Ellehetetlenítené a Soros-alapítvány finanszírozta egyetemet a magyar kormány

Hónapok óta hallani arról, hogy a Soros György alapítványa által működtetett budapesti Közép-európai Egyetem működését ellehetetlenítené a magyar kormány, ezért a kedden benyújtott törvényénymódosító javaslat miatt sokan vészharangot kongattak. Összegezzük, ami eddig történt.

A javaslat értelmében az Európai Gazdasági Térségen kívüli felsőoktatási intézmények csakis akkor folytathatnak oklevelet adó tevékenységet, amennyiben nemzetközi szerződést kapnak „működésük elvi támogatásáról”. Bár összesen hat érintett felsőoktatási intézmény van, a CEU-n kívül egyikük sem különösebben jelentős, ugyanakkor mindegyikük egy magyar intézményhez kapcsolódik.

Onnan is lehet tudni, hogy a célpont az amerikai finanszírozású egyetem, hogy kivennék a pontot, amely értelmében OECD-tagország külön engedély nélkül indíthatnak osztott képzést magyar egyetemmel. A módosítás azt követelné meg a most az Egyesült Államokban képzést nem nyújtó egyetemtől, hogy egyetemi campust létesítsen New York államban – ez azonban nem járna előnnyel, viszont sokba kerülne.

Az egyetem honlapján megjelent szöveg értelmében a törvénymódosítások ellehetetlenítenék a működésüket. A törvénytervezetet diszkriminatívnak és elfogadhatatlannak minősítik, rámutatva: 25 éve működnek Budapesten, a törvényekkel összhangban. Michael Ignatieff rektor szerint „bármely, a CEU működését ellehetetlenítő törvénymódosítás rosszat tenne a magyar akadémiai életnek, és negatívan hatna Magyarország kapcsolataira a szomszédaival, EU-s partnereivel és az Egyesült Államokkal”, a kormányt pedig arra szólítja fel, tárgyaljanajk az egyetemmel.

Amerika is megszólalt

Szerdán Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az AP-hírügynökségnek azt mondta, „ez nem Soros-ellenes, CEU-ellenes törvény”, később megjegyezte azt is, hogy a CEU-nál rendellenességeket fedeztek fel. Szerinte a probléma az, hogy a CEU egy amerikai egyetem New York államból, míg a Közép-európai Egyetem magyar intézmény, amelynek működésével semmi gond nincs – viszont tisztázni kell a két intézmény viszonyát. Az államtitkár megállapodást keres az USÁ-val, szerinte Washingtonon múlik minden. Bár a rektor azt kérte, vonják vissza a javaslatot, az államtitkár szerint ez nem volna indokolt.

Az amerikai nagykövetség közleményében az áll, a CEU „az Egyesült Államokban és Magyarországon is rendelkezik akkreditációval, és magyarok ezreit oktatta és alkalmazta. Elsőrangú felsőoktatási intézmény, kiváló hírnévnek örvend Magyarországon és szerte a világon, a tanszabadság fontos központja a térségben. Az Egyetem továbbá fontos sikertörténete az amerikai-magyar kapcsolatoknak, és erős kétpárti támogatást élvez az amerikai kormányban. Az Egyesült Államok ellenez bármilyen törekvést, amely veszélyezteti az Egyetem működését vagy függetlenségét”.

Szerdán az Európai Bizottság első alelnöke, a holland szociáldemokrata Frans Timmermans is szóba hozta a törvénytervezetet.

Minden magyar egyetem veszélyeztetve van?

Michael Ignatieff rektor a szerdai válságtanácskozáson úgy nyilatkozott, a törvényjavaslat nyílt támadás az akadémiai függetlenség ellen, és nemcsak a CEU-t támadják ezzel, hanem az összes magyar felsőoktatási intézményt. Hozzátette, az egyetem minden hallgatója számára garantált a továbbtanulás, a törvény ellen minden lehetséges eszközzel fellépnek, hiszen „Budapest az egyedüli otthona az egyetemnek”.

„Az egyetem nem követett el semmit, a CEU-nak sokat adott Magyarország, és a CEU is sokat adott Magyarországnak. Ezt akarják most felrúgni” – fogalmazott a rektor, aki beismerte, hogy dühöt érez.

A vilniusi polgármester már bejelentkezett arra az esetre, ha a CEU-nak költöznie kellene. A litván főváros vezetője, Remigijus Šimašius, aki korábban maga is az egyetem hallgatója volt, az egyetem rektorának írt levelében tett ajánlatot.

Sokan az egyetem védelmére kelnek

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke akár közvetítene is a felek között. Mint fogalmazott, „a CEU nagyon jelentős tudományos centrum, nemzetközi oktatási intézmény. Jó, hogy Budapesten működik. Nagyon fontos a kutatói és oktatói közösség, a szakmai műhelyek, a kutatócsoportok, a tudományos élet egyben tartása”.

Navracsics Tibor fideszes EP-képviselő elmondta, a Bizottságban valóban téma volt a CEU, de mivel az oktatás kérdése kizárólagos tagállami hatáskör, nem sokat tudnak tenni. Oktatással foglalkozó politikusként és egyetemi emberként egyaránt károsnak tartja bármelyik egyetem bezárását – mondta.

Stefano Bottoni történész úgy írt, „Magyarországnak szüksége van erre az intézményre. Úgy, ahogy van. Nélküle azok is szegények lennének, akik ma támadják. És azok is, akik tapsviharral, röhögcsélve üdvözlik a támadást.”

Az interneten terjed az #IstandwithCEU hashtag, amellyel tiltakozásukat fejezik ki az emberek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?