Kedd este döntenek Nagy-Britannia sorsáról – mutatjuk a forgatókönyveket

Kedd este, a módosító javaslatok mennyiségétől függően romániai idő szerint 9 óra körül szavaz a brit alsóház a May-kormány által kialkudott brexit-megállapodásról. Minden jel arra mutat, hogy a képviselők elutasítják a dokumentumot. Összefoglaltuk a lehetséges forgatókönyveket.

Mint arról korábban írtunk, ha a londoni alsóház elutasítja a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről kidolgozott megállapodást, a brit külügyminiszter szerint a teljes folyamat leállhat. Theresa May miniszterelnök szintén úgy nyilatkozott, valószínűbb, hogy az Egyesült Királyság marad az EU tagja, mint a megállapodás nélküli kilépés. Az Institute for Government brit agytröszt szerint három forgatókönyv vázolható fel. 

Ha első lépésben elutasítják a megállapodást, meghatározó lesz, hogy ez miként történik. A parlament ugyanis módosításokról dönt, és ha egyes javaslatok mellett többség alakul ki, a következő lépéseket meghatározza, hogy mi mellett tették le a voksot. Három verzió lehetséges:

1. Visszautasítják a megállapodást, módosítások nélkül

Ez azt jelenti, hogy a brexit-megállapodást úgy söprik le az asztalról, hogy nem tiszta: mi volna elfogadható a parlament számára. Ha ez történik, továbbra is el akarják kerülni a megállapodás nélküli kilépést, ezért olyan megoldást keresnek, amelyet a többség el tud fogadni. Ehhez azonban szükséges, hogy az EU elfogadjon egy újabb tárgyalást.

2. Visszautasítják a megállapodást, egy preferált kiútra adva lehetőséget

Ez a forgatókönyv minden oldalnak elfogadható megállapodást kínál fel. A kihívást az adja, hogy az EU-val is elfogadtassák a megszavazott verziót, egyáltalán, hogy a tárgyalások újraindulhassanak az Unió részéről. Esély lehet azonban arra, hogy egy a Norvégiával kötött megállapodáshoz hasonlót elfogadjon az EU.

3. Elfogadják a megállapodást egy módosítással, amely második referendumot igényel

Ebben az esetben csak akkor fogadnák el véglegesen a megállapodást, ha azt egy második népszavazás legitimálná. Ez az agytröszt megállapítása szerint erősen vitás lépés volna, és arra is emlékeztetnek, hogy az első referendum előkészítése 7 hónapot vett igénybe. A második népszavazást ugyan rövidebb idő alatt elő lehet készíteni, de ehhez arra van szükség, hogy a parlament megegyezzen a részletekről. A referendumot meg kellene előznie egy féléves kampányidőszaknak, illetve módosítani kellene - a 27 tagállam egyhangú rábólintásával - a Szerződés az Európai Unióról 50. cikkelyét, amely a kilépést szabályozza.

Mit jelentene a megállapodás visszautasítása?

Az agytröszt több forgatókönyvet vázol fel arra az esetre, ha az alsóház elutasítja a megállapodást január 15-én este.

1. A Munkáspárt bizalmatlansági szavazást indítványoz a kormánnyal szemben

A thinktank szerint nagyon valószínű, hogy a visszautasítás esetén a baloldal bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen. Ebben az esetben kitűznék az indítvány vitájának időpontját, és gyorsan szavaznának róla - akár néhány napon vagy egy héten belül. Ha ez megtörténik, három további forgatókönyv képzelhető el:

  • ha az első szavazást megnyeri Theresa May miniszterelnök, akkor egy héten belül folytatódna a munka - ugyanott, ahol abbahagyták, azaz a brexit-megállapodás különböző lehetőségei elfogadtatásával
  • ha a bizalmatlansági indítvány miatt távoznia kell a miniszterelnöknek, a kormánya vagy egy másik, gyorsan beiktatott konzervatív miniszterelnök egy második bizalmatlansági indítvány kiírását fogadhatja el
  • ha mindkét szavazással veszítenek a konzervatívok, akkor egy országos választást kellene kiírni, ami felborítani a teljes folyamatot

2. Választások kiírása

Ha kiírják az országos választásokat, a kampánynak 25 napig kell tartania, amelyet megelőz egy időszak, amikor a kormány és az ellenzék megállapodik azokról a törvényekről, amelyekről dönthet a parlament. Ami azonban fontos, hogy a választások kiírása nem írná felül a március 29-i határidőt az EU-ból való kilépésre - hacsak nem változtatnak a törvényen. A választásokat követően általában két hétre van szükség a képviselők beiktatására és eskütételére.

3. Bizalmatlansági indítvány a párton belül

A konzervatívok bizalmatlansági indítványt írhatnak ki Theresa May-jel szemben, ahogyan ezt december 12-én már megtették. Mivel a párt szabályzata szerint egy éven belül nem írható ki ilyen indítvány, Theresa Maynek le kellene mondania ahhoz, hogy új vezetőt választhassanak. Az agytröszt szerint ez komoly időveszteséggel járna a brexit-folyamat tekintetében, hiszen legalább hat hetet igényelne egy ilyen procedúra.

Címlapi illusztrációnk forrása: fortune.com

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?