Malia és Sasha – Obama „ügynökei”

Malia Obama a washingtoni Sidwell Friends School nevű patinás magánintézmény padjában ülve várta az első hétvége beköszöntét a szeptemberi iskolakezdést követően. Diáktársaival ellentétben a tizennégy esztendős lány korántsem az új munkafüzetek és tankönyvek átlapozásával töltötte az előző estét.

Felcseperedtek

A sudár termetű Malia tizenegy esztendős húgával, Sashával karöltve a Demokrata Párt charlotte-i országos konvencióján vett részt, ahol lelkesen integettek az édesapjuk újrajelölését ünneplő tömegnek.

Bár egyelőre még csak apró, de hatásában annál jelentősebb szerep jut a lányoknak a mostani Obama-kampányban, hiszen lépten-nyomon apjuk imázsának fenntartását segítik, amely elengedhetetlen feltétele az újabb győzelemnek.foto-1-obama-god1

Maliát és Sashát korábban alig lehetett látni a választási kampányokban. Idén is a forró hónapok jelentős részét egy New Hampshire-i nyári táborban töltötték. A testvérpár azonban felcseperedett, alig emlékeztetve arra a két kislányra, akik 2004-ben és 2008-ban még apró, rózsaszín hátizsákjukat cipelve totyogtak az illinois-i és iowai kampányrendezvényeken. Malia termetre nézve lassan túlnövi a szüleit, és egyre profibban forgatja a teniszütőt. Sasha, aki szinte egyik napról a másikra nyúlt meg a nyáron, pedig mandarinul fecseg az interneten.

Az elnök mint családapa

A mostani elnökválasztási kampányban apjuk olyan fontos tulajdonságaira – egyebek mellett szeretetreméltóságára és családapa imázsára – világítanak rá, amelyek jelentősen növelhetik Barack Obama újraválasztási esélyeit. A szavazók anélkül is jól ismerhetik Maliát és Sashát, hogy valaha is találkoztak volna velük: a lányok szinte állandó szereplői az Obama-reklámoknak, fényképeknek, kampányvideóknak, és nem utolsó sorban szüleik soha véget nem érő családi történeteinek.

{loadposition metamorf}

„Hamarosan mi is megtapasztaljuk az üresfészek-szindróma kezdeti fázisát" – jegyezte meg az elnök a CBS csatorna riporterének, Charlie Rose-nak egy nyár eleji interjúban, mielőtt a lányai elindultak volna a szokásos évi táborozásra. – „Ilyenkor mindig egy kicsit elszomorodom."foto-2-Malia Obama

Michelle Obamának a jelöltállító tanácskozáson elhangzott beszéde egyik legemlékezetesebb pontja az volt, amikor felidézte, hogy miként szokták férje és lányai esténként „kidolgozni a középiskolai barátkozásra vonatkozó stratégiákat". A first lady felszólalása alatt a Fehér Ház egy fényképet is feltöltött az internetre: a fotón az elnök és lányai a rezidencia egyik foteljében összekuporodva nézik a ház asszonyát a televízióban.

Normális család

Az Obama házaspár mindig gondosan megválogatja, hogy a családi történetek közül melyeket oszt meg a nyilvánossággal. Az anekdoták csak elvétve szólnak a lányok hírességekkel való találkozásairól vagy az elnöki repülőgép fedélzetén tett útjaikról. Még ha a lányoknak olykor szorongást vagy bosszúságot is okoz az a környezet, amelyben élniük kell, a szülők erről nemigen beszélnek nyilvánosan. Ellenkezőleg.

Az elnök és a first lady elsősorban azokról a közös élményekről mesél, amelyek egy átlagos amerikai család életvitelét és ritmusát tükrözik: a szezonvégi kosárlabda-mérkőzésről, amelyen Sasha csapata aratta le a babérokat; a kisebbik lány felfedezéséről, hogy szereti a paradicsomot; és a testvérpárnak a Modern család című amerikai vígjátéksorozat iránti rajongásáról.foto-3-sashaobama-1

A történetek egytől egyig szembe mennek a politikai ellenfeleknek azzal a beállításával, amely szerint Obama félelmet keltő személyiség, szocialista beállítottságú, de legalábbis mindenképpen antiamerikai. „Ez a család teljesen normálisnak tűnik. Olyan embereknek, akik bármikor elvegyülhetnének a tömegben egy amerikaifutball- vagy kosárlabdameccsen" - ismerte el a 2008-as amerikai elnökválasztás republikánus elnökjelöltjének, John McCainnek a kampányát irányító Steve Schmidt.

Michelle Obama „kiképzőtábora"

Az Obama lányok ez idáig megúszták az olyan kínos pillanatokat, amelyeket a korábbi elnökcsemetéknek kellett elszenvedniük a nagy nyilvánosság előtt. Chelsea Clintonnak szeplős arcú, göndör hajú, csúnyácska tinédzserként kellett átvészelnie apja hivatali idejének első éveit, míg Barbara és Jenna Bush egy időben éjszakai kalandjaikkal szerepeltek a bulvárlapok oldalain.

Malia és Sasha ez idáig csak a nyugodt és kedves arcukat mutatták a nagyközönségnek. A testvérpárt jól ismerő fehér házbeli személyzet szerint mindketten roppant fegyelmezettek, amely részben édesapjuk, döntően azonban az édesanyjuk érdeme. Néhány alkalmazott olykor tréfásan meg is jegyzi, hogy bizony saját gyermekeit is szívesen elküldené a Michelle Obama-féle „kiképzőtáborba".foto-4-obamalanyok-300x1501

Az elmúlt években adott interjúiban és egyéb szereplései alkalmával a first lady meg is osztott néhányat szülői praktikái közül a nyilvánossággal. Bevallotta, hogy amikor lányai elutaznak, beszámolót kell írniuk a látottakról, akkor is, ha ez nem kötelező iskolai feladat. A technológia vívmányainak használata a hétvégekre korlátozódik. Malia csak azon a két napon használhatja a mobiltelefonját, és – húgával együtt – kizárólag a házi feladat elkészítéséhez veheti igénybe hét közben a televíziót vagy a számítógépet.

Kimaradt?