„Rokonok és üzlettársak” az új parlamentben

Furcsa parlament elé nézünk, a jelenlegi törvényhozási választásokon induló jelöltek névsorát átfutva. Minden valószínűség szerint a következő parlament tele lesz párvándorokkal, bűnvádi eljárás alatt álló politikusokkal, továbbá rokonokkal – derül ki a Közpolitikai Intézet által készített jelentésből.

Az intézet, akárcsak eddigi jelentéseiben, jelenleg is konkrét tényekből, egyebek között a Központi Választási Iroda, a képviselőház és a szenátus nyilvántartásaiból, valamint a jelöltek életrajzával foglalkozó internetes oldalakból indult ki.

„Vándorlók" és „nomádok"

A jelöltek közül negyvenegy nem ugyanazt a pártot képviseli a választásokon, mint amilyennek a színeiben mandátumot nyert a 2008. évi parlamenti választásokon. A pártvándorok 27 százaléka, azaz 11 személy, olyan pártot képvisel – az Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülést –, amely 2008-ban nem is létezett, így tehát parlamenti választást sem nyerhetett. A többiek nagyjából azonos számban álltak át a Demokrata Liberális Pártból a Nemzeti Liberális Pártba illetve a Szociáldemokrata Pártba, továbbá a nemzeti liberálisoktól a demokrata liberálisokhoz. Őket „vándorló honatyáknak" nevezi a jelentés.dec6foto-1-Udrea

A 2008-ban megválasztott honatyák közül 24 – ami 8 százalékot jelent – más választási kerületben indul, mint ahol négy évvel ezelőtt sikert ért el. A Közpolitikai Intézet őket „nomádoknak" nevezi. Közülük 67 százalék a szociál-liberálisokhoz, 33 százalék a demokrata liberálisokhoz tartozik. A nomádok sorait gyarapítja például Vasile Blaga, Elena Udra, Cristian Boureanu, Crin Antonescu, Petru Filip.

A legtöbb „nomád" Bukarestben, a legkevesebb Fehér, Arad, Maros, Valcea, Gorj és Ialomita megyében van.

Per, összeférhetetlenség „többkezes" szavazás

Az ismét mandátumszerzéssel próbálkozó jelöltek a Szociáldemokrata Pártban vannak: 78 százalékuk már honatya volt az előző parlamenti ciklusban is. A szociáldemokratákat a Nemzeti Liberális Párt követi, 77 százalékkal. A Szociál-Liberális Szövetségen belül egyébként a szociáldemokraták 101, a nemzeti liberálisok 65, az Országos Szövetség Románia Haladásáért 12, a Konzervatív Párt pedig 6 ismétlésre készülő jelölttel rendelkezik.

A Demokrata Liberális Párton belül a jelöltek 68 százaléka szerezne újabb bizalmat a választóktól, ami a 131 jelöltből 89 indulót jelent.dec6foto-2-ridzi

Nem kevesebb, mint 22 jelöltet küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Közülük kilenc „visszaeső" vádlott. Igaz, perük még folyamatban van, a bíróság végső döntéséig valamennyiük esetében érvényesül az ártatlanság vélelme, így indulhatnak a választásokon – bár azért túlzott bizalom nem övezheti őket. Közöttük olyan „nagy nevek" is vannak, mint például Mircea Marius Banias, és Dan Voiculescu, a Konzervatí Párt tagja, az nemzeti liberálisok színeiben induló Teodor Atanasiu és Relu Fenechiu (aki az új kormányban feltehetőleg miniszter is lesz), a szociáldemokraták jelöltje, Miron Mitrea, a demokrata liberálisoktól Dan Diaconescu Néppártjába „átigazolt" Monica Iacob-Ridzi.

Florin Costin Pâslarut összeférhetetlenségi okokkal vádolja az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, mivel fiát saját területi parlamenti irodájába alkalmazta. A döntést helybenhagyta a galaci bíróság is, ő azonban az ítéletet megfellebbezte, és azt jóváhagyta a galaci táblabíróság.

További négy jelölt van, akik a megelőző ülésszak alkalmával két- vagy több személy helyett szavaztak. Valamennyien a Szociál-Liberális Szövetség tagjai: Vasile Berci és Valentin Rusu a nemzeti liberálisok, Ciprian-Florin Luca és Ioan Stan pedig a szociáldemokraták színeiben indul.

Törvényhozók – törvény nélkül

De újabb mandátumot akarnak maguknak a notórius hiányzók is, mint például Crin Antonescu, aki 2008-2012. közötti mandátuma során összesen a végszavazások 11 százalékán vett részt. A „lógósok" közé tartozik a végszavazások 18 százalékán részt vevő nemzeti liberális Ioan Ghişe, a hozzájuk képest 30, illetve 36 százalékos részvételi aránnyal már szinte jól álló szociáldemokrata Viorel Hrebenciuc és a nemzeti liberális Relu Fenechiu.dec6foto-4-Vosganian

Megpályázzák a parlamenti tisztséget olyan politikusok is, akik előző mandátumuk alkalmával bebizonyították, hogy a legkevesebb törvényszöveget dolgozták ki, így a szociáldemokrata Bogdan Nicolae Duvăz, aki csak 8 törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, ebből pedig csak egyből született törvény; az Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés jelöltje (a csúszópénzek felvétele miatt jatt Mikiként is elhíresült) Şerban Mihăilescu, aki ugyan 11 törvényjavaslatot dolgozott ki, de ezek egyikét sem szavazta meg a parlament, valamint a nemzeti liberális Varujan Vosganian, 15 törvényszöveggel, amelyek szintén papíron maradtak.

Kispénzből nagyhitelek

A választásokon induló jelöltek közül a szociál-liberálisok sorából érkeztek a legtöbben az üzleti világból, jelentős részük magánvállalatok ügykezelője vagy igazgatója. A demokrata liberálisok jelöltjei inkább központi és helyi állami intézmények tagjai, volt prefektusok, vagy megyei tanácsok elnökei, alelnökei, polgármesterek, állami vállalatok igazgatói.dec6foto-3-szenatus

Anyagi helyzetét illetően a jelöltek zöme számos ingatlannal: házzal, telekkel, szántófölddel rendelkezik. Jellemző az is, hogy sokan komoly kölcsönöket vettek fel akár bankoktól, akár magánszemélyektől. Ugyanakkor azonban jelentős pénzösszegeket adtak hitelbe elsősorban magánszemélyeknek, de cégeknek is, elsősorban azoknak a vállalatoknak, amelyeket ők vezetnek vagy ügykezelnek. Utóbbiak közül – vagyonbevallásuk szerint – többek is csak igen kis fizetést – alig 1000-1200 lejt – kapnak, ám többszázezer lejes összegeket adtak kölcsön saját vállalataiknak.

Kimaradt?