Egyéni fogyasztás: Magyarország szegényebb, mint Románia?

Bár némileg csökkent, továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között. Vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben, Bulgária lemaradása pedig a középmezőnyhöz képest is rendkívül nagy - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden kiadott, előzetes jelentésből. 

Az Eurostat adatai szerint Románia megelőzi Magyarországot az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás terén, viszont az egy főre jutó GDP Magyarországon még mindig magasabb, mint Romániában. Az uniós átlag a 100 százalék, ehhez képest az euróövezetben az egy főre jutó hazai össztermék 105 százalék, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás pedig 106 százalék volt tavaly. Romániában ezek az értékek 63 és 68 százalék. 

A leggazdagabb országban, Luxemburgban az egy főre jutó GDP 253 százaléka volt az uniós átlagnak. Jócskán lemaradva, a második helyen áll Írország, az átlag 184 százalékával. Az utolsó helyezett Bulgáriában ez az arány mindössze 49 százalékot tesz ki. Luxemburg esetében az előző évihez képest 5 százalékpontos csökkenést mértek, a bolgár adat nem változott.

Az egy főre jutó GDP ugyan gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére. Ez utóbbi célra jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás. Az AIC-mutatót nézve is Luxemburg az első, az EU-s átlag 130 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 55 százalékával. 

Kapcsolódók

Kimaradt?