni utazóközönségének: újabb járatokat indítanak be, növelik a kényelmet (ami – a jelenlegi állapotok mellett nem nehéz feladat), és külön menetrendet dolgoztak ki annak érdekében, hogy legalább a nyári szezonban ne kelljen zsúfolt vonatokon utazni.

A CFR szeptember tizedikéig negyven új vonatot állít forgalomba, ezek nagyrészt a hegyvidéki, a tengerparti üdülőkbe, valamint a Duna-delta településeibe szállítják az utasokat.

Az InterRegio kategóriájába tartozó szerelvényeket egyebek között légkondicionáló berendezésekkel látják el. A Napról elnevezett vonatok (Trenurile Soarelui) bizonyos kocsijaiban ingyenes wifi-szolgálatot biztosítanak, a szerelvényeken bisztró-bár is működik, ahol fagylaltot, kávét, szeszesitalokat, hűsítőket, ropikat árusítanak.

A CFR illetékesei az utazás költségein is módosítanak. Így például az InterRegio vonatokon a Bukarest-Konstanca útért 59,6 lejt kell fizetni. Ha az utas oda-vissza jegyet vásárol, akkor tíz százalékos kedvezményben részesül. Internetes vásárlás esetén további öt százalékos kedvezmény jár. Ha huszonegy nappal – vagy annál is korábban – vásárolják meg a jegyet, akkor a rendes árnak csupán a hetvenöt százalékát kell kifizetni. Online-vásárlásnál, a Minigrup 2-5 kedvezményt használva a jegy ára már 30 százalékkal kisebb.

Bukarest-Konstanca: két óra

A tengerparti vonatok – Trenurile Litoral – megállás nélkül teszik meg a Bukarest-Konstanca távolságot, így az út alig két óráig tart. Az InterRegio szerelvények ugyanezt a távolságot két óra húsz perc alatt teszik meg.

Bukarestből egyébként naponta húsz vonatot indítanak a tengerpartra, ebből 11 szerelvényt Mangáliába, ezek a vonatok valamennyi tengerparti üdülőnél megállnak. A legtöbb vonatot 7,30 és 10,30 között indítják, ebben a időszakban harminc percenként indul Bukarestből egy vonat a tengerpartra. 2,55-06,30, illetve 13,00-17,00 óra között óránként indul vonat a tengerparti üdülőkbe.

A nyári idény időszakában a Nagyszeben-Pitesti-Bukarest-Mangália között közlekedő Ifjúsági Vonatok (Trenurile Tineretului) június kilencedikétől kezdve InterRegio vonatként működnek, a jegyek ára is viszonylag olcsó, az InterRegio kategóriájának felelnek meg.

A szerelvény Nagyszebenből 18,34 órakor indul, 21,05 órakor van Râmniu Vâlceán, 00,55 órakor ér Pitești-be, 02.55 órakor érkezik Bukarestbe, Konstancára 06,20 órakor érkezik, a végállomást, Mangáliát pedig 07,53 órakor éri el. Visszafele a vonat Mangáliáról 18,20 órakor indul, 20,10 órakor ér Konstancára, 23,15 órakor Bukarestbe, 01,13 órakor Pitesti-be, 04,48 órakor Râmnicu Vâlceába, majd a végállomásra, Nagyszebenbe 07,20 órakor érkezik.

Ingyenes szolgáltatások mozgáskorlátozottaknak

A Duna-Deltába a román államvasutak szintén InterRegio vonatot indítanak, amely a bukaresti Északi Pályaudvar és Tulcea városa között közlekedik. Emellett naponta négy alkalommal – kettő menet, kettő jövet – négy vonat közlekedik Medgidia és Tulcea között. A mozgáskorlátozottak számára külön ingyenes szolgáltatásokat vezetnek be a tengerparti üdülőkbe tartó vonatokon.

Így például speciálisan kiképzett helyeket tartanak fent, kísérőt biztosítanak számukra mind az állomás épületében, mind pedig a peronon, segítik őket a fel- és leszállásban, de segítségben részesülnek a vonaton is. Az érdekelteknek azonban az indulás előtt legalább 48 órával az interneten, valamin a nagyobb állomások vasúti jegypénztáránál megtalálható kérdőívet kell kitölteniük.

A „vakációs vonatok” beindításával egy időben néhány InterRegio vonat menetrendjét összhangba hozzák az újabb szerelvényekkel. Az esetleges változásokról a helyi vasútállomásokon lehet tájékozódni.

Kapcsolódók

Kimaradt?