Román politikusok húsvétja – a rácsok mögött

Mintha csak valami csoda történt volna: a romániai igazságszolgáltatás egy idő óta egyszer csak működni kezdett, korrupcióval gyanúsított politikusok éveken át húzódó dossziéi oldódtak meg, az új ügycsomók idejében pedig viszonylag gyorsan született ítélet. Az idei húsvétot így több romániai „csúcspolitikus” is börtönben töltötte.

Năstase: a második

Mehedinţi megye szociáldemokrata kiskirálya, Adrian Duicu április 4-e óta tölti előzetes letartóztatását. A vádak szerint azzal dicsekedetett, hogy komoly kormánykapcsolatai vannak, bármit el tud intézni. Konkrétan arra tett például ígéretet, hogy befolyásával megtartja állásában a megyei rendőrfőnököt, később pedig a rendőr-főkapitányság közrendészeti osztályvezető-helyettesévé nevezteti ki.

A volt kormányfő, a Szociáldemokrata Párt egykori elnöke, Adrian Năstase immár második börtönbüntetését tölti, miután januárban zsarolásért és csúszópénz elfogadásáért négy év letöltendő börtönre ítélték. Első alkalommal 2012 júniusában került rács mögé a „minőség trófeája” néven ismertté vált ügycsomóban, a választási kampányához törvényellenesen összegyűjtött pénzek ügyében. Adrian Nastase most az általa már korábban megismert helyen, a jilavai börtönben tölti büntetését.

A demokrata liberálisok volt parlamenti képviselőjét, Dan Păsatot tavaly decemberben ítélték három éves letöltendő börtönbüntetésre, zsarolás miatt. Mint kiderült, cége szerződéseinek „elnyeréséért” a zsarolás és fenyegetőzés mellett az erőszakos cselekedetektől sem riadt vissza.

Nicolae Vasilescu szociáldemokrata parlamenti képviselő szintén tavaly december került börtönbe, ahol két évet kell eltöltenie hatalmi visszaélés miatt. A honatya megpróbált elmenekülni az országból, a bukaresti, Henri Coandă repülőtéren kapták el. Repülőjegye Kínába szólt…

Antonie Solomon, Craiova volt polgármestere az ítélet megszületését követően tavaly szeptemberben jelentkezett a város rendőrségén, 3 éves börtönbüntetése letöltésére. Az ítéletet megvesztegethetőségért és közokirat hamisításért mondták ki. Mint kijelentette, börtönévei elteltével nem tér vissza a közéletbe.

Băsescuval fröccsözött- Pontától vár kegyelmet

Gigi Becali az egyetlen vádlott, aki még rács mögött ül a Honvédelmi Minisztériummal kötött telekügylet miatt, amelyben természetesen ő járt jobban; az ügy kapcsán börtönre ítélt Victor Babiuc korábbi honvédelmi minisztert ugyanis nemrégiben szabadon bocsátották.

Eddigi „börtönhónapjai” alatt számtalanszor kérte szabadon bocsátását, családja Traian Băsescutól is amnesztiát kért számára. Az államfő nem tagadta, hogy „nehéz helyzetbe” került, de végül is megtagadta a kérést. (Traian Băsescu egy Steaua-győzelmet követően reggelig együtt fröccsözgetett a jelenlegi börtönlakóval).

A Steaua futballcsapat finanszírozója, a „pályáját” farmernadrágok eladásával kezdő multimilliomos azonban nem adta fel a reményt. Victor Ponta kormányfő ugyanis kijelentette, ha őtőle függne, megkegyelmezne a nagyszájú üzletembernek, aki most abban bízhat, hogy a miniszterelnök elindul ősszel az államfő-választáson, és megnyeri azt.

Gigi Becali egyébként – több más rabtársával együtt – a napokban néhány órára „szabadult: nagypénteken egy konstancai templomban megrendezett misére vitték, a húsvéti feltámadást megelőzően pedig a Poarta Albă-i börtön kápolnájában vehetett részt a Tomis érseke, Teodosie által celebrált istentiszteleten.

Évek óta húzódó perek

Cătălin Voicu szociáldemokrata szenátor szolgálati visszaélés és közokirat-hamisítás miatt kapott hét évet. Az ügyészek szerint üzletemberektől felvett pénzekkel fizetett le bírókat és rendőröket, hogy ügyeikben kedvező döntést hozzanak. Voicu például 250 ezer illetve 100 ezer eurót kért és kapott Costel Căşuneanu és Marius Locic üzletembertől ilyen célra. Az ügy 2010 óta húzódott.

A megvesztegetésekről készült hangfelvételek megjelentek a romániai sajtóban, ezért Căşuneanu feljelentése alapján Romániát elítélte az Európai Emberjogi Bíróság.

Nicolae Mischie nyolc évig húzódó ügycsomójában tavaly született ítélet, így a Gorj megyei tanács egykori elnökének négy évet kell rács mögött töltenie szolgálati visszaélés és megvesztegetés jogcímén. Mischie valódi „kiskirályként” viselkedett: az ítélet megszületését követően elegánsan felöltözve, tévé-nézés közben, villájában „fogadta” a letartóztatási paranccsal érkező rendőröket. A házból kilépve a sajtóval közölte: fellebbezni fog az Európai Emberjogi Bíróságnál.

Az 5000 eurós megvesztegetés és a „májashurka-dosszié” kapcsán Decebal Traian Remeşt és Ion Avram Mureşant, volt mezőgazdasági minisztert ellen született jogerős ítélet tavaly. Remeşt befolyással történő üzérkedéssel, Mureşant pedig megvesztegetésben való bűnrészességgel vádolták. A vádirat szerint utóbbi közvetítésével Gheorghe Ciorba üzletember csúszópénzt és élelmiszereket ajánlott fel, hogy vállalkozása megrendeléseket kapjon a mezőgazdasági minisztériumtól.

Ioan Avram Mureşan azonban már 2012 óta börtönben ült, egy más úgy kapcsán. Időközben Remeş elhagyhatta a börtönt.

                       

Kimaradt?