Dan Voiculescu lányainak anyja magyar volt

A pénteken jogerősen tíz év börtönre ítélt Dan Voiculescu politikus-üzletember első felesége egy székelyföldi gyökerű magyar nő volt. Égető Zsófiának hívták, a szülei a negyvenes években költöztek Háromszékről Bukarestbe – írja blogján az ítélethirdetés után Robert Turcescu újságíró. 

A nő 1948-ban született, a bukaresti közgazdaságtudományi egyetemen szerzett diplomát. Az egyetemen ismerkedett meg Voiculescuval, aki a hetvenes évek elején vette el feleségül. Égető Zsófia a kétezres évek elején meghalt, az üzletember harminc év házasság után megözvegyült.

Frigyükből két gyermek született: a jelenleg 40 éves Corina és a 38 éves Camelia. Voiculescu egyébként néhány éve a lányaira írta szinte a teljes vagyonát, így ők most az Intact médiatröszt tulajdonosai is, vagyonukat 300 millió euróra becsülik.

„Tanuljanak meg románul!”

Politikusként Dan Voiculescu kimondottan ellenségesen viselkedett a magyarokkal szemben, nacionalizmusa vetekedett a Corneliu Vadim Tudorével. A Konzervatív Párt (PC) elnökeként például 2007-ben Marosvásárhelyen bejelentette: pártja kötelezővé tenné a román nyelv elsajátítását a magyarok számára.

A PC törvénytervezetet is benyújtott a parlamentbe, amely szerint automatikusan elveszítik román állampolgárságukat azok a romániai magyarok, akiknek két év alatt nem sikerül megtanulniuk az ország nyelvét. „Azért küzdünk, hogy az összes romániai magyar sajátítsa el a román nyelvet” – jelentette ki egy sajtótájékoztatón.

A 2012-es parlamenti választások után egyébként szintén Voiculescu volt az, aki Crin Antonecu liberális pártelnökkel karöltve megakadályozta, hogy az RMDSZ kormányra lépjen. 

Dan Voiculescuról azt gyanították, tekintélyes vagyonát közvetlenül a rendszerváltozás után úgy alapozta meg, hogy átjátszotta magának a román kommunista titkosszolgálat, a Securitate egyik külkereskedelmi vállalatának vagyonát. Ezt a vádat senki nem tudta bizonyítani, végül azt állapította meg róla a bíróság, hogy 1989 előtt együttműködött a volt kommunista titkosrendőrséggel. Ennek ellenére politikai karriert is befutott. Pártja önállóan nem meghatározó szereplője a román belpolitikának, de Voiculescu sikeres és befolyásos médiabirodalmának köszönhetően a PC  rendszerint kormányközeli pozícióba került az elmúlt években. A konzervatívok jelenleg is a kormánykoalíció tagjai. 

Kapcsolódók

Kimaradt?