Börtönben kötött ki több korábbi államfőjelölt

Ismert politikusok mellett olyanok is megpályázzák az államfői tisztséget, akiknek semmi esélyük nincs legalább egy százalék fölötti támogatottságot megszerezni. Volt olyan esélytelen, aki több ízben is szerencsét próbált. Államfőnek jelöltették magukat szélhámosok is, aki jelen pillanatban börtönben ülnek.

A juhpásztor és az Őeminenciás

Gigi Becali például két ízben próbált szerencsét: először 2004-ben, majd 2009-ben. A milliomosi karrierét juhpásztorként kezdő Becali mindkét alkalommal a Bukarest volt főpolgármesterétől, Viorel Listől megvásárolt politikai tömörülés, a Kereszténydemokrata Új Nemzedék Pártjának színeiben indult a tisztségért. Szavazatot természetesen keveset kapott: 2004-ben a voksok 1,77, 2009-ben pedig 1,91 százalékát szerezte meg.

A „politikus” Gigi Becalit a gépkocsiját elkötő fiatalok erőszakosan fogvatartásáért tartóztatták le, később pedig, 2013-ban három év börtönre ítélték, a Honvédelmi Minisztériummal megkötött telekügy kapcsán, amelyet további hat hónappal súlyosbítottak a Kolozsvári U csapatának megvesztegetése valamint a fogva tartott fiatalok perében, így tehát három és fél évet kell leülnie.

Az „Őeminenciás” néven ismert pap, Aurel Rădulescu 2004-ben jelöltette magát államfőnek, támogatója a Kereszténydemokrata Népi Szövetség volt. Ekkor a szavazatok 0,34 százalékát kapta meg. Ennek ellenére 2009-ben is indult volna az elnökválasztásokon, ám ugyanabban az évben lakáspanamák miatt letartóztatták. A per végeztével, 2011 októberében 10 év börtönre ítélték csalásért, közokirat-hamisításért és személyazonosság meghamisításáért. Az okozott kárt a bíróság 240 ezer euróra becsülte.

Raj Kapoor és a Meteori Obama

A Nagy-Románia Párt egykori tagja, Alexandru Raj Tunaru úgyszintén 2004-ben jelöltette magát az államfőválasztáson, az általa vezetett Demokrata Ifjúság Pártjának színeiben. Kampánya során az 1950-es évek elejének nagy indiai filmsikere, A csavargó filmzenéjét használta. Híveitől elvárta, hogy a címszerepet alakító színész, Raj Kapoor nevén szólítsák. A választásokon 0,26 százalékot szerzett. Gondjai 2000-ben kezdődtek, amikor az Egyesült Államokban letartóztatták, mivel alaposan eltángálta akkori élettársát Elena Beucát. Felesége azonban kifizette érte az 500 ezer dollárban megállapított óvadékot.

Tettét azonban röviddel később feltehetően megbánta, miután ismét hatalmas versét szakított ki Raj Tunaru „Kapoortól”, aki ráadásul azzal fenyegetett egy másik hölgyet, hogy meggyilkolja. Ismét börtönbe került tehát, az asszony pedig már nem fizette ki az egymillió dollárban megállapított óvadékot.

A Romániai Roma Üzletemberek Munkáltatói Szövetségének elnöke, Constantin Ninel-Potârca maga is 2004-ben pályázta meg az államfői széket, amikor is a leadott voksok 0,21 százalékát gyűjtötte be. A Gorj megyei Potarca egy ócskavas-kereskedéssel foglalkozó céget vezetett. Elnökjelöltként Meteori Obamának kellett őt szólítani – Potarca ugyanis a Targu Jiu-i Meteor lakótelepen lakott.

Államfőjelöltként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy gyermekeivel, unokáival együtt limuzinok által kísért hintóban utazott fel Bukarestbe beadni jelölési iratait és az összegyűjtött aláírásokat a Központi Választási Irodánál.

Legfőbb választási ígérete az volt, hogy államfőként „valamennyi gazdasági és társadalmi ágazatban eltörli minden állampolgár adósságát”. Potarcát 2011 nyarán az Országos Korrupcióelleni Igazgatóság bíróság elé küldte 18 millió lejes adócsalásért és okirat-hamisításért. A Legfelsőbb Bíróság mindezért nemrégiben ítélte el hat év letöltendő börtönbüntetésre.

Zorró és a román hazafi

„Zorró”, rendes nevén Gheorghe Dumitru szerint 2000-ben, 2004-ben és 2009-ben indult – volna az elnökválasztásokon. A Korrupció és Visszaélések Elleni Igazságosság Ligájának elnöke azonban alkalommal interjúban jelentette be: visszalép a jelöltségtől, mivel központi szinten bojkottálják indulását: „Félnek tőlem. Szeretnek a tömegek” – közölte.

Tervezett 2009-es indulásakor kemény programot jelentette be. Tervei között szerepelt a 2004 óta tervezett Népbíróság létrehozása, amely megvesztegethetetlen, becsületes, folttalan emberekből áll majd. „Ők döntenek majd a politikai banditák sorsáról” – jelentette ki, nem titkolva, hogy valamennyiüket a csatornához küldené és elkobozná vagyonukat.

Egy év múlva, 2010-ben azonban már őt tartóztatták le, azzal a váddal, hogy alkoholos állapotban megölt egy ferentari-i takarítónőt, aki jogi tanácsot akart kérni tőle. Ezért 2011-ben 8 évi börtönre ítélte a bukaresti bíróság. Az ítéletet megerősítette a táblabíróság és a Legfelsőbb Bíróság is.

A Nagy-Románia Párt egykori tagja volt Nati Meir is, aki 2009-ben jelöltette volna magát az államfő-választásokon. Indulását egy Bukarest központjában lévő, elegáns szállodában jelentette be, a „házigazda” szerepét Monica Columbeanu töltötte be.

Nati Meir a hazafi szerepében tetszelgett: akárcsak Ceauşescu, aki dolgozószobájának tartotta Romániát, ő az otthonának tekintette az országot. Mint kijelentette, élhetne Amerikában, vagy bárhol másutt a világon, de ő mindenképpen Romániában marad. Esélyeiben rendkívüli módon bízott, jelmondata ez volt: Tartsatok észben három szót: „Nati Meir államfő”.

2009-ben Nati Meir azért lépett vissza a jelöléstől, mert több dossziéban is felmerült a neve; ezekben  korrupcióval, csalással vádolták. A bukaresti táblabíróság 2014 nyarán hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte amiatt, hogy 35 személytől vett pénzt azzal az ígérettel, hogy munkát szerez számukra Izraelben. Az ítéletet egybeolvaszották egy ugyancsak hét éves büntetéssel, amelyet azért róttak ki rá, mert mintadarabnak szánt bankjegyekkel akart fizetni bizonyos szolgáltatásokért.  Büntetését más ügycsomók miatt további egy évvel hosszabbították meg, így jelenleg nyolc évig egészen biztosan Romániában marad… 

Kimaradt?