Nagyon is kifizetődik EP-képviselőnek lenni

Az európai képviselői mandátum nagy felelősséggel, sok munkával jár, hiszen a brüsszeli törvényhozásban a tagországok és Európa számára igen fontos dolgokról születik döntés. Az Európai Parlament legtöbb tagja elkötelezett politikus, igyekszik megfelelni kötelezettségeinek.

Akadnak természetesen kivételek is – ilyen szempontból Románia is „jól teljesít”.

Gyenge teljesítmény – nagy vagyon

Elképzelhető a romániai európai honatyák aktivitása, ha a legjobb eredményt a felszólalásait silabizáló, azokban több bakit is elkövető Elena Băsescu nyújtotta. A legtöbbet hiányzó és a legrosszabb teljesítményt nyújtó európai parlamenti képviselők közé tartozik például Corneliu Vadim Tudor, aki a plenáris ülések alig 62 százalékán volt jelen, az öt év alatt összesen 28 alkalommal szólalt fel, amivel a kullogók lajstromára került: a 763 honatya között a 722. helyet foglalja el. Az őt megelőző romániai honatya Traian Ungureanu, aki 77 százalékos jelenlétével és 60 hozzászólásával az 520. helyre került.

Az Európai Parlamentbe bekerült RMDSZ-politikusok azonban minden alkalommal megfeleltek az elvárásoknak.

A romániai európai parlamenti honatyákat pártlistákon választják meg, így a politikus neve voltaképpen nem is számít, a voksoló pártpreferenciák alapján dönt. A brüsszeli törvényhozásba bejutó román politikusok így tulajdonképpen nem is felelnek senki előtt tevékenységükért. A román pártok idei jelöltlistáin egyébként számos, enyhén szólva „zűrös káderlappal” rendelkező politikus szerepel. Őket nyilvánvalóan az európai parlamenti képviselői hivatás nem érdekli, ők kizárólag a tisztséggel járó jelentős összegekre utaznak és megválasztásuk estén minden bizonnyal öt évnyi gondtalan vakációra érkeznek Brüsszelbe

Bőséges juttatások

Az európai parlamenti képviselő bruttó havi járandósága 7.956,87 euró. Egy hónapban 4.467,23 eurós napidíjat vehet fel, ez napi 304 eurót jelent az EP hivatalos munkanapjaira leosztva. 4.299 euró áll egy EP-képviselő rendelkezésére „általános költségekre”, 4.868 euróért utazhat származási országa és az Európai Parlament két „munkapontja” (Brüsszel és Strassbourg) között, és 21.209 eurót oszthat szét asszisztensei, egyébb munkatársai között. Mindent összeadva egy EP-képviselő havonta 43.185,82 eurójába kerül az európai adófizetőknek. Az Adrian Severinéhez hasonló „lobbitevékenységekről” most nem is szólunk, hiszen azok törvényellenesek – bár igen nagy pénzt hoznak a törvényszegésre hajlamos képviselőknek.

A korábban a Demokrata Liberális Párt tagja, jelenleg a Népi Mozgalom Pártjának színeit képviselő Cristian Preda vagyonát 2009 óta egy 207 négyzetméteres lakással gyarapította. Öt évvel ezelőtt folyószámláján 32 ezer lej szerepelt, jelenleg 827 ezer leje és 37 ezer eurója van a bankban, továbbá 135 ezer eurós kölcsönt adott meg. Felesége egyébként, akinek 2009-ben 500 lejes bankbetétje volt, ma már 100 ezer eurót tart folyószámláján.

7000 euróból 302 ezer

Vagyonbevallása szerint a nemzeti liberális Norica Nicolai 2009-ben, európai parlamenti mandátumának kezdetekor még meglehetősen szegény volt: folyószámláin csupán 7000 euró és 12 ezer lej szerepelt. Öt éves mandátuma végén immár 302 ezer euróval rendelkezik, törlesztett két darab, összesen közel 29 ezer eurós hitelt, és még arra is maradt pénze, hogy 10 ezer eurót kölcsönadjon.

Párttársa, Cristian Bușoi öt esztendős brüsszeli mandátuma során 920 négyzetméteres házat vásárolt Mehedinti megyében, közel 100 négyzetméteres lakást vett magának Brüsszelben, mandátumát megelőzően 107 ezer eurója, 476 ezer leje volt a bankban, folyószámláin viszont jelenleg 993 ezer euró és 1,6 millió lej szerepel, ráadásul 1,2 millió lejes hitelt adott egy gazdasági társaságnak. Igaz, 205 ezer eurós banktartozása is van, amelynek határideje 17 év múlva jár le.

Az ugyancsak a Nemzeti Liberális Pártot képviselő Renate Weber vagyona 2009-hez képest 2014-re egy telekkel és egy 170 négyzetméteres bukaresti házzal gyarapodott.

Kölcsöntörlesztés, hitelnyújtás, adomány

A szociáldemokrata Daciana Sârbu például most záruló mandátuma alkalmával törlesztett egy több mint 221 ezer eurós jelzálogkölcsönt, bár annak határideje csak 2037-ben járt volna le. Ezen kívül 50 ezer eurót adott édesanyjának, betétszámlákon elhelyezett pénze pedig 150 ezer euróval nőtt – 78 ezer euróról 227 euróra emelkedett. Victor Ponta felesége mindemellett hétvégi házat vásárolt Prahova megyében, BMW-jét Land Roverre cserélte.

Pártbeli társa, Ion Iliescu volt államfő kedvence, az európai parlamenti mandátumát Tőkés László lejáratásának szentelő, az RMDSZ listáján 2009-ben a brüsszeli törvényhozásba bejutott Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrend megvonását követelő Corina Cretu 2009 óta egy predeáli lakással és 10 ezer eurónyi ékszerrel gazdagodott.

Kimaradt?