Dízelbotrány: előzetes letartóztatásba helyezték az Audi igazgatótanácsának elnökét

Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn az Audi német autógyártó társaság igazgatótanácsának elnökét a tulajdonos Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben.

A müncheni ügyészség közleménye szerint Rupert Stadlert bűncselekmény nyomai eltüntetésének veszélye miatt kellett előzetes letartóztatásba helyezni.

A társaság ellen szabálytalan motorvezérlő rendszerrel felszerelt dízelautók európai értékesítése miatt folytatnak eljárást. Rupert Stadler május végén került a gyanúsítottak közé, akiknek száma így húszra emelkedett. Köztük van az igazgatótanács egy tagja, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra. Nála és Rupert Stadlernél házkutatást is tartottak. Csalással és hamis állítások okirati hitelesítésében való közreműködéssel gyanúsítják őket.

A VW dízelbotrányának 2015-ös kezdete óta az Audi - részben a német közúti közlekedési hatóság (KBA) utasítására, részben önként - több mint 200 ezer autót hívott vissza szervizre a károsanyag-kibocsátást szabálytalanul befolyásoló megoldások miatt.

A VW botránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a társaságot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az érintett csaknem 11 millió járműből 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

Kapcsolódók

Kimaradt?