Legfőbb ügyész: politikusoknak „dedikálták” a közkegyelmet és a Btk-módosítást

Szokatlanul élesen bírálta a legfőbb ügyész egy csütörtök este megjelent interjúban a közkegyelemről szóló, illetve a büntető törvénykönyvet módosító tervezeteket. Augustin Lazăr szerint a jogszabályok „okkult politikusi érdekeket” szolgálnak, és polgármesterek, honatyák, helyi és megyei tanácsosok a kedvezményezettjei. A román sajtó több konkrét nevet is említett.

Mint ismert, a tervezeteket azt követően bocsátotta közvitára az igazságügyi minisztérium szerdán, hogy az Klaus Johannis államfő bejelentetlenül megjelent a kormányülésen, és arra kérte a Grindeanu-kabinet tagjait, hogy átlátható módon fogadtassák el ezeket a jogszabályokat. Alapos a gyanú, hogy a kormány már szerdán elfogadta volna a tervezeteket.

Mit ír elő a közkegyelmi tervezet?

A közkegyelmi tervezet kegyelemben részesítené az 5 évnél kisebb börtönbüntetésre ítélteket, kivételt képezne a megvesztegetés, a befolyással való üzérkedés, az állam biztonságát veszélyeztető, valamint az erőszakos cselekedetek.

Közkegyelemben részesülhetnek viszont a vezetőségi tisztségeiket törvénytelen haszonszerzésre felhasználók, illetve a hivatali visszaélésért elítélek. A közkegyelem kiterjed a felfüggesztett börtönbüntetésekre is – jóllehet a törvénytervezet szerzői elsősorban a börtönök túlzsúfoltságára hivatkoznak.

Egyben felére csökkenne a büntetése a 60. életévüket betöltő személyeknek, a terhes nőknek, valamint azoknak, akiknek gondozásában öt évnél kisebb gyermekek vannak. Ez ráadásul mindenfajta bűntettre vonatkozik. Konkrétan: csak büntetésük felét kellene letölteniük a pedofiloknak, a gyilkosoknak, az erőszakot elkövetőknek, a rablóknak, a tolvajoknak, a bármilyen erőszakos cselekedet elkövetőinek. Igaz, ez csak azokra vonatkozik, akik nem visszaeső bűnösök.

A nagy nyertes: Liviu Dragnea

A román sajtó szerint a közkegyelemről szóló, illetve a Btk-t módosító tervezet elfogadását követően nagykorrupcióval vádolt számos személy mentesülhet a büntetés, illetve a további eljárás alól. Augustin Lazăr legfőbb ügyész szerint a jogszabály legalább 23-30, bíróság elé állított honatyát is érintene.

A két tervezet egyik legnagyobb nyertese a Szociáldemokrata Párt elnöke, a Traian Basescu államfő tisztségéből való felfüggesztéséről tartott népszavazás eredményeinek meghamisításáért két éves felfüggesztett börtönbüntetésre és négy éves próbaidőre ítélt Liviu Dragnea lenne.

Dragnea a vitatott intézkedések nélkül nem hogy miniszterelnök nem lehet, de börtönbe is kerülhet, tavaly áprilisban ugyanis jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de júliusban egy másik ügyben is vádat emeltek ellene, és ha ebben is jogerősen elmarasztalják, a négyéves próbaidőre felfüggesztett első börtönbüntetést is le kell töltenie.

A politikust választási csalás megszervezésében és befolyással való üzérkedésben találták bűnösnek az akkori államfő leváltásáról 2012-ben kiírt népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. Tavaly nyáron azért állították ismét bíróság elé, mert az ügyészek szerint 2006 és 2013-között Teleorman megye tanácsának elnökeként hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra bujtatta fel beosztottjait.

A România Liberă szerint a közkegyelmi tervezetet azért terjesztették ki - a börtönök túlzsúfoltságát nem érintő - felfüggesztett büntetésekre is, hogy „tisztára mossák” Dragnea priuszát és eltöröljék az esetében kiszabott négyéves próbaidőt is. A Btk. tervezett módosítása az újabb vádtól is megszabadítaná a PSD elnökét, hiszen az már csak abban az esetben büntetné a hivatali visszaélést, ha az 200 ezer lejnél nagyobb kárt okoz - Drangea ügyében pedig 108 ezer lejre becsülték a kárt.

A romániai igazságszolgtatás szakmai szervezeteinek – UNJR és AMR – véleménye szerint a közkegyelemnek csakis alacsony társadalmi veszéllyel járó cselekedetekre kellene vonatkoznia és semmiképpen sem vonatkozhatna a korrupciós bűncselekményekre. Ahhoz, hogy a törvény mindenkit érdekelt felet kielégítsen, átfogó társadalmi vitára lenne szükség, ahol a kezdeményező tényszerűen és logikus érvekkel indokolja meg a törvény szükségességét.

Udreától Voiculescuig

A román sajtó szerint megszűnne az eljárás a Btk-módosítás miatt a Buta-gála dossziéjában megvesztegetéssel és hivatali visszaéléssel kezeléssel vádolt Elena Udrea esetében, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség volt vezetőjénél, Alina Bicánál is, akit kollégái többek között azzal vádoltak meg, hogy csak felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte tőlük Ovidiu Tender üzletemberre.

Nem kellene felelnie vétségéért a volt közlekedési miniszternek, Dan Șovának; a volt belügyminiszter, Gabriel Oprea sem vonható majd felelősségre azért, mert a tárca pénzén limuzint vásárolt magának, és ez vonatkozik a tévé-fellépései összegének kifizetéséért egy üzletembertől 50 ezer eurót követelő Ludovic Orbánra is. Călin Popescu Tăriceanunak, a szenátus jelenlegi elnökének sem kell majd felelnie hamis vallomásaiért és a bűncselekményt elkövető fedezéséért.

A tíz éves börtönre ítélt, hatvanadik életévét betöltő Dan Voiculescunak megfelezik a büntetését, ráadásul megmarad az elsikkasztott 60 millió euró birtokában is, ugyanis a hatvan évnél idősebbeknek nem kötelességük megtéríteni az okozott kárt. Büntetése tehát öt évre zsugorodik, ennek viszont csak az egyharmadát kell majd letöltenie, előrehaladott korára való tekintettel. Mivel már 29 hónapot börtönben töltött, a törvény elfogadását követően nyomban szabadlábra kellene helyezni.

Pár hónapos csecsemőjének köszönhetően közkegyelemben részesül Cristi Borcea is, mivel öt évnél kisebb gyermeke van.

A Konstanca megyei tanács volt elnöke, az öt évre ítélt Nicusor Constantinescu, aki elítélését követően nyomban „nagybeteg”  lett, szintén kijöhetne a börtönből – éppen „betegsége” miatt. A törvény arra is lehetőséget adna neki, hogy többi dossziéjából is számos bizonyítékot töröljenek, mivel a jogszabálynak megfelelően a hivatali visszaélés vádjához az szükséges, hogy a sértett fél előzetes feljelentést tegyen.

Megszabadul a büntetésétől a Microsoft-dossziéban hat évre ítélt Gheorghe „Pinalti” Ștefan, Piatra Neamț egykori polgármestere is, aki hat hónapot előzetes letartóztatásban, két hónapot házi őrizetben töltött és 2016 októberében börtönbe került, így a törvény szentesítését követően ő is nyomban elhagyhatja a börtönt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?