Pártvándorok székháza a román parlament

Csaknem száz olyan honatya tevékenykedik jelenleg a parlamentben, aki a 2008-as választások óta legalább egyszer pártot váltott. Az összesen 472 helyből álló román törvényhozói testület – a szenátussal és a képviselőházzal együtt – csaknem 20 százaléka „pártvándor", aki ráadásul korántsem doktrináris okok miatt, hanem egyszerűen személyes érdekből cserélt politikai alakulatot. Van honatya, aki a négy év alatt több alkalommal is élt a „helycserével".

A választók becsapása

A 334 helyes képviselőházban 64, a 138 helyes szenátusban pedig 33 honatya váltott pártot. A jelenség egyébként megszokott volt a román törvényhozásban, az utóbbi négy esztendőben azonban már aggasztó méreteket öltött. A „pártvándorok" miatt a parlamentben megváltoztak a választások alkalmával kialakult erőviszonyok is. Mindezzel pedig voltaképpen a honatyák becsapták az őket megválasztókat, hiszen azok opcióját a pártok közötti titkos tárgyalások következtében vették semmibe.

Az akciót ugyanis a pártok vezetői támogatták, nem egyszer hosszas tárgyalásokat is folytattak a pártjuk elhagyó egykori „ellenféllel", parlamenti vagy kormánypozíciót, a választások alkalmával bekerülésre esélyes helyet kínáltak számukra listáikon.foto-1-parlament romania

A „pártvándorok" elsődleges célja nyilvánvalóan az volt, hogy hatalomközelbe kerüljenek. Az első nagyobb szabású hullámra a 2009. évi államfő-választások után került sor, amikor Traian Basescu újabb elnöki mandátumot nyert. Miután az újonnan megválasztott régi államfő bejelentette, Emil Bocot nevezi ki kormányfővé, az ellenzékben maradt Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) többen is átmentek a frissiben megalakult, Basescu melletti pártba, az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) nevű tömörülésbe. Ez az új párt tulajdonképpen éppen a különféle pártok elárulóiból jött létre.

Megváltozott erőviszonyok

A 2012-ig hátralévő időben a pártokat váltók trendje nagyjából a megelőző esztendőkéhez hasonlított. Idén azonban ismét sokan hagyták el politikai tömörülésüket más alakulatok kedvéért. A közvélemény-kutatások eredményeitől megijedve sokan ugyanis attól tartottak, hogy a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok kezébe mehet át a hatalom – ami meg is történt, éppen árulásuk miatt.

A demokrata liberálisok közül több honatya is átállott a szociáldemokratákhoz és a nemzeti liberálisokhoz, és a korábban a hatalom oldalán álló Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörüléssel együtt valóban hatalomra juttatták az addigi ellenzéket. Így került a kormányra Victor Ponta kormánya, így sikerült másodjára is felfüggeszteni Traian Basescu államfőt. „Bérük" az volt, hogy pártcseréik fejében a december 9-i parlamenti választásokon bejutó helyeket kaptak új párjaik listáin.

A „pártvándorok" akciójának következtében (továbbá azért, mert a parlamentben – a részleges előrehozott választások megszervezésének elmaradása miatt 41 hely maradt üresen) – teljes mértékben megváltoztak az erőviszonyok.foto-2-Oprea

A Demokrata Liberális Párt például 2008-ban még 166 honatyával rendelkezett – 2012-re azonban már csupán 133 képviselőre illetve szenátorra apadt. A párt éppen a pártcserélési akció áldozatává vált – amelyhez egyébként jelentősen hozzájárult.

A Szociáldemokrata Párt 163 mandátummal kezdett négy esztendővel ezelőtt, jelenleg 132 honatyája van, a Nemzeti Liberális Párt két parlamenti csoportja pedig 93 főről 84-re apadt.

A nagy nyertes természetesen a 2008. évi választásokon nem is indult – mert akkor még nem is létezett – Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés volt, amely „fénykorában" még 32 honatyával rendelkezett, ám számuk most is 24.

Végül pedig 10 honatya függetlennek mondja magát, elhagyta pártját, más, nem parlamenti párthoz ment át – mint például Dan Diaconescu Néppártja vagy Mihai Razvan Ungureanu tömörülése, a jobboldali Polgári Erő.

„Színváltó" honatyák

Az egyszeri pártváltók mellett ott vannak „pártvándorlás" nagymesterei, akik több tömörülés is cseréltek már politikai pályafutásuk során. Mircea Geoană komája, Florentin Gust például a Szociáldemokrata Párt színeiben jutott be a parlamentbe. Pártját azonban 2011-ben otthagyta, és májusban beiratkozott a Konzervatív Pártba (PC). Itt sem sokáig maradt, hiszen tavaly novemberben már függetlenné nyilvánította magát, ám ez sem tartott túl hosszú ideig: idén márciusban már a Demokrata Liberális Párt tagja lett.foto-3-Gust

Ám politikai vándorútja ezzel még nem ért véget: már áprilisban ismét „visszaigazolt" a Szociáldemokrata Pártba. Mindezt azzal magyarázta, hogy a szociáldemokratákat azért hagyta el, mert kitették a tömörülésből a párt volt elnökét, Mircea Geoanát, a demokrata liberálisokhoz pedig azért áll be, hogy megakadályozza Antonie Solomon polgármesteri jelölését.

Jóllehet Cătălin Cherecheş a parlamentben csupán két és fél évet töltött – időközben ugyanis Nagybánya polgármesterévé választották – ő is kipróbált néhány pártot. A szociáldemokratáktól átállt az Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülésbe, őket azonban egy hónap után otthagyta, arra hivatkozva, hogy – amit különben mindenki tudott – a tömörülés Traian Băsescu uszálya.tablzat1

Ezt követően függetlenként tevékenykedett, 2010-ben pedig beállt a nemzeti liberálisokhoz. Velük úgyszintén szakított, ám 2011-ben ismét bekérezkedett a tömörülésbe, hogy polgármester-jelöltként indulhasson Nagybányán. Jelenleg igencsak elégedetlen párttársaival és azzal fenyegetőzik, hogy kilép a tömörülésből.tablazat2

Tudor Ciuhodaru úgyszintén a szociáldemokraták színeiben került be 2008-ban a parlamentbe, amelyet azonban 2010-ben otthagyott. Független honatyaként 2011-ben beiratkozott a Konzervatív Pártba, miután az megígérte, hogy a Szociál-Liberális Szövetség Iaşi polgármesterré jelöli. Miután ez nem jött össze, 2011-ben azonnal átment az Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülésbe, amely akkoriban még hatalmon volt

Vasile Ion maga is a szociáldemokraták részéről lett szenátor, de 2011-ben átment a Konzervatív Párthoz, amelyet még abban az évben az Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörüléssel cserélt fel. Nemrégiben azonban ismét visszatért a szociáldemokratákhoz.

Kimaradt?