Kilencmilliárd lejt költöttünk tavaly vendéglőkben, a legtöbb pénzt gyorséttermekben

A 12 ezer, éttermet vagy étkezdét működtető hazai vállalat árbevételének 80 százalékát öt nagyváros, köztük három erdélyi, Kolozsvár, Temesvár és Brassó adja.

Körülbelül 2 milliárd eurót, 9 milliárd lejt hagytunk tavaly éttermekben, az Euromonitor piackutató cég becslései szerint. Ez kétszer annyi, mint amennyit 2008-ban, a gazdasági válság kirobbanásának évében költöttünk el vendéglőben, a tavalyi forgalmat pedig félmilliárd lejjel haladja meg.

A szakemberek szerint a látványos fejlődésnek több oka van: a vásárlóerő növekedése, az ÁFA-csökkentés, a turizmus fejlődése és a feketegazdaság visszaszorulása. Az éttermek száma csak 27 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, ami azt jelenti, hogy többen esznek napjainkban vendéglátóipari egységben, mint tíz évvel korábban, s a vendégek egy főre eső kiadása is nőtt. Erdélyi nagyvárosokban tipikus jelenség, hogy egyre több, korábban kizárólag italokat árusító lokál gazdagítja a kínálatát főtt étellel.

A legnépszerűbb a McDonald’s

Tavaly mintegy 12 ezer étterem működött az országban. A piac roppant heterogén, ugyanis étteremnek minősül egy pár négyzetméteres shaormás, ahol az utcán szolgálják ki a vásárlókat éppúgy, mint egy elegáns vendéglő, ahol két személy jó eséllyel 200 lej körüli összeget fog kifizetni, ha a vacsorát néhány pohár borral öblítette le.

Annak ellenére, hogy termékeiről szörnyű dolgokat lehet hallani, olvasni, a legnépszerűbb étterem a McDonald’s. Az amerikai cég márkanevét jelenleg 72 hazai fast-food viseli, s 2020 végéig további 23 egységet szándékoznak nyitni. 2008-ban a McDonald’s piaci részesedése 10 százalék volt, jelenleg pedig 7, ami azt mutatja, hogy egyre nagyobb az igény a nívós étkezésre.

Ennek ellenére a népszerűségi lista második és harmadik helyén szintén két gyorsétterem lánc szerepel, a KFC és a Pizza Hut. A három amerikai fast-food tavalyi árbevétele meghaladta az 1,3 milliárd lejt, ami azt jelenti, hogy minden étteremben elköltött 100 lejből körülbelül 15 a McDonald’s, a KFC vagy a Pizza Hut pénztárába kerül.

Terjeszkedik a Subway és a Taco Bell

Az elmúlt időszakban Erdélyben is gyors ütemben terjeszkedett a világ egyik legnagyobb fast-foodjának számító, főleg szendvicseket és salátákat áruló Subway, s megjelent a piacon egy másik világszerte ismert márka, a Taco Bell. A mexikói jellegű gyorsételeket kínáló láncnak egyelőre két étterme van Bukarestben, melyek kevesebb, mint 3 hónap alatt 3 millió lejes árbevételt értek el. Ez körülbelül annyi, mint egy jól menő, hagyományos étterem teljes éves forgalma.  

“Az elmúlt időszakban a piac rohamosan nőtt. Nem tudom, hogy ez az iram tartható-e a továbbiakban is, az azonban biztos, hogy van még fejlődési potenciál” – nyilatkozta Daniel Boaje, a McDonald’s romániai vezérigazgatója.

A Hospitality Culture Institute által a közelmúltban végzett felmérés elképesztő aránytalanságokat mutat a piacon belül. A 9 milliárd lejes tavalyi forgalom 80 százalékát, 7,2 milliárd lejt, öt nagyváros adta: Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Brassó és Iași. Ez azt jelenti, hogy vidéken az emberek minimális összeget költenek el étteremben. A felsorolt városok felnőtt lakosságának 81 százaléka volt vendéglőben az elmúlt fél évben, ahol 30 és 50 lej közötti összeget fizetett.

(Címlapfotó: pinkbike.com)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?