Putyin ellenfelei – ki következik Nyemcov után?

Még nem derült ki pontosan, ki ölte meg orosz elnök egyk legkövetkezetesebb kritikusát, Borisz Nyemcovot – az illetékes orosz hatóságok állítólag gőzerővel nyomoznak a gyilkos után. Tény, hogy az ellenzéki politikus a tizedik azon a listán, amely Vlagyimir Putyin gyanús körülmények között meghalt ellenfeleinek neveit tartalmazza. 

A hatóságoknak egyetlen esetben sem sikerült tisztázniuk a halál körülményeit. A lajstromon újságírók, politikusok, művészek, ügyvédek, üzletemberek illetve titkosszolgálati emberek szerepelnek.

Golyó, furcsa öngyilkosság

Az ötvenöt esztendős ellenzéki politikust, volt miniszterelnök-helyettest, Borisz Nyemcovot Moszkva szívében, a Kreml mellett lőtték le, a Bolsoj Zamoszkvoreckij-hídon, 2015. február 27-én. Az orosz belügyminisztérium szóvivője, Jelena Alekszejeva szerint a merénylet helyén hat töltényhüvelyt találtak, Borisz Nyemcovot négy golyó találta el.

A Putyin-rendszert élesen elítélő orosz színészt, Alekszej Devotcsenkót tavaly ősszel holtan találták a Moszkva északi felében lévő lakásában. A 49 éves Devotcsenko a szentpétervári Egyesült Polgári Front tagja volt, aki számos ellenzéki megmozdulásban vett részt. Tavaly márciusban felszólította az orosz kulturális élet elitjét, ne fogadjanak el pénzt az orosz államtól, mert Moszkva az orosz elnök szolgálatába kívánja állítani a kultúrát.

A nagy-britanniai emigrációban élő oligarchát, Borisz Berezovszkij Londonhoz közeli lakásában találtak holtan, a belülről bezárt fürdőszobában, 2013. március 23-án.  A 63 éves Borisz Berezovszkijt a korábbi orosz elnök, Borisz Jelcin belső emberei között tartották számon. Amikor Putyin hatalomra került, elmenekül az országból.

Moszkva több alkalommal kérte Borisz Berezovszkij kiadását, akit Moszkvában államcsínyre történő uszítással vádoltak. Az tény, hogy Borisz Berezovszkij 50 millió dollárt ígért annak, akinek sikerült letartóztatnia a „veszedelmes gyilkost,” Vlagyimir Putyint. Azt soha sem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy öngyilkosság vagy gyilkosság történt.

2009-ben Putyin négy ellenfelével végeztek

2009. január 19-án Vlagyimir Putyin két ellenfelével végeztek. A 34 éves Sztaniszlav Markelov ügyvédet és a 25 éves Anasztaszia Baburova újságírónőt, a Novaja Gazeta című ellenzéki lap munkatársát Moszkva belvárosában lelőtték. Sztaniszlav Markelov korábban sajtóértekezleten ítélte el a gyilkosság miatt 2003-ban tíz évi szabadságvesztésre ítélt orosz tábornok, Jurij Budanov idő előtt szabadon bocsátását.  Anasztaszia Baburovát a lövések csak megebesítették, a kórházban halt meg.

Szergej Magnyitszkij jogász volt, aki magas rangú orosz belügyi tisztségviselőket korrupcióval és pénzügyi visszaélésekkel gyanúsított meg. Emiatt vizsgálati fogságba került, ahol  2009. november 16-án tisztázatlan körülmények között meghalt, 37 éves korában. Szergej Magnyitszkij esete diplomáciai botrányhoz vezetett az Egyesült Államok és Oroszország között.

A Memorial nevű tekintélyes jogvédő szervezet csecsenföldi munkatársa, Natalja Estemirova az észak-kaukázusi köztársaságban elkövetett hatalmi visszaélésekről tájékoztatta a külvilágot. Gorznijban ismeretlen tettesek elrabolták 2009. július 15-én. Az ötven éves aktivista nő holttestét néhány óra után megtalálták a szomszédos Ingusföldön. 

Újságírók, titkosszolgálati alezredes

Az orosz újságíró, Mihail Beketov maga is Putyin ellenfele volt. 2008-ban ismeretlen tettesek kegyetlenül megverték. Nem halt meg ugyan, de a verés súlyos nyomokat hagyott, fél oldala teljesen megbénult és képtelen volt beszélni. Mihail Beketov korábban oroszországi autópályák építse során elkövetett számos korrupciós ügyet tárt föl – a pénzek Putyin híveinek zsebébe vándoroltak. Az újságíró 2013-ban halt meg. 

A Novaja Gazeta munkatársa volt Anna Politkovszkaja is, aki az orosz média kevés munkatársai közé tartozott, akik beszélni és írni mertek a csecsenföldi háború során illetve a háborút követően elkövetett orosz visszaélésekről. 2006. október 7-én végeztek vele, moszkvai lakása előtt.

Ugyancsak 2006-ban, november 23-án halt meg az orosz állambiztonsági szolgálat volt alezredese, Alekszandr Litvinyenko, aki úgyszintén Putyin elől keresett menedéket Angliában, 2000-ben. A volt orosz alezredest 210-es polónium izotóppal ölték meg. A mérgező anyagot feltehetően a nyugat-londoni Millenium Hotel bárjában csempészték Litvinyenko teájába, ahol a 43 éves alezredes két egykori ügynöktársával, Andrej Lugovojjal és Dmitrij  Kovtunnal találkozott. Halálos ágyán rövid üzenetet intézett politikai ellenfeléhez, Vlagyimir Putyinhoz: „Hallgatásra ítélhet egy embert, de a világméretű tiltakozás hangjait mindvégig hallani fogja, Putyin úr!”

Ki marad még a barikádokon?

A volt sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov 51 éves, jelenleg külföldön él. Oroszországot azért hagyta el, mert attól tartott, hogy letartóztatják a Putyin elleni tüntetéseken való részvételéért. Politikai megfigyelők az orosz ellenzék erős emberének tartják. Blogján szüntelenül kritizálja Vlagyimir Putyint.

A Putyin-rendszer éles hangú bírálóját, Szergej Udatovot 2014. júniusában négy és fél éves börtönbüntetésre ítélték, mivel több alkalommal is részt vett nagyszabású Putyin-elleni tüntetéseken. A Baloldali Front vezetője jelenleg házi őrizetben van.

Mihail Kaszianov 2000 és 2004 között orosz miniszterelnök volt. Jelenleg Vlagyimir Putyin politikai ellenfele. Az 57 éves politikus a Parnasz Párt egyik alapító tagja. A másik alapító tag Borisz Nyemcov volt…  A párt 2012-ben beolvadt a Republikánus Pártba.

Szergej Mitrohin a Jabloko liberális ellenzéki párt elnöke. A nyugatbarát politikai tömörülés 2014-ben megnyerte az oroszországi regionális választásokat, szavazatainak száma azonban nem volt elegendő a választási küszöb eléréséhez.

A korrupciós és a komakapitalizmus nyílt ellenfele Alekszej Navalnij, aki egyik internetes oldalát amolyan oroszországi Wikileaksszé tette, amelyen leleplezi a magas szintű korrupciós botrányokat. A 2013. évi helyhatósági választásokon egész Oroszországot meglepte azzal, hogy 27 százalékot szerzett. Nemrégiben 15 napos házifogságra ítélték röplapok terjesztéséért.

Vlagyimir Putyin eddig egyetlen komoly ellenségének bocsátott meg. Igaz, az orosz mágnás, Mihail Hodorkovszkij, adócsalás vádjával tíz évet töltött börtönben. Az 51 éves Hodorkovszkij 2013-ben – miután vagyona jelentős részét elkobozták – kegyelmet kapott az orosz államfőtől, jelenleg Svájcban él. Nem tudni, meddig…

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?