Menekülnek a politikusaink a hazai kórházaktól

Ha a vezető hazai politikusoknak szike alá kell feküdniük, nyomban külföldi kórházat választanak. Ahol kevesebb ugyan a reform, de korszerűbbek a berendezések és adottak a körülmények a gyógyuláshoz. Legutóbb Victor Ponta miniszterelnök utazott Törökországba, kisebb térdműtétet elvégeztetni.

Nem a jelenlegi miniszterelnök az egyetlen vezető politikus, aki gyógykezelésére külföldi kórházat választott. Ion Iliescu két alkalommal is külföldi kórházba utazott műtétre – bár ezekről igyekszik megfeledkezni. A volt államfő Ponta térdműtéte kapcsán ugyanis az fejtegette, hogy ő mindvégig romániai kórházakban kezeltette magát. Csakhogy ez legfeljebb részben igaz.

Második elnöki mandátuma végén, 1996-ban Ion Iliescut Izraelben szabadították meg az arcán található szemölcsöktől. A kisebb műtét után 2007-ben már nagyobb műtétre utazott Franciaországba: egy párizsi kórházban szívműtéten esett át, sztentet helyeztek egyik véredényébe.

Első mandátuma idején, 2006-ban Traian Băsescu államfő a bécsi AKH klinikát választotta sérve megműtésére. Az előzetes vizsgálatokat azonban Bukarestben végezték el. A műtétre amiatt volt szükség, mert a sérv – a bécsi kórház egyik vezető orvosa, Engelbert Knosp szerint – „szokatlanul nagy volt”, és nyomta az idegeket, emiatt az államfő lába teljesen elzsibbadt. Traian Băsescu azt állította, azért esett választása a bécsi kórházra, mert az ultramodern felszerelésekkel rendelkezett. Egyébként később azt is bevallotta, hogy csak a műtét során értette meg, mennyire rossz az, ha valakinek nincs egészségbiztosítása Romániában. Traian Băsescu ugyanis egy külföldi egészségbiztosítónak fizetett.

Egyedülálló technika

Miniszterelnöki mandátuma idején, 2003-ban Adrian Năstase is lemondott a „megreformált” román egészségügy által nyújtott „előnyökről” és Németországban esett át pajzsmirigy-műtéten. 2015 márciusában – kevéssel azt követően, hogy letöltötte börtönbüntetését – Párizsba utazott, ahol ugyancsak szívműtét keretében úgynevezett stentet helyeztek el véredényében.

2006-ban Románia akkori kormányfője, Călin Popescu Tăriceanu is külföldi kórházat választott térdműtétére. A miniszterelnök motorkerékpár-balesetet szenvedett. A térdműtétet a bordeaux-i Clinique du Sport kórházban hajtották végre. Itt a világon egyedülálló technikát alkalmaztak: 3D felvevővel ellátott szondát vezettek be a térdébe, amely lehetővé tette azt, hogy az elszakadt ínszalagot hajszálpontosan a helyére rögzítsék.

2010-ben egy másik – akkor már csak volt – miniszterelnököt, Radu Vasilét Izraelben műtötték: vastagbeléből rosszindulatú daganatot távolítottak el. A műtétet követően Bukarestben kapott utókezelést. Radu Vasile 2013-ban halt meg. De maguk az orvosok sem viseltettek bizalommal a román egészségügy iránt: Sorin Oprescu például még a román fogorvosokban sem bízott meg – ezért egy portugáliai fogászati klinikán hozta helyre fogait. 

Példát mutat a nagykövet felesége

Most Victor Ponta térdműtéte vált közbeszéd témájává. A miniszterelnök a kosárlabda szerelmese, maga is kosarazik (persze, amatőrként) – eközben sérült meg a térde. A diagnózist – keresztszalag sérülés, porc- és térdkalács-problémákkal – a bukaresti katonai kórházban állapították meg. A műtét romániai orvosok véleménye szerint a könnyű operációk közé tartozik, alig egy órát tart, ideértve az érzéstelenítés előtti előkészítést és az érzéstelenítést is. A műtéthez néhány, „felszívódó csavart” használnak, amelyek helyreállítják az ínszalagot.

A csavarokat nem számolja el az egészségbiztosító, ezek darabja – a minőségtől függően – 300 eurónál kezdődnek de elérhetik a néhány ezer eurót is. A magas árak miatt a legtöbb romániai kórházban a 300 eurós csavarokat ajánlják, de például a labdarúgók – akiknél gyakori az ilyenfajta érülés – természetesen a drágábbakat választják.

Maga az egészségügyi tárcavezető, Nicolae Băniciou azt állította, az országban a legjobb körülmények között elvégezhető ez az operáció, a hazai kórházak ugyanolyan korszerű műszerekkel rendelkeznek ehhez, mint a külföldiek. Szakorvosok szerint Romániában legalább húsz éve laparoszkópos eljárással is végeznek ilyen műtéteket – csupán Bukarest nyolc szakorvos van, a műtét állami vagy magánkórházakban is elvégezhető.

Victor Ponta mindennek ellenére úgy döntött, Törökországban végezteti el az operációt. Hírek szerint a bakui európai játékokat követően utazott Isztambulba, ahol állítólag a török államfő, Recep Erdogán „házi kórházában” műtötték meg. A romániai sajtó szerint Bakuból Erdogán repülőgépén utazott Törökország legnagyobb városába.

Azt persze Victor Ponta sem vallotta be, hogy nem bízott a romániai orvosokban. Állítása szerint azért nem Romániában műttette meg magát, mert az országban nem tudott volna nyugodtan pihenni a műtét után – a sajtó miatt.

Csak érdekességként: Hollandia nagykövetének felesége, hasonló műtéttel a bukaresti sürgősségi kórházba feküdt be, és a műtétet követően köszönetet mondott a munkáját szakértelemmel végző és gondos orvosi személyzetnek. Igaz, ha úgy vesszük, a nagykövetné is külföldön operáltatta meg magát.

Kimaradt?