Már szinte hivatalos: alaposan hozzányúlnának a nyugdíjrendszerhez

Egybehangzó sajtóértesülések szerint júliustól a kormány nullára csökkentené annak a járuléknak az arányát, amit az államnak az adófizetők bruttó jövedelméből át kell utalnia a magánbiztosítóknak kötelező magánnyugdíj-járulék címen.

Kormányzati források a Hotnewsnak azt nyilatkozták: a kormány így próbálja arra kényszeríteni a magánnyugdíj-alapok mintegy hétmillió befizetőjét, hogy az év második felétől csak az állami nyugdíjalaphoz járuljanak hozzá. A háttérben pedig az áll, hogy az elmúlt évek sorozatos nyugdíjemelései következtében az állami nyugdíjalap hiánya elérte a 28 milliárd lejt.

Mint ismert, január 1-jétől a bruttó jövedelem 5,1 százalékáról 3,5 százalékra csökkent az az összeg, amelyet az állami nyugdíjpénztár átutal a magánnyugdíj-alapoknak. Július elsejétől az összeg nulla lej lenne az elképzelések szerint. Az intézkedéssel egy csapásra 800 millió eurót spórolna meg a kormány az állami nyugdíjkasszának.

Romániában 2007-ben vezették be a magánnyugdíj-rendszert, amely az állami nyugdíj kiegészítéseként működik. A rendszer első pillérét az állami nyugdíj képezi, a második pillérét a kötelező magánnyugdíj, amely a 35 év alattiak számára kötelező, a harmadik pillér a nem kötelező magánnyugdíj.

Megosztja a koalíciót

Azt már korábban megerősítették pénzügyminisztériumi források, hogy a kormány azt szeretné: az adófizetők írásban kérvényezzék, ha a második pillért jelentő rendszerben szeretnének maradni. Ezt viszont ellenzi a koalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE).

Az ALDE elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu csütörtökön kijelentette: elképzelésük szerint csak azoknak kellene ezt írásban igényelniük, akik ezentúl csak az állami nyugdíjpénztár befizetői akarnak maradni, és lemondanak a második pilléről. A politikus elismerte, hogy nyugdíjrendszerrel kapcsolatos elképzelések megosztják a koalíciót. Ugyanakkor nem tudott válaszolni a kérdésre, hogy a kormány valóban nullára csökkentené-e júliustól a magánnyugdíj-alapokhoz befizetendő járulék arányát.

A nyugdíjrendszer lehetséges módosításairól és ezek hatásairól korábban Biró Albint, a pénzügyi felügyelet (ASF) tanácsának tagját korábban részletesen kikérdeztük.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?