Nőtt a jövedéki adó: drágább lesz az élet az új esztendőben

Az idei esztendő – akárcsak a többi – újabb drágulásokkal indul. A jövedéki adó növekedése, a lej értékvesztése miatt jelentősen emelkedik a cigaretta és az üzemanyag ára. A kormány lehetővé tette az önkormányzatok számára a helyi adók megemelését, és megint csak drágul a villamos energia, továbbá a földgáz.

Öttől harmincöt százalékig

Románia uniós csatlakozásával együtt jár a luxusnak számító termékek adójának fokozatos felzárkóztatása az európai uniós adószinthez. E cikkek drágulásához az is hozzájárul, hogy a lej euróhoz számított értékét a korábbi 4,3 lejről immár 4,52 lejben számolják. Mindennek nyomán az eddiginél többet kell majd fizetnünk a cigaretta és a benzin mellett a kávéért, a szeszesitalokért – legyen szó sörről, borról vagy égetett szeszről.

Gazdasági szakemberek szerint a jövedéki adó jelenlegi megemelése általában nagyjából 5 százalékos többletkiadással jár – de lesznek olyan termékek is amelyeknél az áremelkedés elérheti akár a 35 százalékot is. Szerintük azonban a drágulást az állam egyéb illetékek és adók visszafogásával kiegyensúlyozhatja.jan3foto-1-ital

Egyik megoldás a hozzáadottérték-adó (TVA) csökkentése lenne, ehhez azonban az állami költségvetésnek több pénzt kell majd bevennie, elsősorban az adócsalás megfékezésével, új munkahelyeket teremtő nagy beruházások ösztönzésével, a gazdasági fejlesztésével, a külföldi tőke bevonzásával.

Drágább euró alapján

Szakértők számításainak megfelelően idén a benzin drágul a leginkább, literenkénti ára megközelítheti a 7 lejt, a nyersolaj árát ennél is nagyobb mértékben emelhetik. A cigaretta doboza mintegy 50 banival, a kávé kilója pedig nagyjából 2 lejjel lesz nagyobb, mivel az Európai Központi Bank tavaly október elsején tett bejelentése szerint 5,2 százalékkal drágult az euró a lejhez viszonyítva, így tehát idén ezen az áron számolják majd az uniós valutát a luxusadó kiszámításánál is.

A kormány jóváhagyta azt is, hogy a nyersolaj árát január elsejétől a tonnánkénti 374 euróról 391 euróra emeljék. Idén júliustól emelkedhet a dohánytermékekre kirótt jövedéki adó is, amely a cigaretta esetében 1000 darabonként a tavalyi 79,19 euróról idén 81,78 euróra nő.jan3foto-2-euro

Tíz százalékkal többet kell majd fizetni a földgázért is. Az áremelkedést két szakaszban hajtják végre: július elsejétől 8, október elsejétől pedig további két százalékkal lesz majd drágább a földgáz.

A villamosáram a 100 kilowattórás fogyasztásnál 40 lej helyett 4 lejjel drágul, az áremelkedés tehát 10 százalékos lesz az Energetikai Árszabályozó Országos Hatóság adatai szerint, amely arra hivatkozik, hogy ily módon a termelők visszaszerezhetik a háztartási fogyasztóknak önköltség alatti áron szállított árammennyiségből származó veszteségeiket.

Háromévenként egyszer

A helyhatóságok a kormány rendelete értelmében megnövelhetik a helyi adókat. A növekedésnek a kabinet határt szabott: az nem lépheti túl a 16 százalékot. Az uniós rendelkezések rételmében ugyanis minden egyes tagállam három évenként egyszer megnövelheti ezeket az illetékeket az infláció arányában – a növekedés azonban semmiképpen sem lépheti túl a 20 százalékot.

Romániára most kerülhetett sor – a három év alatti infláció szintje pedig 16,05 százalék, így a helyi hatóságok ebben az arányban növelhetik meg a ház- és a földadót, a gépkocsik adóját. A kormánynak rövidesen rendelettel kell majd megszabniuk, hogy ezeknek az adóknak az emeléséről a polgármesterek dönthetnek majd. A kabinet egyébként még tavaly év évén bejelentette: a 16 százalékos illeték- és adóemelést a helyi önkormányzatok, bevételeiktől függően, akár 20 százalékosra is kiterjeszthetik. A helyi adókat, illetékeket utoljára 2010-ben emelték meg.jan3foto-3-aram

A regisztrációs adót a korábbi kormány csupán az idei év elejéig függesztette fel, arra hivatkozva, hogy a régi gépkocsik tulajdonosainak időre van szükségük használt autójuk eladásához. A kormánynak most elemeznie kell, mit tesz majd ezzel az adóval. Victor Ponta miniszterelnök felkérte Rovana Plumb környezetvédelmi minisztert, terjesszen elő megfelelő tájékoztatást ennek az adónak a helyzetéről.

Befagyasztott minimálbér

Igen sok munkavállalói szövetség, illetve a szakszervezetek már tavaly aláírták a kollektív munkaszerződéseket, amelyek előirányozzák a minimálbérek növekedését az illető ágazatban. A szállításban dolgozóknál így például 33 százalékos lesz a minimálbér növekedése, amely tehát 750 lejről 1000 lejre emelkedik.

A szakképzett munkások valamint az adminisztratív személyzet 1,55 pontos úgymond hierarchizálási koefficiensben részesül, amit azt jelenti, hogy esetükben 1550 lejnél nem lesz alacsonyabb fizetés. A szállításban vagy a közszolgálatoknál dolgozó magas fokú végzettséggel rendelkezők koefficiense eléri a 3 pontot, ami 3000 lejes bért jelent.tablazat

A költségvetési alkalmazottak minimálbérét azonban a kormány befagyasztja – ezt ígérték a kabinet hivatalos tényezői. Bár igaz, hogy a minimálbért a költségvetés véglegesítésével egyidőben határozzák meg – amivel azonban még nem készült el a kormány.

A költségvetési alkalmazottak azonban – akárcsak 2012-ben – idén sem kapnak étkezési jegyeket, különféle bérpótlékokat.

Kimaradt?