„Megcsinosodhat” a választások után a román parlament

Dekoratív hölgy-jelöltekkel is próbálják elnyerni a hazai pártok a választók kegyeit. Néhányuk befutó helyre is került a listákon, így parlamenti mandátumra számíthat.

A román politikai pártok egymást túllicitálva akarnak minél több helyet megszerezni a parlamentben. Ennek jegyében  igyekeznek csinos nőket is toborozni képviselő- és szenátorjelöltnek, akiknek köszönhetően legalább a női bájakra érzékeny férfiak szívét meghódíthatják, vagy legalább is szavazataikat megszerezhetik.

Eddig Elena Udrea volt a „parlament szépe”, most már – ha függetlenként be is jutna a parlamentbe – már komoly vetélytársai lehetnek a választási listán szereplő dekoratív hölgyek között.

A férfi szemeket lenyűgöző „honanya-jelöltek” nem csupán csinosak, de igen fiatalok is, akad, aki nemrég fejezte be tanulmányait. Toborzásukban a politikusok közül a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea jár az élen, aki a román sajtó szerint valóságos „amazonhaddal” venné körbe magát. A pártelnöknek már régebbi gyakorlata szép hölgyeket jelölni ilyen-olyan tisztségekre. A 2012. évi választások alkalmával a mindössze 24 éves Cătălina Ștefănescut nevesítette Teleorman megye képviselőjének.

Szociáldemokrata szexbombák

Most szociáldemokrata jelöltként indul Șeila Abdulamit, aki már egy esztendővel ezelőtt meghódította a szociáldemokrata elnök „politikai szívét”. A „nagy találkozóra” akkor került sor, amikor Victor Dragnea ellátogatott a diákotthonba, ahol egyetemi évei töltötte. A hölgy megjelenik azon a kis „nosztalgikus felvételen” is, amely a látogatás alkalmával készült.

Șeila Abdulamit korábban a Szociáldemokrata Párt diákszövetségét vezette. Ebből a szervezetből már több szociáldemokrata politikus is kikerült. A lány a Bukaresti Műegyetem elektronikai, távközlési és technológiai karán végzett, osztályelsőként. Most a párt bukaresti képviselőjelölti listáján befutó helyre került.

A szociáldemokraták újabb jelöltje egy másik „szexbomba”, Andreea Cosma. Ő a Prahova megyei tanács pénzmosással vádolt volt elnökének, Mircea Cosmának a lánya. Andreea Cosma szakmájára nézve egyébként közjegyző, akinek több fantomcége is volt. 

A közjegyzői pálya mellett megpróbált a könnyűzenében is érvényesülni, Deea művésznéven. Sokak szerint csupán testi bájainak köszönheti jelölését, hiszen testvérének, Vlad Cosmának a jelölését a párt visszautasította, pedig hát ő ellene is bűnvádi eljárás indult, befolyással való üzérkedés miatt.

A Szociáldemokrata Párt jelöltjeként indul Simina Șipoș is, aki Aranyosgyérest képviseli. Ő a szociáldemokraták aranyosgyéresi nőszövetségének elnöke is. Szociáldemokrata források szerint maga sem mentes némi korrupciótól – szerencséjére azonban CornelItu szociáldemokrata képviselő emberének számít, állítólag így került a jelöltlistára.

Szociáldemokrata jelölt Oana Florea is, aki Dan Voiculescu egyik alapítványának, az Állampolgárokat a Visszaélésektől Megvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója. Korrupcióval konkrétan nem vádolják, sokan viszont biztosra veszik, hogy Dan Voiculescu egyik alapítványa sem mentes a törvénytelenségektől.

A Szociáldemokrata Párt másik hölgyjelöltjét, Mirela Furtunăt viszont már összeférhetetlenséggel vádolják. A szociáldemokraták tulceai kiskirálya, HoriaTeodorescu a Tulcea megyei tanácselnök tanácsosának protezsálta be. Ám, amint kiderült, Mirela Furtună cége szerződéses kapcsolatban állt a Tulcea megyei tanáccsal, amelynek eredményeként Furtună csaknem 80 ezer lejt kapott, jogtalanul. A botrány miatt Furtună otthagyta tisztségét, ám továbbra is a megyei tanács szolgálatában maradt, annak egyik fiókcégénél kapott állást.

Angliai Brexit-szakértő, „Geoana amazonja”

A nemzeti liberálisok „üdvöskéje” a huszonnégy esztendős fogarasi Mara Mareș. Őt maga a pártelnök, Alina Gorghiu fedezte fel. Mara Mareș egy helyi üzletembernek, a Brassó megyei tanács tagjának, a Demokrata Liberális Párt volt politikusának, Ioan Mareș üzletembernek a lánya. Gorghiu szerint felfedezettjéből nem mindennapi politikus válik majd. Mara Mareș tanulmányait Angliában folytatta: az oxfordi St. Clare`s Iskolában végzett, majd a londoni King`s College Egyetemen tanult, mesterfokú képzést pedig a London College University európai közpolitikákra szakosodott fakultásán szerzett.

A 24 éves liberális jelölt 16 éves korában hagyta el Romániát, miután kis ideig a fogarasi Domna Stanca Kollégikum nyelvszakán tanult. Mara Mareș jelenleg is Londonban él, és hírek szerint a Brexit szakértője.

A „politikus nők” nagy szakértője, Traian Băsescu politikai tömörülésének, a Népi Mozgalom Pártjának „szépasszonya” Magda Bistriceanu. A 45 éves hölgy egykoron, még Mircea Geoană elnöksége idején, a Szociáldemokrata Pártnak volt a „szépségideálja”, amikor is a „Geoană amazonja” nevet érdemelte ki a sajtó szerint pártjának berkeiben. Később viszont már Mihai Răzvan Ungureanu Polgári Erő Pártjának volt a tagja. Jelenlegi bálványa viszont Traian Băsescu. Tavaly azonban már – az akkor még miniszterelnök – Victor Pontával fényképezkedett Miamiban. Egy időben úgy tűnt, hogy a jelölt szakít a politikával és a tévériporter lesz. Ám szeptemberben a Népi Mozgalom Pártjának szóvivője lett.

Az egynemű párkapcsolatot elítélő Egységes Románia Párt egyik jelöltje, Adela Lupșe viszont éppen az ilyenfajta kapcsolatoknak hódol. Szexuális orientációját Facebook-oldalán nyíltan meg is vallja, elítélve „a sztereotíp párkapcsolatokra” alapozó társadalmat.

Adela Lupșe egyébként az „éjféli hisztérika” néven vált kismertté. 2009-ben ugyanis, amikor egy éjszakai, élőben közvetített tévé-műsort vezetett, odavágta a telefont és hisztérikus jelenetet rendezett, amiért a tévé-nézők nem telefonáltak be a műsorába. Azóta – legalább is külsőleg – sokat változott: lefogyott, és állítólag nincs férfi, akinek ne akadna meg a szeme rajta.

Kimaradt?