Rácsok mögé kerül a „nagy politikai kombinátor”?

Derékba törhetik Victor Hrebenciuc politikai karrierjét azok a korrupciós ügyek, amelyeknek a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakcióvezetőjeként a gyanúsítottja lett. A sajtóban "a nagy kombinátorként" emlegetett politikus jövő héten akár rácsok mögé is kerülhet.

Október 15-én kezdődött minden, amikor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indított ellene a törvényellenes erdő-visszaszolgáltatások ügyében. A DNA két nap múlva már mentelmi jogának megvonását és előzetes letartóztatását kérte a parlamenttől.

Viorel Hrebenciuc megijedhetett, ezért még aznap találkozott Dan Şova szenátorral, a Szociáldemokrata Párt (PSD)alelnökével, akivel a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint a korrupció elleni törvény módosításáról és egy új amnesztiatörvény elfogadásáról tárgyalt. Ez utóbbi jogszabállyal szeretett volna megszabadulni a börtöntől, egyben a korrupció miatt két évre elítélt Miron Mitreán is segíteni akart.

A szívességek ára

Az amnesztiatörvény igencsak vitatott jogszabály. Ezt még 2013 februárjában terjesztette elő Mădălin Voicu és Nicolae Păun képviselő. A törvényt azóta a képviselőház jogi bizottsága elfektette. Tavaly, év végén a jogi bizottság néhány tagja titokban néhány fontos módosítást hajtott végre a jogszabályon, közöttük a legfontosabbak egyike az volt, hogy 4 évről 7 évre emelték az amnesztia alá eső börtönbüntetések határát. Viorel Hrebenciuc most arra kérte Dan Şovát, vegye rá Robert Cazanciuc igazságügyi tárcavezetőt egy új törvény előterjesztésére.

Dan Şova természetesen megkérte az árát Viorel Hrebenciuc „szabadságának”: a PSD elnöki tisztségét kérte a „nagy kombinátor” hírében álló Viorel Hrebenciuctól. Dan Şovának a pártelnöki tisztségért ugyanis két kemény ellenféllel kellene megküzdenie: Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettessel és Valeriu Zgoneával, a parlament alsóházának elnökével. Hrebenciuc természetesen ígéretet tett Şovának a közbenjárásra.

Az ügyben harmadik vádlott is van, Dumitru „Mitică” Iliescu, a kormányőrség (SPP) volt igazgatója. Az ügyészek házkutatást tartottak nála, Dumitru Iliescut azonban nem találták otthon – Párizsban tartózkodik. Egy romániai tévéadónak adott telefoninterjújában közölte, a hét végén hazatér és a korrupció elleni ügyészek szolgálatára áll.

Iliescu úgy került a képbe, hogy Viorel Hrebenciuc – szintén lehallgatási jegyzőkönyvek szerint – őt kérte meg, tudakolja meg, lehallgatják-e telefonbeszélgetéseit, illetve miként áll korrupciós ügycsomója a DNA-nál. Arra is kíváncsi volt, hogy lehallgatása esetén a Román Hírszerző Szolgálat vagy a korrupcióellenes ügyészek kérték-e az intézkedést.

Dumitru Iliescunak volt ugyanis egy ismerőse, aki a DNA-nál dolgozott, és akitől rendszeresen értesült a különböző dossziék helyzetéről. Persze, Iliescu is árat kért szolgáltatásáért: egyrészt azt szerette volna, ha építész lánya megkapja az általa vágyott állást, másrészt azt, ha Viorel Hrebenciuc közbenjár a mezőgazdasági miniszternél, Daniel Constantinnál a tárca hatáskörébe tartozó egyik alapnál dolgozó embere érdekében, akinek állását veszély fenyegette.

A hasznos pártaktivista

Viorel Hrebenciucot 25 éve a szociáldemokraták szürke eminenciásaként ismerik. Ő az, aki a kulisszák mögül a politikai élet titkos szálait húzogatja. Rendkívül ügyes politikusnak ismerték, aki mindeddig minden kényes helyzetet megúszott. Ennek során nem riadt vissza az intrikáktól, tekintélyének latba vetésétől és állítólag a megvesztegetéstől sem.

Viorel Hrebenciuc 1977-ben végezte el a bukaresti Bukaresti Közgazdaság-tudományi Akadémia gazdasági és statisztikai kibernetika szakát és a bákói Zöldség-Gyümölcs Vállalat közgazdásza volt. Két év múlva a Román Kommunista Párt municípiumi bizottságánál gazdasági kérdésekkel foglalkozott, rövid időn belül pedig a megyei pártbizottsághoz került, itt dolgozott az 1989. évi decemberi események idején is.

Ekkor a megyei pártszékházba behatolók, Geo Popa bákói színész vezetésével ideiglenes vezető tanácsot alakítottak, de csakhamar rájöttek, képtelenek kézben tartani a megye életét, ezért rutinos pártfunkcionáriushoz folyamodtak – ő pedig Viorel Hrebenciuc volt, aki addigra igen jó kapcsolatokat alakított ki a „bákói elittel”, hiszen gazdasági felelősként ő osztotta szét például a benzinjegyeket.

Így lett tagja a Nemzeti Megmentési Frontnak. 1990-ben már Bákó megye prefektusává nevezték ki, az 1991-es árvíz idején pedig derekasan helyt állt, és Ion Iliescu államfő is felfigyelt rá, ezzel megnyílt előtte az út a román nagypolitikában. Egy évre rá már a kormány főtitkára volt, egészen 1996-ig. Egyben parlamenti képviselő lett, 1996-2000 között az emberjogi és nemzeti kisebbségekért felelős bizottság tagja volt. A továbbiakban is fontos tisztségeket foglalt el a parlamentben és pártjában.

Ritka lemondás

Viorel Hrebenciuc neve egy hónappal ezelőtt merült fel egy korrupciós ügycsomóban. A vád az volt ellene, hogy az Országos Audiovizuális Tanács egyik munkatársával, Narcisa Iorgával együtt hozzásegítették Piatra Neamţ polgármesterét, Gheorghe Stefan „Pinaltit” ahhoz, hogy törvényellenesen megszerezze a Giga TV licencét.

A korrupció elleni ügyészek ugyanakkor azzal is megvádolják Viorel Hrebenciuc, hogy az illegális erdővisszaadások esetében megvesztegetésből származó jövedelmekre szert, tevő szervezett bűnözőcsoport létrehozásában vett részt, de a vádpontok között szerepel a befolyással való üzérkedés is. Az ügyészek 2013 végén hallatták le Viorel Hrebenciucot, amikor telefonon a Bákó megyei tanács egyik illetékes tisztségviselőjétől adatokat kért az erdővisszaadások helyzetéről.

Viorel Hrebenciuc kedden lemondott parlamenti tisztségéből. Elvileg ezzel megszűnt a mentelmi joga is, így bármikor őrizetbe vehető, ha ezt a bíróság is úgy ítéli meg. Csakhogy a jogszabályok szerint lemondását előbb a képviselőház plénumának tudomásul kell vennie, az ülést hétfőn hívják össze.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?