Életveszélyes lesz Romániában vonaton utazni?

A vasutas szakszervezetek állítása szerint egyre veszélyesebb lesz vonaton utazni. A vagonok és a mozdonyok kilencven százalékának műszaki felülvizsgálati határideje már régóta lejárt, a felülvizsgálatot végző egységek közül több csődöt mondott, a többiek fizetésképtelenek.

A vasúton közlekedők az esetek hatvan százalékában gyakorta az életüket kockáztatják – állítják az érdekvédelmiek. És ha ebben az állításukban némi túlzás is lehet, a helyzet akkor is aggasztó.

De hasonló a helyet az államvasutaknak nem csak az utasszállító, hanem a teherforgalmi részlegén is.

Csődbe jutó javító vállalatok

A mozdonyvezetők szakszervezeti szövetségének elnöke, Iulian Măntescu szerint az államvasutak helyzete azért is aggodalomra ad okot, mert az egymást követő közlekedési miniszterek huszonöt éve nem fordítottak semmit a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére. Az utasszállító mozdonyokat ellenőrző és javító brassói üzem gyakorlatilag nem működik.

Hasonló helyzetben van a bukaresti mozdony- és vasúti felszereléseket javító és karbantartó gazdasági társaság is. E két egységen kívül egyébként nincs más ilyen profilú üzem az országban. Utóbbit az illetékesek fizetésképtelenné akarják nyilvánítani. Ha ez megtörténik, akkor a kijelölt menedzser bármit megtehet a vállalattal: ha akarja el is adhatja gépeit és felszereléseit. Amennyiben viszont privatizálnák a két egységet, akkor a javítások és a karbantartás költségei jelentősen megnövekednek, a román államvasutaknak pedig egyáltalán nincs pénze a megnövekedett kiadások fedezésére.

Pénz helyett – ígéretek

Ioan Măntescu a napokban felkereste Ioan Rus közlekedési tárcavezetőt, ám ígéreteken kívül semmit sem kapott tőle. A minisztertől csak annyit tudott kicsikarni, hogy a jövőben „foglalkozni fog majd a kérdéssel”.  A szakszervezeti vezető elmondása szerint a román államvasutak teherszállító részlege 900 mozdonnyal rendelkezik, ezekből 600 használaton kívül van. Ebben a helyzetben a vasúti dolgozók nemrégiben beperelték a román államvasutakat – Ioan Rus tárcavezető erre is csak azt ígérte, ellenőrizni fogja majd a kialakult helyzetet.

A mozdonyokon és a vasúti kocsikon kívül a vasúti infrastruktúrára sem fordítottak gondot. Mindennek következtében a személyszállító vonatok átlagosan óránkénti 40 kilométeres sebességgel közlekednek, a teherszállító szerelvények sebessége pedig még a 25 kilométeres óránkénti átlagsebességet sem éri el.

Mindennek következtében Romániában aggasztóan megszaporodtak a vasúti balesetek, amelyek jelentős veszteségeket okoznak mind a személy-, mind pedig a teherforgalmi részlegnek. A teherforgalmi részleg esetében az elmúlt hónapban két baleset is történt. Augusztus végén például egy motorinát szállító tehervonat kisiklott, a vasúti forgalmat emiatt Gyergyóvasláb és Marosfő között hosszú időre leállították. A balesetveszély, a korszerűtlen infrastruktúra miatt a vonatok egyre gyakrabban és egyre többet késnek, a vasúti személyzet képtelen betartani a menetrendet. A felelősség pedig hatalmas, hiszen emberéletekről van szó, a szerelvények száma pedig rendkívül nagy. Vasúti statisztikák szerint például tavaly, napi átlagban 1377 szerelvény volt forgalomban.

50 éves vasúti kocsik

A bukaresti sajtó idézi a vasúti alkalmazottakat, akik szerint az utasszállító szerelvények jó részét 50 évvel ezelőtt gyártott kocsikból állítják össze, miközben a kétezres években gyártott vasúti kocsik parlagon hevernek, évek óta eszi őket a rozsda. Ezeket, a bukaresti Griviţa üzemben gyártott kocsikat azért nem használják, mert műszaki felülvizsgálati idejük lejárt, további felülvizsgálatukra pedig egyszerűen nincs pénz. Az állítást a vasúti szakszervezetek vezetői is megerősítették. A vagonok ágazatát átfogó Brassó tartományi alkalmazottak szabad szakszervezetének alelnöke, Marian Bălaşa szerint új, eddig még használatba nem vett vasúti kocsik találhatók az ország csaknem minden tartományi vasúti igazgatóságának területén.

De számos új, légkondícionáló berendezésekkel ellátott, civilizált utazási körülményeket biztosító vasúti kocsit azért nem lehet forgalomba állítani, mivel az ellenőrzésükkel és revíziójukkal foglalkozó vállalatok csődbe jutottak. Ez a helyzet állt elő a brassói vagonjavító és karbantartó társaság esetében is.

Kimaradt?