IMAS-felmérés: a romániai választó robotképe

Az IMAS közvélemény-kutató intézet elkészítette a decemberi, parlamenti választásokon a különféle pártokra szavazó választók robotképét.

A felmérés érdekes, mivel a jelenlegi kormánypárt, a Szociál-Liberális Szövetség két, egymástól ideológiailag távol álló pártból tevődik össze, a legfőbb ellenzéki tömörülés, a Szövetség a Jobboldali Romániáért pedig a korábbi kormányzó tömörülésből, a Demokrata Liberális Pártból illetve néhány zsebpártból áll.

Kormánypárti szavazók

A jelenlegi kormányzó Szociál-Liberális Szövetség a Szociáldemokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból alakult meg – utóbbi a Konzervatív Párttal szövetkezett.

Nagy általánosságban véve a szociáldemokratákkal voksolnának a hatvanadik évüket betöltött, líceumot végzett szavazók, akik zöme faluhelyen él és alacsony a jövedelme. A szociáldemokraták számára kedvező, hogy ez a korosztály rendszeresen eljár szavazni, sorukban a legkevesebb a távolmaradó.

A nemzeti liberálisokra viszont leginkább a harmincadik és negyvennegyedik életévük között levők mondanának igent. Legtöbbjük líceumot végzett, városon él, jövedelme pedig átlagosnak mondható.

Az IMAS közvélemény-kutató intézet felmérésnek alapján a Szociál-Liberális Szövetségre a választók 55 százaléka szavazna. Közülük valamivel több mint 16 százalék túllépett a hatvanadik évén. A szavazók nem sokkal több mint 14 százaléka egyébként a nemzeti liberálisokkal voksolók korosztályához tartozik, csaknem 13 százaléka a negyvenkilenc és ötvenkilenc év közöttiek közül kerül ki és 11,5 százalékát jelentik a fiatalabb, tizennyolc és huszonkilenc év között levők.foto-1-ponta-antonescu

A Szociál-Liberális Szövetség esetében a hatvan éven felüliek ugyan többnyire élnek szavazati jogukkal, gondot jelentenek azonban a harminc és negyvennégy év közöttiek, akik esetében nehéz lesz eldönteni, mekkora lesz majd a voksolási kedv.

A végzettség szempontjából a Szociál-Liberális Szövetség leginkább a líceumot vagy még annál is kevesebb osztályt végzettekre számíthat: ötvenöt százalékos szavazatuk közül csaknem 20 százalékot tesznek ki a líceumot elvégzettek, és több mint 13 százalékot a szakiskolát befejezők. A mindössze nyolc osztályt végzők részaránya meghaladja a 12 százalékot, és nem egészen 10 százalék azoknak a voksolóiknak a száma, akik felsőbb végzettséggel rendelkeznek. Utóbbiak azonban csaknem valamennyien a Nemzeti Liberális Párt szavazói közé tartoznak.

Ami lakóhelyüket illeti, ez esetben a szociáldemokraták csaknem teljes mértékben a falusi lakosok és a kisvárosiak támogatására számíthatnak, a nemzeti liberálisok pedig a közepes és nagyvárosi lakosság támogatását élvezik. A felmérésnek megfelelően a Szociál-Liberális Szövetségre leadandó szavazatok csaknem 24 százaléka faluhelyről illetve a kisvárosokból származik, voksolóik majdnem 9 százaléka a közepes és öt százaléka pedig a nagyvárosokban él.{loadposition otp}

Végül pedig a vagyoni helyzetet illetően, a szociáldemokraták a kisjövedelműek, a nemzeti liberálisok pedig az átlagos, illetve kisebb részt az átlagon felül keresők támogatását élvezik.

Ki mondana igent a demokrata liberálisokra

Az IMAS felmérésnek megfelelően a Demokrata Liberális Párt a szavazatok 17,8 százalékát szerezhetné meg. A legfiatalabb szavazók – a tizennyolc és huszonkilenc év közöttiek – nem egészen 5 százaléka szavazna rájuk, a harminc és negyvennégy év közötti voksolók 5,5, a negyvenkilenc és ötvenkilenc közöttiek csaknem 4, a hatvan év fölöttiek 3,8 százaléka adna rájuk a voksát. Gyakorlatilag a demokrata liberálisokra tehát a harminc és negyven év közöttiek mondanának igent, akik egyébként a nemzeti liberálisokra is szavaznának.foto-2-Blaga

Végzettség tekintetében a közvélemény-kutatás értelmében a demokrata liberálisok által elnyerhető 17,8 százalékos szavazatarány legnagyobb része, 7,5 százaléka, a líceumot kijárt, 4,5 fél százaléka pedig ipari iskolát végzettek közül kerül ki. A nyolc osztállyal rendelkezők részaránya majdnem 4 százalék, a felsőbb végzettségűeké pedig alig haladja meg a 2 százalékot.

A lakóhely szerint a demokrata liberálisok szavazatainak nagy része – 10,8 százaléka – városi, és 7 százaléka él faluhelyen. A városon lakók 3,8 százaléka kisvárosi, 2 százaléka közepes, 5 százaléka pedig a nagyobb városokból származik. Mindez azért érdekes, mert a Demokrata Liberális Párt mindeddig a nagyvárosiak szavazataira számíthatott. Miközben azonban kormányon volt, a párt megerősödött faluhelyen is, mindenekelőtt a szociáldemokraták által korábban megnyert polgármesteri hivatalok megszerzésével, a Szociál-Liberális Szövetség pedig rátette a kezét több nagyobb városra is.

A jövedelmek tekintetében a demokrata liberálisok szavazóinak nagy többsége a családtagonkénti 500-800 lej közötti jövedelem szintjén helyezkedik el.foto-3-kelemen-hunor-

Az RMDSZ román választókra is számíthat

Az IMAS felmérése értelmében az RMDSZ 5,4 százalékra számíthatna. Ezek a voksok nagyrészt kiegyenlítettek a korosztályok, a jövedelmek, a végzettség illetve a lakóhely szerint. A közvélemény-kutatásnak megfelelően az RMDSZ román választók szavazataira is számíthatna.

Dan Diaconescu Néppártja a szavazók 15,5 százalékának rokonszenvében bízhat. Legtöbb szavazója, 5,3 százalék, a hatvan éven felüliekhez tartozik, 4,1 százaléka a harminc és negyvennégy, 3,9 százaléka a negyvenöt és ötvenkilenc, és 2,7 százaléka a tizennyolc és huszonkilenc évesek korosztályát alkotja. A pártot támogatók mindössze 1,2 százaléka származik a felsővégzettségűek közül, 3,8 százalékuk az érettségivel, 4,3 százalékuk a szakmai középiskolával rendelkezőket képviseli, a legtöbben, 6,4 százalék, pedig mindössze nyolc osztályt végeztek.foto-4-Diaconescu

Szavazóik zöme faluhelyről származik, részarányuk 7,5 százalék. A kisebb városokban élők 3,3, a közepes és nagyvárosokban lakók 2,7 illetve 2 százaléka tart Dan Diaconescuval. A Néppárt szavazóinak zöme az 500 lej alatti jövedelemmel rendelkező családokból kerül ki.

Kimaradt?